http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/1496-szazotvenen-tettek-polgari-vedelmi-eskut-varosunkban#sigProId70ebd12e65
„Magyarország szolgálatában a biztonságért” jegyében, igazodva öt baranyai település párhuzamosan zajló eseményéhez, polgári védelmi eskütételre került sor Komlón.
A Városház téren megtartott ünnepi rendezvényen elsőként Varga Ernő alezredes, Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka – a területi műszaki mentő kárfelszámoló szakalegység, valamint a polgári védelmi szervezetbe beosztott állampolgárok, összesen 150 fő előtt – a januárban alakult egységes állami katasztrófavédelmi szervezetről beszélt.
A parancsnok kiemelte, hogy egy biztonságosabb Magyarország megteremtése a hivatásos, az önkéntes és a köteles polgárvédelmi állomány személyes példamutatásán, teljesítményén, etikus magatartásán múlik. A három pilléren alapuló védelmi rendszer második tartó oszlopa az állampolgárok bevonhatóságán alapul. Ennek szellemében újultak meg a katasztrófavédelem polgári védelmi egységek, a korábbi hidegháborúra készülő csoportok helyett, élő, bevethető csoportok születtek.
Ma, itt azokat a hétköznapi hősöket köszöntjük – hívta fel a figyelmet Varga Ernő a tűző napon eskütételre várakozókra – akik önkéntes, vagy köteles polgárvédelmi szervezetek tagjaiként, parancsnokaiként, valamint az önkéntes katasztrófavédelmi egységek tagjaiként szolgálják Magyarország biztonságát.
Polics József polgármester megköszönte a jelenlévőknek, a polgári védelemben való részvételt, hogy készek a bajba jutottakon önzetlenül segíteni. Bár Komló és térsége fekvésénél fogva nem tartozik a legveszélyeztetettebb települések közé, az esőzések, a közelmúltban egy tízemeletes házban történt csőtörés, valamint egy gázpalack felrobbanása bebizonyította a jól felkészült védelmi szervezetek szükségességét.
A beszédeket követően a téren felsorakozott egység eskütételére került sor, majd elismerések átadása következett. Varga Ernő alezredes „Magyarország biztonsága érdekében végzett kiemelkedő polgári védelmi szolgálata ellátásáért” elismerő oklevelet adott át: Tamás Krisztinának, Szeitz Gábornak, Mester Zoltánnak, Jeszenei Sámuelnak, Ságodi Péternek, Bogyay Lászlónak.
Forrás: komlo.hu