http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/10437-fenyarban-a-gorkij-utcai-garazssor-komlon#sigProIdf24c5fd775
Elindul a komlói Gorkij utcai közvilágítás második ütemének építése. Az önkormányzat saját erős beruházásának köszönhetően decemberre kivilágosodik a társasházak mögötti garázssor.
Aláírta az önkormányzat a szerződést a kivitelező villamosipari céggel a Gorkij utca déli oldalán húzódó garázssor közvilágításának második üteméről. A munka hamarosan elkezdődik, a vállalkozónak december közepéig kell átadnia a rendszert.
„Az önkormányzat anyagi lehetőségeinek figyelembe vételével két szakaszban építettük meg a lakók által régóta igényelt közvilágítást. Még tavaly írtuk ki a közbeszerzési pályázatot a tervezésre és a kivitelezésre együttesen, a győztes céggel pedig első körben a tervek elkészítésére és az oszlopok felének elhelyezésére szerződtünk le. Most pedig következik az építkezés második fele: újabb öt tartóoszlopot és lámpatestet helyezünk el” – foglalta össze Polics József polgármester.
A közlekedés biztonságát és a lakók komfortérzetét is javító bővítés összesen több mint 3,4 millió forintba került, amiből 1,6 millió a mostani második ütem költségvetése. A város ezt saját forrásból biztosítja a több éve tartó közvilágítás-bővítési program részeként. Jövőre pedig további újdonságok várhatóak a környéken, hiszen a Petőfi teret és a Juhász Gyula utcát érintő európai uniós programoknak része a közvilágítás fejlesztése is.
Forrás: Komló Város Önkormányzat