Megnyitották az egykori pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre helyezésének centenáriumát ünneplő, 2023. október 14-ig tartó rendezvénysorozatot szerdán - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) közleményében azt írták, hogy míg 2017-ben az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulóját ünnepelték, addig 2021 és 2023 között az 1923-tól folyamatosnak tekinthető modernkori pécsi felsőoktatásra kerül a hangsúly.  

Trianon után, 1921-ben született döntés arról, hogy a pozsonyi egyetem Pécsre kerül, mivel azonban a határozat idején a mecsekaljai város még szerb megszállás alatt állt, a költözéssel 1923 októberéig várni kellett.  

A rendezvénysorozatot ünnepélyes szenátusi ülés és egyetemi tanévnyitó keretében nyitotta meg Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettes.  

A centenáriumi programsorozat mottója "A múltból a jövő felé", mert - idézték Fedeles Tamást - amellett, hogy szeretnék megmutatni az egyetem hagyományait, egyúttal nagy hangsúlyt kívánnak helyezni arra is, hogy "az intézmény a 21. században felmerülő kihívásokra társadalmi, oktatási, tudományos téren milyen innovatív, jövőbe mutató válaszokat tud kínálni".  

A rendezvények között tudományos konferenciák mellett olyan - az egyetemet megismertető és népszerűsítő - programok is lesznek, mint városi tárlat, színházi bemutató, futóverseny és fényfestés - olvasható a közleményben.  

Első kulturális, művészeti programként a PTE-n működő Janus Egyetemi Színház Magammal viszem című közösségi előadását mutatják be szerdán és csütörtökön Zakariás Máté rendezésében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 155 459 megtekintés

Videó: 52 671 727 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536256

Jelenleg az oldalon

11
Online