Az eredetileg követelt összegnél jóval kevesebbről, 130 millióról született megállapodás. Közben a komlói buszparkot fiatalítják.

Mint ismeretes, a Pannon Volán Zrt. két évvel ezelőtt a növekvő veszteségeire hivatkozva felmondta a közszolgáltatási szerződést, és pert indított a komlói önkormányzat ellen. A bíróság tavaly nyári döntése azonban a városnak és a városlakóknak kedvezett: kimondta, hogy a busztársaságnak szerződésben kell maradnia, és továbbra is köteles a megállapodás szerinti járatokat közlekedtetni. A helyi buszok így továbbra is a megszokott módon jártak.

A bíróság ítélet ugyanakkor azt is tartalmazta, hogy a Volán a helyi járatok fenntartásából keletkező veszteségei miatt kompenzációra jogosult, amelynek pontos összegéről azonban a feleknek kellett megegyezni. A felkért pénzügyi szakértők megállapították, hogy nem lehet meghatározni, a busztársaság veszteségéből pontosan mekkora összeg keletkezett Komlón. A kompenzációt így az arányosság figyelembevételével, közös megegyezéssel állapították meg.

A képviselő-testület által májusban elfogadott egyezségről Polics József polgármester elmondta, hogy a 2012–13-as évek veszteségeinek ellentételezéseként az önkormányzat az eredetileg követelt összegnél jóval kevesebbet, 130 millió forintot fizet ki az idei év végéig, ha e célból a kormánytól működési támogatásban részesül. A megállapodás tartalmazza a jövőben keletkező, indokolt költségek meghatározásának és megtérítésének a menetrendjét is.

Az egyezség aláírásával a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. leánytársasága, a Pannon Volán Zrt. is vállalja, hogy a közszolgáltatási szerződés előírásait betartva tevékenykedik tovább. Ennek egyik első lépcsője a várost járó buszok életkorának csökkentése. Ezzel párhuzamosan legöregebb buszokat kivonják, így is javítva a szolgáltatási színvonalat.

Forrás: bama.hu