http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/14313-tizenot-premierrel-varja-kozonseget-a-pecsi-nemzeti-szinhaz#sigProIdf83a4cef30
Tizenöt premierrel várja a nézőket a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2021/22-es évadban - közölte a társulat igazgatója kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.
Lipics Zsolt, a színházat ez évtől vezető Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy a pandémia után újult erővel láttak munkához: új arculatot kapott az intézmény, nagy hangsúlyt helyeznek az ifjúságnevelésre, a fiatalok megszólítására, és igyekeztek több olyan - nem feltétlenül a színház falai között zajló - programot elindítani, amellyel a közönség minden része felé nyit a teátrum.
Kiemelte: fontos, hogy a helyi alkotóközösségek együttműködjenek a városban, ezért lesz koprodukciós előadásuk az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezettel és a Pécsi Harmadik Színházzal is, de lesz olyan bemutató, amelyet a Pécsi Horvát Színház falai között láthatnak a nézők.
A társulathoz a Vígszínháztól Reider Péter csatlakozott, de a pécsi színházat erősíti a jövőben Funk Iván rendező, Tóth Zoltán drámapedagógus, Bognár Szabolcs operaénekes és Benyovszky Tamás énekkari tag is - tette hozzá az igazgató.
Vidákovics Szláven, a teátrum művészeti vezetője hangsúlyozta, hogy színes, gazdag, minden korosztály kedvére való előadásokkal készülnek az évadra.
A Pécsi Nemzeti Színházban hét nagyszínpadi és nyolc kamaratermi bemutatót tartanak. Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatát Böhm György rendező állítja színpadra. A Valahol Európában című musicalt, amely Balázs Béla és Radványi Géza azonos című filmforgatókönyve alapján készült, Vidákovics Szláven rendezi. Csiky Gergely vígjátéka, A nagymama címszerepében Vári Éva áll majd színpadra, míg Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi adaptációját Zsótér Sándor rendezi.
A társulat a járvány miatt elmaradt bemutatót is pótol az évadban: a nagyszínházban Szörényi Levente és Bródy János Kőműves Kelemen című rockballadája kerül színre Nagy Viktor rendezésében.
Puccini Bohémélet című operáját Bozsik Yvette rendezésében, a Pannon Filharmonikusok közreműködésével láthatja a közönség. Mint Gulyás Dénes, a színház operaigazgatója elmondta, a Bohémélet magyar nyelven, új megvilágításban látható majd.
ÁdámÉva címmel táncszínházi ősbemutatóval is készülnek a Pécsi Balettel koprodukcióban. Molnár Zsolt és Szabó Márton koreográfiáját Philippe Heritier és Szabó Balázs eredeti zenéjével, Iványi Marcell rendezésében láthatja a közönség.
A Pécsi Balett egy másik bemutatóval is készül: az évad utolsó premierje lesz a Kamaraszínházban Lúdas Matyi című mesebalett, amelynek rendező-koreográfusa Vincze Balázs, a társulat művészeti vezetője lesz.
Vincze Balázs a Pécsi Balett két új bemutatójáról elmondta, hogy azok a mai kor és élet elé is görbe tükröt tartanak majd, a produkciók segítik a tisztánlátást és a józan gondolkodást is.
Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője kiemelte, hogy a tánctársulat idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját: szeptember 17-én, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitónapján ünnepi gálaestet és filmbemutatót tartanak.
Vincze Balázs, aki a Pécsi Nemzetköz Tánctalálkozó igazgatója is egyben, kitért arra, hogy szeptemberben már tizenötödik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amely számos szakmai programmal és előadással jelentkezik majd.
A kamaratermi darabok közül elsőként október elején A tanítónő című - egy kis faluba érkező felvilágosult tanár mindennapjait bemutató - darab, Funk Iván rendezése lesz látható Darabont Mikold főszereplésével.
A Pécsi Nemzeti Színház és az Escargo Hajója koprodukciójában ősbemutatóként állítják színpadra - szintén októberben - az Ö.K.Ö.R. (Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden) című művet Tóth Zoltán rendezésében. Az iskolai kötelező olvasmányokon keresztül a felnőtté válás és a szerelem problémáit feldolgozó produkció főbb szerepeiben Füsti Molnár Éva és Köles Ferenc látható majd. Az előadásban zenei közreműködő lesz a 30Y frontembere, Beck Zoli és a Kaukázus együttes énekese, dalszerzője Kardos-Horváth János is.
A Híd (Error) című darab - amelyet íróként és rendezőként is Funk Iván jegyez - két apa párharcáról szól, akik ugyanabba az állásba akarják felvetetni fiaikat.
Novemberben tartják A mi utcánk című, Tar Sándor novellái alapján készült monodráma bemutatóját a Kamaraszínházban. Szabó Attila rendezésében Köles Ferenc lép színpadra. Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című tragikomédiáját pedig Soós Péter rendezi.
Telihay Péter viszi színre Sárosi István Otthol, édes otthol című vígjátékát januárban, majd szintén a Kamaraszínházban tartják Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című darabjának bemutatóját Vincze János rendezésében.
Forrás: MTI