A Komlói Állatvédő Egyesület 2012-ben alakult. Idén először vehetik igénybe a felajánlott adók egy százalékát. Segítsünk nekik, hogy az eddig is nagy lelkesedéssel, önzetlenül végzett munkájuk még hatékonyabb legyen!

Ajánljuk fel adónk egy százalékát nemes célra, mentsünk meg életeket! A Komlói Állatvédő Egyesület adószáma:

18408128-1-02

A kérésük:

Segíts, hogy segíthessünk! Csak pár sor egy nyomtatványon és életet menthetünk.

Az eddigi statisztikák alapján, a 2012-es alapításuk óta évente közel száz állattal nő a létszáma azoknak, akiken segíteni tudnak. Jelenleg évente 400(!) kutyán, cicán és egyéb állaton tudnak segíteni.

Egész évben várják a felajánlásokat a segítőkész állatbarátoktól. A felajánlott tápokat, tárgyi eszközöket, adományokat egyébként a városban több helyen, többek között a Hobby Zoo kisállat boltban a Berek udvarban, valamint a szilvási Rózsa virágboltban is le lehet adni.

A kutyákon és cicákon kívül mentettek már rengeteg kismadarat, sünt, őzet, gólyát, galambot, teknőst. Részt vettek borzmentésben. Az egyesület a sikondai békamentés aktív résztvevője.

Minden megmentett kutya chipet, oltást kap és átesnek az ivartalanításon is. Féreghajtás, bolhairtás, egyéb szükséges kezelések, mind jelentős költséget ró az egyesületre.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén második alkalommal kerül megrendezésre az egyesület Jótékonysági bálja Komlón a Vadvirág étteremben. A február 20-án, 20.00 órakor kezdődő mulatságon a Perfect zenekar gondoskodik a jó hangulatról.

Várják a jobbnál jobb jelmezeket, hisz farsangi bálról van szó. Természetesen nem kötelező a maskara, a lényeg az hogy kikapcsolódva segíthetünk.

A bál batyus, az étterem nem vesz fel külön rendelést.

Támogatói részvételi jegy: 1.500.-

Támogatói jegy: 1.000.-

Tombola: 100.-

A támogatói részvételi jegyen kívül van lehetőség sima támogatói jegy megvásárlására is, azoknak, akik nem tudnak eljönni, de támogatják a kezdeményezést, az állatokat.

A jegyek átvehetőek személyesen a Hobby Zoo kisállat boltban (Berek udvar), a Pálma Virág csillesori üzletében, a Tesco kisállat boltban, valamint az egyesület munkatársainál.

Ezen kívül, akik előre utalnak, a helyszínen is átvehetik a jegyüket.(Utaláskor megjegyzés rovat: Támogatói részvételi jegy - létszám megjelölésével.)

Éjfélkor tombolasorsolás, értékes nyereményekért! A tombolajegyek a helyszínen vásárolhatók meg.

A teljes bevételt a mentett állatok orvosi költségeire fordítják.

Köszönjük, hogy segítesz, hogy segíthessünk! Hívd meg a barátaidat is!

Számlaszám:

Komlói Állatvédő Egyesület

10404302-50526685-51551002 K&H Bank

Swift, Iban: OKHB HUHB,HU41