http://komlomedia.hu/komloi-naplo/11-komlo/15503-hagyomanyokat-apol-a-nemzetisegek-napja#sigProId8f88572484
Nagy érdeklődés övezte a hagyományos Nemzetiségek napját május elsején a komlói Városház téren. Az eseményre látogatók bepillanthattak a horvát, a cigány és a német kisebbségek kulturális hagyományaiba, gasztronómiájába.
A Komlói Fúvószenekar térzenéjével kezdődött a Nemzetiségi nap, majd a színházban ünnepi műsort rendeztek Komló és Neckartenzlingen testvérvárosi kapcsolatának 30 éves évfordulójára, ahol Polics József polgármester mondott köszöntőbeszédet. A műsorban közreműködtek a Komlói Városi Óvoda, az EFAMI növendékei és tanárai, valamint a Pöndöly Táncegyüttes fiúkara.
A délutáni Városház téri műsorban Polics József köszöntő beszédében elmondta, a mai világban mennyire fontos, hogy a különböző népcsoportok tiszteletben tartsák egymás hagyományait és békében éljenek egymás mellett. A polgármester kiemelte, hogy 30 éve írta alá városunk Neckartenzlingennel a testvértelepülési szerződést.
Az ünnepségen a legkisebbek, a Szent Bernadett Óvoda óvodásai, valamint a Felsőszilvási iskola és a Kenderföld – Somági iskola népviseletbe öltözött diákjai alapozták meg a hangulatot. A Liederkranz kórus együtt énekelte a neckartenzlingeni vendégekkel repertoárját.
A Nagy László Gimnázium tanulói, Wache Jánosné, a nagymányoki hagyományőrzők szórakoztatták ezután a közönséget. Kiss Anikó egyedi énekhangján csángó népdalokat szólaltatott meg. A Matusek László Horvát Kulturális Egyesület mókás, vidám táncukkal fokozta a hangulatot. A Nemzetiségi nap végén a Bayerkrainers trió sváb dalaival vonta be a közönséget egy kis éneklésbe, majd a Fláre beás zenekar zárta a rendezvényt.
A rendezvényen a velünk élő kisebbségek hagyományosan elkészített ételeit lehetett megkóstolni, nagy sikere volt a cigány hamis lecsónak, a horvát halászlének és a sváb paradicsomszószos nudlinak egyaránt.