Sikondán 2003 óta folyamatos a békamentés. Az időjárástól függően február végén, március elején megkezdődik a békák vonulása a közeli erdőkből a tavakhoz. Már kint van a védőháló nagy része a sikondai útkanyarulatoknál. A kedvező időnek köszönhetően megindult a békák vándorlása.

A békamentő háló kihelyezésére pénteken délelőtt 10.00 órától került sor az út mellett. A hálóknak csak egy részét tudták kihelyezni, a munka március 7-én és 8-án folytatódik. A mentés ott szükséges, ahol a békák vonulási útvonalát forgalmas közlekedési út keresztezi.

A szárazföldi békák élete csak a peterakás idején van vízhez kötve, ezen az időszakon kívül többnyire erdőben élnek. Kora tavasszal a napsugarak első melengető hatására a telelőhelyükről tömegesen megindulnak e kétéltűek a vizek felé. Ilyenkor a nőstény béka van különösen nagy veszélynek kitéve, „aki" fajtól függően 800-12000 petét cipel magával, így mozgása különösen nehézkes. Ezt még nehezíti, hogy a hímek gyakran már vonulás közben ráakaszkodnak a petehordozókra.

A békák útra jutását egy háló elhelyezésével akadályozzák meg, amely Sikonda esetében 800 méter hosszan van kifeszítve az út mentén. A hálóba került békákat naponta kétszer kell összegyűjteni és eljuttatni a tóhoz.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park

 

 

 


 

 

 

 

 


 

 


Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 164 908 megtekintés

Videó: 52 676 738 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537587

Jelenleg az oldalon

5
Online