http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/1102-szazhatvanmillio-forintot-nyert-komlo-vizvedelmi-beruhazasokra#sigProId3ae86b8ddc
Ennek következtében a város közel 160 millió forint céltámogatásra tett szert, amelyet vízvédelmi beruházásokra fordíthat. Komló vezetése még tavaly nyújtott be pályázatot a Dél-Dunántúli Operatív Program forrásaira abból a célból, hogy támogatást szerezzen a városi és város környéki vízvédelmi rendszerek egyes elemeinek rekonstrukciójára.
Vannak ugyanis olyan utcák, ahol jelenleg rendezetlenül, magántelkeken keresztül folyik le a csapadékvíz, míg másutt a nem megfelelően szabályozott patakok okoznak gondokat.
Előfordult, hogy a lakóházak védelmében homokzsákokkal is védekezni kellett egyes szakaszokon. Polics József polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kiírás nagyon kedvező volt, hiszen a 165,5 millió forintos összköltség 95 százalékát fedezi az elnyert vissza nem térítendő támogatás, így a városnak csupán 8,2 millió forintnyi önerőt kellett letennie az asztalra. Ez pedig a különféle céltartalékokból rendelkezésre is állt.
A pályázatban vállaltak szerint négy helyszínen zajlanak majd a vízrendezési munkálatok: felújítják a kisbattyáni városrész vízelvezető árkait, kiépítik a rendes csapadékelvezető rendszert az Attila és Esze Tamás utcákban, illetve felújítják, és szükség esetén korrigálják a Kaszánya-patak és a Mecsekfalui-vízfolyás medrét. A munkálatok várhatóan még az idei évben elkezdődnek.
Forrás: bama.hu