http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/11268-a-gyasz-feldolgozasaban-is-segit-a-pecsi-eurakvilo-alapitvany#sigProIdbed519e80a
A gyermekonkológia elsősorban az életről szól – vallja az a szervezet, amely a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályán folyó munkát segíti. A pécsi Eurakvilo Alapítvány immár kilenc éve dolgozik a kis betegek gyógyulásáért. Nemsokára azonban kibővíti tevékenységét: azoknak a családoknak az életét is próbálja megkönnyíteni, akiknek a gyermekük elvesztésével kell megbirkózniuk.
A Pécsi Tudományegyetem szóbanforgó osztályán évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Ez a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, melyek gyógyító tevékenységéhez nélkülözhetetlen a munkatársak elkötelezettsége, szakmaisága és empátiája.
Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt 2011-ben a pécsi centrum háttérszervezeteként hozták létre; egyik fő célja az osztállyal kapcsolatba került, a dél-dunántúli régióban élő gyermekek kezelése minőségének javítása, az életük megkönnyítése, napjaik szebbé tétele, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük megsegítése.
– Napjainkban a daganatos gyermekek 80%-a sikeresen gyógyítható, de néhányukat elveszítjük – mondja dr. Ottóffy Gábor, a klinika osztályvezető főorvosa, aki egyben az alapítvány kuratóriumi elnöke is. – A családok számára már a kezelés folyamata is pszichés megterhelést jelent. Amikor a gyermekük állapota kritikussá válik, akkor a kuratív (gyógyító) kezelésről az úgynevezett palliatív ellátásra való átállás következik. Ez utóbbi a gyermek számára a lehető legjobb, minőségi életvégi ellátást biztosítja. Már ekkor is szükséges foglalkoznunk a család anticipált (megelőlegezett) gyászával és pszichés támogatásával. A kísérés pedig nem érhet véget a gyermek halálával sem, ezért a gyermekhospice tevékenységünket idén új területtel bővítjük.
Az Eurakvilo Alapítvány 2019 szeptemberében 8 alkalmas, térítésmentes gyászfeldolgozó csoportot indít, ahová szeretettel várja nem csak az onkológiai osztállyal egykor kapcsolatban állt szülőket, nagyszülőket, de bárki mást is, aki úgy érzi, hogy szerettének elvesztését még nem tudta feldolgozni, gyásza még erősen kihat a hétköznapi életére. Az önsegítő jelleggel működő csoportfoglalkozásokat speciálisan képzett szakemberek vezetik majd, a gyászfeldolgozást segítő különböző terápiás elemek alkalmazásával.
A találkozások kiscsoportos formában, kétheti rendszerességgel, pécsi helyszínen valósulnak meg, és bár a pontos dátumok csak a következő hetekben konkretizálódnak, az előjelentkezéseket már várják a szervezők – mondja dr. Ottóffy Gábor –: a gyászfeldolgozó csoportfoglalkozások iránt érdeklődők az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen fejezhetik ki a csatlakozási szándékukat.
Forrás: Eurakvilo Alapítvány