Idén nyáron már harmadik alkalommal keresik az ország a kedvenc fürdőit, az online közönségszavazáson csaknem 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.

termalfurdo.hu internetes újság a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával ismét meghirdette az Év fürdője versenyt. Mint írták, az augusztus végéig tartó versenyben azok a magyarországi fürdők vesznek részt, amelyekben legalább egy medence van, ami nem úszó- vagy tanmedence.

Tavaly több mint 150 ezren szavaztak, a szervezők idén 200 ezer szavazóra számítanak. Magyarország termálvízkészlete az 5. legnagyobb a világon, sehol máshol nincs ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas termál- és gyógyvíz - a szavazás célja, hogy erre felhívja a figyelmet.

A legjelentősebb folyamatban lévő fejlesztések között kiemelik, hogy Bükfürdőn tenger alatti vízi világ épül, 3 milliárd forintból épül hét szintes fürdő Csillaghegyen. Harkányban a tavalyi csúszdaépítés után újabb beruházások várhatóak, új családi zóna lesz a makói Hagymatikumban, és tovább fejlesztik a Miskolctapolcai Strandot.

Az Év fürdője 2016-ban a közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, az Év feltörekvő fürdője címet tavaly a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett.

Forrás: MTI