Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény kiállítótermébe 2016. június 23-án, csütörtökön 17.00 órára Zsiros Ari szekszárdi amatőr festőművész tárlatának megnyitójára.

Zsiros Ari jelenleg a Kaposvári Pannon ART Egyesületnek, a Székesfehérvári Szent György Körnek, valamint a Bonyhádi Festő Körnek a tagja. Számos közös és egyéni kiállításon vett már részt.

Már gyerekkorában érdekelte a képzőművészet, sokat rajzolt, de csak 1997-ben kezdett festeni, azóta több mint hétszáz képet készített.

Alkotásaival a szépséget, harmóniát, a nyugalmat szeretné közvetíteni.

2011. júniusában otthonában megnyitotta ZsAri magángalériáját, melyben kéthavonta tartják az úgynevezett Galériás estéket, melyek célja a művészek, a művészeti ágak összehozása: 3 az 1-ben, azaz mindig vannak vendég festők, írók és zenészek.

A kiállítás július 29-ig díjtalanul megtekinthető. A tárlatot Steinerbrunner Győzőné, az intézmény vezetője nyitja meg.

Közreműködik a Komlói Főnix Kamarakórus Cs. Gillich Gabriella karnagy vezetésével.

Forrás: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény

Fotók: tolnaart.hu