http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/14193-volt-van-lesz-rockfesztival-a-dirt-parkban-a-tankcsapda-is-jon-komlora#sigProId2ae3b1e393
Augusztus 12–14. között kerül megrendezésre a Volt Van Lesz Rockfesztivál Komlón a Dirt Parkban.
Idén az ország legismertebb zenekarai is a vendégek között lesznek, mint például a Tankcsapda, Alvin és a Mókusok vagy a Moby Dick.
– Úgy gondolom, hogy a Volt Van Lesz csapata sokszor megmutatta már, hogy mennyire fontos Komló. Kevés rendezvény lesz a városban, és a járvány okozta szabályok miatt még kevesebben látogatják ezeket a rendezvényeket, így muszáj, hogy legyen olyan rendezvény, amely lehetővé teszi a város évfordulójának megünneplését. Készülünk pólókkal és egyéb repi cuccokkal, amelyek a 70 éves évforduló körül forognak, és nem véletlenül vannak a nagy fellépők sem – mondta el Ratkó Lajos a fesztivál főszervezője.
A beléptetésnél a jelenlegi jogszabályok alapján a védettségi igazolványok meglétét ellenőriznie kell a rendezőknek. Több helyre lesz kézfertőtlenítő kihelyezve a biztonság növelésének érdekében. Hogy ne legyen megkülönböztetés terveznek egy terasz részt, melyet az igazolvánnyal nem rendelkezők is látogathatnak. A szervezők remélik, hogy így sikerül mindenkinek egy kis fesztiválhangulatot teremteni.
Jegyeket online lehet vásárolni a tixa.hu weboldalon, de a helyszínen is kaphatóak lesznek korlátozott számban.
További információk az esemény Facebook-oldalán olvashatók.