Nemzetközi tavasz elnevezéssel márciustól májusig tartó kulturális programsorozatot rendeznek az alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nemzetközi tavasz egyik fő célja, hogy az egyetem 105 országból származó több mint 3800 külföldi hallgatóját "kicsit közelebbről megismerje" a három hónapos rendezvénysorozat kiállításaira, koncertjeire, előadásaira ellátogató közönség.   

A Nemzetközi tavasz első eseménye március 11-én a PTE orvoskarának angol-német hallgatói önkormányzata által immár huszonhárom éve megrendezett Nemzetközi estje lesz, amelyet az Expo Centerben tartanak. A szervezők a teljes bevételt ezúttal is jótékony célra fordítják - jelezte az egyetem.   

A március 20-án kezdődő Ázsia napok programjában India, Irán, Indonézia, Kína és Mongólia kerül a középpontba. Szó lesz a többi között a hagyományos kínai orvoslásban használt gyógynövényekről, a perzsa újév (noruz)  hagyományáról, és Indonézia egzotikus világát is megidézik táncosokkal, zenészekkel és ételkóstolóval.   

Március 28-án az Észak-Amerika napok keretében az egyetemen tart előadást tart Isabelle Poupart kanadai nagykövet. Másnap ingyenes koncerten lép fel az 1950-es és 1960-as évek jazzmuzsikájával a Balázs Elemér Group a Zsolnay Kulturális Negyed E78 termében.   

Az Afrika napok keretében április 6-tól ingyenes afrikai dob- és tánctanuláson vehetnek részt az érdeklődők, a szintén az E78-ban megrendezésre kerülő African Night elnevezésű esten táncbemutatót rendeznek, majd egy szenegáli lemezlovas gondoskodik a közönség szórakoztatásáról. A Magyar Afrika Társaság több előadás és egy könyvbemutató segítségével mutatja be az afrikai orvosmissziók és az önkéntes munka nehézségeit és örömeit - áll az írásos összefoglalóban, amely szerint kiállítás is nyílik a kontinenst megjárt hat pécsi fotós képeiből.

Az április végén szervezett Európa Napok egyik legérdekesebb programjaként említi a közlemény a svéd, a norvég és a dán nagykövetség segítségével az Apolló moziban megszervezett skandináv filmhetet. Az európai programok iránt érdeklődők Karéliából érkező bábelőadást és játékkiállítást is láthatnak.

Latin-Amerikával a XVIII. PTE Ibero-Amerika Hét programjain ismerkedhetnek meg az érdeklődők május első hetében. A csaknem húszéves múlttal rendelkező egyetemi rendezvénysorozat legfontosabb része egy nemzetközi tudományos konferencia.

A PTE kitért arra is, hogy a programokat az egyetem külügyi igazgatósága kilenc nagykövetséggel, több külföldi kulturális intézettel közösen szervezi. A Nemzetközi est és a skandináv filmhét kivételével a programokon ingyenes a részvétel, azokról a http://jubileum.pte.hu/  honlapon található további információ.

Forrás: MTI