Az interneten is kutatható már az első világháborúban a Magyar Királyság területén felállított katonai egységek és tagjaik története - hangzott el a magyarezredek.hu honlap indulása alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az eseményen azt emelte ki: az első világháború volt a történelem legnagyobb magyar katonai emberveszteséggel járó konfliktusa.

A 662 ezer elesett megegyezik Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs teljes lakosságával, ám nagyon kevés történt emlékük megőrzése érdekében az elmúlt száz évben, különösen az e korszakot fel nem vállaló kommunista hatalom idején - mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat a világháború kitörésének centenáriuma alkalmából tartott emlékévben fontosnak tartja, hogy méltó állapotba kerüljön minden felújításra szoruló emlékmű, álljon az bárhol a Kárpát-medencében; ezek közül 345 felújítása már meg is történt. Kitért arra is: a jubileummal kapcsolatban több mint kétszáz megemlékezést tartottak, a Várkert Bazárban pedig több szakaszban megnyíló kiállítás mutatja be, milyen gazdasági, társadalmi és világpolitikai változásokat hozott az 1914-től 1918-ig tartó konfliktus. Azt is felidézte: az elesettek mellett 700 ezer sebesült és ugyanennyi hadifogságba esett vagy eltűnt volt a Magyar Királyság vesztesége.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: 2018 végére, a háború végének századik évfordulójára készül el a magyar katonai áldozatvállalás archívuma; ebben szerepel majd mindenki, aki elesett, eltűnt, fogságba került vagy megsebesült az első világháborúban. Közlése szerint eddig már több mint egymillió adatsort rögzítettek a rendszerben; a hadügyminisztérium szinte napi rendszerességgel kiadott veszteséglistáit 90, a honvédelmi levéltár anyagát 70, a bécsi temetőkatasztert 60 százalékban feldolgozták, a bécsi és a pozsonyi hadilevéltár immár digitalizált anyagában nemsokára kezdődik a kutatómunka.

Az eseményen elhangzott: a 140-nél több alakulat 50 ezer oldalnál is bővebb anyagát feldolgozva készült a most elindított honlap, amelyen személynév, helyszín, esemény alapján is kereshetnek a tudományos igénnyel vagy személyes érdeklődés okán az oldalra látogatók.

Forrás: MTI