Csaknem 600 millió forintos beruházással kétezer négyzetméteres üzemcsarnok épül befektetők számára a Pécsi Ipari Parkban - közölte Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott beruházás keretében egy 2000 négyzetméter hasznos alapterületű, hat méter belmagasságú, szekcionálható, könnyűszerkezetes üzemcsarnokot építenek az ipari termeléshez szükséges közművekkel - részletezte a politikus. A létesítményt - folytatta a képviselő - úgy alakítják ki, hogy akár két termelő vállalat egymástól elválasztva folytathassa benne a munkát. Ahhoz 250 méter hosszúságú bekötőút is épül.

A kivitelezés várhatóan az év második felében indul és 2017 végére be is fejeződik - mondta el az MTI érdeklődésére Csizi Péter hozzátéve, hogy már a munkálatok alatt pályázatot írnak ki az üzemcsarnok hasznosítására. A képviselő a létesítmény építésének szükségességéről szólva kitért arra is, hogy a gazdasági szereplők jelentős része keres bérelhető ingatlanokat. Várakozási szerint majd a csarnokba települő cég vagy cégek legkevesebb száz új munkahelyet teremtenek.

"Pécs az elmúlt években célul tűzte ki a város gazdasági alapjainak megerősítését, az iparterületek fejlesztését, a foglalkoztatási helyzet javítását és a befektetők városba vonzását" - fogalmazott. Csizi Péter példaként említette, hogy 2010 óta a városba települt cégek közül az IT Services Hungary és a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég is 500-500 embert foglalkoztat. A "régi ipari park" néven is emlegetett 131 hektáros területen működő 46 vállalat csaknem 1500 embernek biztosít megélhetést - tette hozzá.

A Pécsi Ipari Parkot üzemeltető - teljes mértékben önkormányzati tulajdonú - Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a szóban forgó területen található, a cég százszázalékos tulajdonában lévő 6600 négyezetméter területű üzemcsarnok és ingatlan bérbeadásából 2015-ben mintegy 85 millió, tavaly pedig mintegy 80 millió forintos bevételt realizált - tudatta a társaság az MTI kérdésére.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 178 304 megtekintés

Videó: 52 682 295 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7538348

Jelenleg az oldalon

5
Online