http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/13169-fehervarra-kerult-a-kaszt-fodija#sigProIdddd3500f54
A székesfehérvári Szabad Színház Mikä Myllyäho - Nagy Judit Pánik című előadása nyerte meg a hatodik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját, melyet a mecseki városban tartott négynapos találkozó vasárnapi zárásakor adtak át.
Az augusztus 20. és 23. közötti fesztiválon mintegy száz színjátszó vendégeskedett. A járványhelyzet és a határátlépési szabályozások miatt idén a házigazdákkal együtt hat csoport szerepelt a versenyprogramban. Érkeztek színjátszók Pellérdről, Székesfehérvárról, Körmendről, Kaposvárról, Lendváról.
A zsűriben helyet foglalt Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke és Lucie Málková cseh rendező.
Pataki András fesztiváligazgató a záróeseményen kiemelte, a kultúra diadala az, hogy a nehéz körülmények ellenére megtarthatták ezt a fesztivált, s színházi előadásokat rendezhettek. Minden biztonsági előírást, szabályt betartottak. A közönség együttműködően, nagyon fegyelmezetten vett részt az eseményeken. A négy nap alatt összesen mintegy 2500 nézőt fogadtak az egész rendezvényen, ebből a versenyre nevezett darabokat megközelítően ezren látták.
Dr. Hoppál Péter a rendezvény fővédnöke, a térség országgyűlési képviselője, a kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta: a járványhelyzet miatt több szempontból is különleges volt az idei fesztivál, amely minden percével, órájával, előadásával, koncertjével újra otthonként fogadhatta az embereket. A száz éves trianoni évfordulóra emlékezve a nemzeti összetartozás jegyében rendezték meg a fesztivált és ezt a célját teljesítette is a kultúrának határokon átívelő erejével, a magyarság összetartozásának jelképeként.
Polics József Komló polgármestere, a KASZT védnöke arról beszélt, hogy az esemény benne él az itt élők és a vendégek szívében és bebizonyította azt, hogy Komló a kultúrának jó otthona.
Fajcsi Ferenc a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája köszöntőjében kiemelte, fantasztikus előadók, fantasztikus találkozások jellemezték idén is a fesztivált, amely a színház erejével összekötötte az itt élőket és az ide érkezőket.
A fesztivál fődíját a székesfehérvári Szabad Színház Mikä Myllyäho - Nagy Judit Pánik című előadása nyerte el. Ugyancsak ebből a társulatból hárman nyerhették el megosztva a legjobb színésznek járó elismerést. Balogh Mihály, Kovács Máté és Szabó Miklós Bence kaphatta meg ezt az elismerést. A legjobb rendező Pénzes Csaba lett, aki a lendvai LeSzSz Társulattal Háy János A Herner Ferike faterja című művét állította színpadra. A 2017-ben alapított legjobb szcenikai, világosítói munkáért járó Komoróczky Gábor-díjat szintén ez a produkció érdemelte ki a színpadi tér kialakításáért, a kiemelkedő világításért. A legjobb mellékszereplőnek Tóth Zsoltot választották a komlói Súgólyuk Színház Ray Cooney komédiájában nyújtott teljesítményéért.
Regős János rendező a Magyar Szín-játékos Szövetség elnöke, a zsűri tagja bejelentette, hogy minősítéseket is kaphattak ezen a fesztiválon a tagjaik. Arany minősítést nyert a LeSzSz Társulat Háy János A Herner Ferike faterja című előadásáért és a székesfehérvári Szabad Színház Mikä Myllyäho - Nagy Judit Pánik című produkciójáért. Ezüst minősítést kapott a házigazda komlói Súgólyuk Színház Ray Cooney Egy a ráadás című komédiájáért. Bronz minősítést kapott a körmendi Kastélyszínház Társulat Kakukkfészek előadása.
A legtöbb előadást látott néző díját sorsolás után Bara Sándor helyi lakos nyerte meg. A díjátadó gálán Rudán Joe adott akusztikus koncertet.
Forrás: sajtóközlemény