http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/10945-nem-nagyon-birjuk-egymast-a-falakkal-kiallitas-pecs#sigProId770893f5d0
2019. március 2-án nyílik az ‘Önállóan lakni - közösségben élni’ csoporttal közös ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’ című kiállítás pécsi állomása. Délelőtt 11.00 órától az Önállóan lakni csoport tagjaival ismerkedhetnek meg egy workshop keretében, majd 17.00 órától várunk szeretettel mindenkit a kiállítás megnyitójára. A helyszín Szabadkikötő, Király utca 64, akadálymentes!
Több ezer mozgáskorlátozott ember él Magyarországon. Színházba és egyetemre járnak, bringaszervízben dolgoznak, hosszú túrákra mennek, mégsem ezek az első gondolataink róluk. A tárlat célja, hogy rádöbbentse a nézőket, hogy milyen rejtett előítéleteik vannak a mozgássérült emberek életével kapcsolatban.
Az alkotások létrehozásán az 'Önállóan lakni' csoport mozgássérült tagjai több hónapig dolgoztak együtt fiatal magyar képzőművészekkel. Az alkotók úgy kezdtek a projektbe, hogy egymás számára idegenek voltak, a párok képzőművész tagjai által készített interjúkon keresztül kezdtek ismerkedni a csoport tagjaival. Volt olyan pár, aki fotósorozatban örökítette meg közös munkáját, volt aki videóban, és készült levelezést bemutató interaktív fotóalbum is.
“A 'Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal' című kiállítás a párbeszéd, a közös munka hatásairól szól. A kiállítási projekt bemutatja ahogy két, egészen más közegben élő idegen egymás megismerése során létrehoz valamit, ami a másik nélkül nem készülhetett volna el.
A tárlatot Pécsen március 23-ig lehet megnézni, majd ezt követően egészen júniusig lehet majd látni az ország különböző pontjain.
Kiállító művészek: Bordás Róbert, Ember Sári, Halász Dániel, Piti Marcell, Rubi Anna, Vígh Viktória, Zombori Andris
Önállóan lakni - közösségben élni csoport résztvevő tagjai: Farkas Gábor, Hruskó Erika, Molnár Zóra, Turi Zsuzsanna, Kisfaludi Judit, Balázs Péter, Csizovszky Andrea
Projektvezető: Rubi Anna
Kurátor: Török Tünde
Az Önállóan lakni - közösségben élni aktivista csapat több mint húsz mozgássérült ember és négy szövetséges együttműködése, akik hisznek abban, hogy az önálló lakhatás, az önálló életvitel mindenkit megillet.
Forrás: Önállóan lakni - közösségben élni aktivista csapat