http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/10415-felujitas-es-ut-orokbefogadas-a-komloi-irinyi-utcaban#sigProIdeb821ec8f8
Új támfalak, kicserélt szegélykövek, friss aszfaltburkolat és a korábbinál több parkolóhely – ez a mérlege a komlói Irinyi utca és a kapcsolódó bekötőút régen várt felújításának. Rendhagyó módon a szakaszt a leginkább érintett társasház lakosai „örökbe fogadták”, ők gondoskodnak majd a rendben tartásról.
Komlón előszeretettel alkalmazott és bevált módszer szerint készült el az Irinyi utca és környezetének felújítása. A kenderföldi városrészből Szilvás felé vezető fontos útszakaszon és a kapcsolódó bekötőúton a városi közfoglalkoztatási program résztvevői és külső vállalkozók közösen dolgoztak. Újdonság viszont, hogy a fenntartásból a legjobban érintett társasház lakói is kiveszik majd a részüket.
A kivitelezés során támfal épült, kicserélték a bekötőút melletti szegélyköveket és természetesen új aszfaltot is kaptak az érintett szakaszok. Az itt élők régi kívánságának eleget téve pedig bővült a házak melletti parkolóhelyek száma. A falazó- és burkolóanyagokat a komlói közfoglalkoztatási program keretében működő betonelemgyárban állították elő, míg az aszfaltozást építőipari cég végezte.
„A bekötőút építéséhez a közelben lakók is hozzájárultak. Egyrészt a háztetőről lefolyó csapadékvizet bekötötték a városi elvezető-rendszerbe, így nem fenyegeti alámosással az utat. Másrészt pedig lényegében „örökbe fogadták” a szakaszt és vállalták annak folyamatos gondozását. Ez a példa is jól mutatja, hogy összefogással és a városi közösségek együttműködésével a szűkös lehetőségeink kereteit ki tudjuk tágítani és létrehozni olyan dolgokat, amelyekre magunkban nem lettünk volna képesek” – köszönte meg a szokatlan együttműködést Polics József polgármester.
Forrás: Komló Város Önkormányzat