http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/10248-uj-aszfalt-a-szechenyi-utcaban#sigProIdd5e3a6601a
Elérte a Széchenyi utcát is a komlói útfelújítási hullám. A napokban felmarták a régi, kátyús burkolatot a kivitelezők, hamarosan pedig helyére kerül az új aszfaltréteg is. A Széchenyi mellett közel tucatnyi utca újul meg idén a városban.
2018 az útfelújítások éve Komlón, hiszen számos fontos és forgalmas, de rossz állapotú szakasz renoválására kerül sor az idén, összesen mintegy 800 millió forintból. A legújabb helyszín a dávidföldi Széchenyi utca, ahol a napokban jelentek meg a munkagépek, hogy felmarják a kátyús és töredezett régi aszfaltot. Hamarosan pedig felvonul a következő gépsor, hogy teljesen új aszfaltburkolatot terítsen el a szakaszon. Emiatt az autósok számíthatnak kisebb-nagyobb lezárásokra, amikről az érintetteket a kivitelező időben tájékoztatni fogja.
A Széchenyi azonban nem az egyetlen idén felújított vagy jelenleg is felújítás alatt álló szakasz. „A legfontosabb talán a Munkácsy utca, ami az egyik legrosszabb állapotú volt Komlón, de az év végéig teljesen el fog készülni. Emellett Gesztenyésben már átadtunk egy felújított szakaszt, de dolgozunk a Templom tér környékén, a Bartók és a Lehár utcákban is” – adott átfogó képet az idei munkálatokról Polics József polgármester.
A felsorolt és idén elkészülő utcák mellett az állami közútkezelő jövőre felújítja a Kossuth Lajos utcát. Ráadásul az önkormányzat is további projekteket tervez: a saját fejlesztési keret mellett a lehető legtöbb pályázati forrás megszerzése a cél, hogy tovább javíthassák a városi úthálózat állapotát.
Forrás: Komló Város Önkormányzat