http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/10574-kozeledik-az-unnep-adni-jo#sigProId8d0d7e3b84
Karácsony, empátia, együttérzés, odafordulás, szeretet... számunkra is szebb lesz az ünnep, ha jó szívvel csipetnyi jót cselekszünk. A Komlói Baptista Gyülekezet jóvoltából nem kell sokat töprengeni mi legyen ez a jótett.
A Baptista Szeretetszolgálat nemes kezdeményezését öt éve vette át a komlói gyülekezet. A cipősdoboz akció lényege, hogy olyan gyermekeket ajándékozunk meg, akik nehezebb körülmények között élnek. Az akció egyre sikeresebb országos szinten és városunkban is, nagyon sok érző szívű ember adakozik. December 20-ig gyűjti a Komlói Baptista Gyülekezet az adományokat.
Horváth László baptista lelkész a részletekről elárulta, hogy lehetőleg kétrészes dobozokat használjunk az ajándékozáshoz, melynek mindkét részét vonjuk be csomagolópapírral. Ez azért fontos, mert minden csomagot átnéznek, nehogy gyerekeknek nem való holmik is helyet kapjanak a csomagban. A lelkész felhívta a figyelmet arra is, hogy az esetleg folyékony ajándékokat - tusfürdő, italok - érdemes külön bezacskózni. A dobozokon legyen feltüntetve hogy fiúnak vagy lánynak, illetve milyen korosztálynak szánjuk az adományt. Általában a nagyobb fiúknak kevesebb cipősdoboz készül, így érdemes rájuk odafigyelni.
Minden esztendőben ünnepélyes keretek között a Vízmű épületében adták át a csomagokat a meghívott rászorulóknak. Idén több kisebb helyszín került kiválasztásra Komlón és környékén. Jó látni az örömöt az arcokon, a mosolyt, a meglepetést.
Az adományokat december 20-ig várják a Közösségek Háza aulájában hétfőn és szerdán 16.00-18.00 óra között, illetve pénteken 10.00-12.00 óráig.