A folyó, ami éltet és összeköt – A Duna címmel tárlat nyílik a JPM Természettudományi Osztályán március 28-án 13.00 órakor. A kiállítás 21 tablón, valamint makettek, modellek (hajó, híd, vízimalom stb.) és interaktív a múzeumpedagógiai eszközök segítségével ismertet meg a Duna menti vízügyi munkálatokkal és vízügyi emlékekkel.

A tárlat hazánk legnagyobb folyójának történetét meséli el a római kortól napjainkig; a különböző korok folyóábrázolásai térképen, városképeken jelennek meg. Az érdeklődők sok más mellett megtudhatják, hogy a Dunára a római korban a Birodalom Védelmezőjeként tekintettek, s a folyó honfoglalás utáni első Duna-ábrázolásait a szerzetesrendeknek köszönhetjük. A királyi város, Esztergom vára alatt, a Duna partján egy malmot a forrásvíz erejével átépítettek, és Európában páratlan vízemelő szerkezetet hajtattak meg vele. Ennek működését 6 perces animációs filmen mutatja be a tárlaton.
 
Emellett éppúgy megcsodálhatók a török elleni összefogást szorgalmazó korabeli „Duna-térképek”, az egykori hajómalmok működése, valamint ladikok, varsák, illetve hálók kicsinyített másainak segítségével pedig érzékelhetővé válnak a halászat mindennapjai. Egy pillanatra felvillan a dunai hajózás legsötétebb korszaka, amikor árral szemben nemcsak állatokkal, hanem emberekkel is vontatták a hajókat. A látogatók megismerkedhetnek az utolsó aranymosók technikájával: az általuk készített fényképek segítségével mutatják be az egyik legértékesebb fém kinyerésének módját a megfelelő hely kiválasztásától egészen a tiszta aranyrög megformázásáig.

A folyó, ami éltet és összeköt – A Dunáról korról korra című tárlat 2018. június 2-áig látogatható a JPM Természettudományi Osztályán (Pécs, Szabadság u. 2.) keddtől szombatig 10.00 és 16.00 óra között.

Forrás: Janus Pannonius Múzeum