http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/12267-online-filmlexikont-inditott-az-mma#sigProId812c6eedbb
Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Az intézet immár öt éve működik azzal a céllal, hogy programjaival hosszú évtizedekre hatást fejtsen ki a művészeti közegre. Ennek jegyében született meg tavaly az intézet online irodalmi lexikonja, és most hasonló formában a filmes lexikon is - mondta el a mmalexikon.hu címen elérhető kiadvány keddi budapesti bemutatóján Kocsis Miklós, az MMA MMKI vezetője.
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, az MMA alelnöke hangsúlyozta: a vállalkozás komoly hiányt pótol azzal, hogy a filmek felől közelíti meg a tárgyát, hiszen bármennyire is fontosak az alkotók, a legfontosabbak maguk a filmek.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hozzátette: az MMA fontos feladata a magyar filmművészet népszerűsítése, ennek jegyében több műfajban is válogatásokat mutattak be a legfontosabb magyar filmekből, de az MMA könyvkiadásának is központi témája a hazai filmművészet, melynek nemzetközi népszerűsítésében is szerepet vállal az akadémia.
Az MMA emellett számos filmfesztivált, filmes rendezvényt, díjat támogat, és segíti jelentős magyar filmalkotások restaurálását is - számolt be.
Gelencsér Gábor, a lexikon szerkesztőbizottságának vezetője elmondta, hogy nem csupán a játékfilmekre, hanem a többi filmes műfajra is figyelmet fordítottak, csupán a televíziós filmek maradtak ki. Mint kiemelte, a lexikonnal nem szerették volna felforgatni az eddig kialakult filmtörténeti kánont, több ponton azonban finomítottak rajta.
A válogatás fő szempontja az esztétikai megközelítés volt, de néhány film társadalom- és intézménytörténeti megfontolásból került be a válogatásba, továbbá az 1945 előtti filmekre is kiemelt figyelmet fordítottak - jegyezte meg a főszerkesztő. Mint közölte, összesen 300 játékfilm, 75 dokumentumfilm, 30 rövidfilm, 25 kísérleti, 10 ismeretterjesztő és 50 animációs film szócikkét tervezik megírni, ebből eddig száz szócikk készült el.
Gelencsér Gábor az MTI kérdésére elmondta, a munka később is folytatódik majd: noha a kortárs filmek feldolgozása mindig nehezebb, a legfontosabb - például díjnyertes - friss munkákról is folyamatosan születnek majd szócikkek.
Forrás: MTI