http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/1225-piros-polo-feher-alsoszoknya-15-eves-lett-a-pondoly#sigProId684c55f769
Nagyszabású műsorral ünnepelte 15 éves fennállását a Pöndöly Néptáncegyüttes. A Komlói Színházban megtartott rendezvényeken szinte valamennyi néptánccal „megfertőzött” korosztály színpadra lépett.
Mindahányan – Három, mint a mesében címmel egész estét betöltő műsorral várta a néptáncot, a népzenét kedvelő közönséget a 15 éves Pöndöly.
Még 1996-ban, Harnóczy Márti, a színház akkori vezetője ötletéből fakadóan Németh Csilla és Rieger Nelli gyűjtött maga köré néptáncot kedvelő fiatalokat, az azóta eltelt 15 évben – az időközben csatlakozott táncos-koreográfus Kirch Zoltánnak is köszönhetően – a térség legsikeresebb együttesévé nőtte ki magát a Pöndöly.
Sikerük talán abban rejlik, hogy az autentikus, tiszta forrásból merített táncokat mesterien kimunkált, saját élményvilágból megalkotott koreográfiával tudták fűszerezni, ami által ezek a táncok a nagyközönség számára is fogyaszthatóvá váltak.
Ugyanakkor a szakma megbecsülését is kivívták. Mérföldkőnek számít a Salgótarjánban szerzett minősítés, valamint az is, hogy az ifjúsági és gyermekkorosztályban két táncosuk az országos döntőn különdíjat vehetett át. Tavaly nyáron pedig Törökországban, egy Európa hírű fesztiválon képviselhették hazánkat.
A 15 éves fennállást ünneplő műsor a hármas szám bűvkörében zajlott. A felnőtt táncosok három baranyai, három székely és három mezőségi táncot dolgoztak fel, a férfikar három tánc motívumából összeállított koreográfiát mutatott be, és természetesen az együttes legifjabb tagjaiból álló: a Kispöndöly Kamara, a Kispöndöly Pipitér és maga a Kispöndöly is színpadra lépett – nagy sikerrel – a 15 éves jubileumi műsorban.
A műsor létrejöttében segítséget nyújtott a Cult-Fusion Egyesület, akik fontos segítséget nyújtottak Martos G. Csongornak az NKA-tól kapott alkotói támogatás elnyeréséhez, amiből a Pöndöly felnőtt csoportjának a “Nagy-Pöndölynek” a koreográfiáit – elsősorban az “Egy este a sok székelynél” címűt – tudták létrehozni.
Forrás: komlo.hu