Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Egy távoli galaxisból érkező titokzatos rádiókitöréseket észleltek csillagászok egy kanadai teleszkóp segítségével, ám a rádióhullámok pontos természetét és eredetét egyelőre nem sikerült meghatározni - írja a BBC hírportálja. Az észlelt 13, úgynevezett gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst, FRB) között egy nagyon szokatlan, ismétlődő jelet is azonosítottak a kutatók, akik szerint utóbbi ugyanabból, a Földtől nagyjából 1,5 milliárd fényévnyire lévő forrásból származik.    A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint ilyen jelenséget mostanáig mindössze egyetlen egyszer, egy másik teleszkóppal észleltek.    "Tudva, hogy létezik még egy ilyen, arra enged következtetni, hogy több is lehet odakint" - mondta Ingrid Stairs, a vancouveri Brit Columbia-i Egyetem asztrofizikusa. Hozzátette: "ha, még több ilyen ismétlődő jel és forrás áll rendelkezésünkre a tanulmányozásukhoz, akkor képesek lehetünk megoldani a kozmikus kirakóst azzal kapcsolatban, hogy honnan származnak ezek a jelek, és mi okozza őket".    A nyugat-kanadai Brit Columbia tartománybeli Okanagan-völgyben található CHIME obszervatórium négy darab, 100 méter hosszú antennája az egész északi égboltot átfésüli naponta.    A mindössze tavaly beüzemelt teleszkóp azonnal észlelte a 13 gyors rádiókitörést, köztük az ismétlődőt is.    A csillagászok kicsivel több mint tíz éve ismerik a rövid vagy gyors rádiókitöréseket. Ezek nagy energiájú asztrofizikai jelenségek, amelyek felvillanó rádiópulzálások formájában láthatóak. Egy szempillantásnál is jóval rövidebben és látszólag rendszertelenül villannak fel az égbolton.    Forrásukról számos elmélet született: a villanások egy nagyon erős mágneses mezővel rendelkező, gyorsan forgó neutroncsillagból, két neutroncsillag összeolvadásából vagy nagy tömegű fekete lyukaktól származhatnak. Rövidségük miatt nagyon nehéz meghatározni pontos eredetüket.    Mostanáig a kutatók nagyjából 60 gyors rádiókitörést, köztük két ismétlődőt észleltek, de úgy vélik, hogy napjában akár több ezer is lehet az égen. Forrás: MTI / bbc.com

Összeütközhet a Tejútrendszer a Nagy Magellán-felhővel

Összeütközhet a Tejútrendszer a Nagy Magellán-felhővel

Katasztrofális galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem asztrofizikusai számítógépes szimulációjának eredményét a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban mutatták be pénteken.    Az ütközés felébresztheti galaxisunk szunnyadó fekete lyukát, amely ekkor elkezdené elnyelni a környező gázokat és akár tízszeresére is növekedhet - írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.    Miközben a fekete lyuk fal, nagy energiájú sugárzást bocsát ki, és bár ez a kozmikus tűzijáték valószínűleg nincs hatással a földi életre, a tudósok szerint megvan az esélye annak, hogy a kezdeti ütközés meglódíthatja a Naprendszert a világűrbe.     A galaxisok, mint a Tejútrendszer is, egy csoportnyi kisebb galaxissal vannak körülvéve, amelyek körülötte keringenek, mint a méhek a kaptár körül.    Jellemző módon ezek a keringő galaxisok "csendes életet élnek" és több milliárd éven át keringenek az anyagalaxis körül. Ugyanakkor időről időre lesüllyednek a középpontba, összeütköznek és elnyelődnek az anyagalaxis által.    A Nagy Magellán-felhő a Tejútrendszer legfényesebb kísérőgalaxisa, csak mintegy 1,5 milliárd éve került a közelbe: mintegy 163 ezer fényévre található a Tejútrendszertől.    Korábban a tudósok úgy vélték, hogy vagy a Tejútrendszer körül fog keringeni évmilliárdokig, vagy mivel olyan gyorsan mozog, kimenekül a galaxis gravitációs erejéből.    A legutóbbi mérések szerint azonban a Nagy Magellán-felhő csaknem kétszer annyi sötét anyaggal rendelkezik, mint korábban gondolták. A tudósok szerint mivel nagyobb tömege van az eddig véltnél, a Nagy Magellán-felhő gyorsan veszít energiájából és arra ítéltetett, hogy összeütközzön galaxisunkkal.    A Durhami Egyetem és a Helsinki Egyetem tudósai által vezetett kutatócsoport az EAGLE szuperszámítógép szimulációját használta az összeütközés megjósolására.    "Bár kétmilliárd év szélsőségesen hosszú idő az emberi élethez képest, a kozmikus időskálán ez nagyon rövid idő" - mondta Marius Cautun, durhami kutató. Forrás: MTI / phys.org

A kínaiak landoltak a Hold túloldalán

A kínaiak landoltak a Hold túloldalán

A történelemben először szállt le űrszonda a Hold sötét oldalán. A kínai holdistennő nevét viselő Csang’o-4 a Hold Kármán Tódorról elnevezett kráterében landolt hajnalban. Küldetése sokrétű: alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végez majd, vizsgálja  a Hold felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és biológiai kísérleteket is végez  – közölte még december elején, a felbocsátáskor a Kínai Nemzeti Űrügynökség.Jóllehet az elmúlt években jó néhány Hold-missziót hajtottak végre, ezek többsége nem érintette a felszínt. Ember pedig utoljára 1972-ben szállt le a Holdon, az Apolló 17 fedélzetén. Korábban csak a Földhöz közelebb eső oldalon landoltak a missziók, most először jutott el ember készítette eszköz a még felfedezetlen másik oldalra. Kína olyasvalamit ért el, amivel eddig még egyik űrhatalom sem próbálkozott meg. A kínai holdkutatási program egyébként nemzetközi együttműködés gyümölcse: a műszereket holland, német, svéd és szaúdi kutatók fejlesztették.A Csang’o-4 már továbbította is az első képeket a Földre. Miután a közvetlen kommunikáció lehetetlen, az összes adat és fotó egy műhold közvetítésével jut el hozzánk. A mostani küldetés a Kármán-kráter feltérképezése – erről úgy gondolják, hogy egy réges-régi, hatalmas becsapódás hozhatta létre. Átmérője 2.500, mélysége pedig 13 kilométer – ez az egyik legnagyobb kráter a Naprendszerünkben és kétségkívül a legmélyebb és legrégibb medence a Holdon – nyilatkozta a BBC-nek Andrew Coates fizikaprofesszor a Mullard Űrtudományi Laboratóriumtól.A kínaiak nagy Holdprogramjának nem ez az első sikere: már korábban is eljuttattak egy járművet a Holdra, de arra a felére, melyet a Földről is látni lehet. Az a holdjármű 31 hónapon át továbbított információkat a Földre.Ilyenkor egyébként szörnyű hideg van a Hold túlsó oldalán: -173 fok a hőmérséklet, de ez egyes területeken még alacsonyabb is lehet. A kínai tudósoknak ilyen körülmények között kellett megoldaniuk a Holdra szállást, ráadásul egy olyan területen, mely különösen egyenetlen. A Holdprogram ezzel a sikeres kísérlettel nem ér véget: a most sikeresen leérkező négyes számú holdjárművet követi majd az ötödik is, hogy Kína az egész világnak megmutassa: az űrkutatásban is az élre törhet.Forrás: globoport.hu

Nem létezik egyetlen optimális emberi étrend

Nem létezik egyetlen optimális emberi étrend

Nincs egyetlen optimális emberi étrend egy új kutatás szerint, amely mai vadászó-gyűjtögető közösségek étkezését vizsgálta, akik teljesen eltérő táplálékaik ellenére kitűnő emésztésnek örvendtek. A táplálkozási szakértők régóta vitatkoznak azon, hogy létezik-e az emberi evolúció során kialakult optimális étrend - írta a The New York Times online kiadása.    Az Obesity Revierws című szaklapban megjelent tanulmány készítői több száz az ősi társadalmakhoz hasonlóan élő, mai vadászó-gyűjtögető csoport ételeit, szokásait, testmozgásának mennyiségét kutatta.    Azt találták, hogy minden csoport tagjainak kitűnő az emésztése, noha igen változatosak az étrendek, amelyeket követnek.    Vannak csoportok, ahol a kalóriák akár 80 százaléka is szénhidrátokból származik, mások főként hússal laknak jól. Közös vonásokat is találtak: szinte mindegyik népcsoport étrendje növényeken, húson és halon alapul, vagyis olyan anyagokon, amelyek tele vannak tápanyaggal.    Általában sokkal több rostot fogyasztanak, mint az átlagos amerikai. Szénhidrát-bevitelük legnagyobb része zöldségekből vagy keményítőtartalmú, alacsony glikémiás indexű növényekből származik, ami azt jelenti, hogy nincsenek hirtelen vércukor-ingadozásaik.    A cukorfogyasztás sem ritka náluk: a vadászó-gyűjtögető népek azonban leginkább méz formájában jutnak hozzá.   A kutatás eredményei arra utalnak, hogy nincs "egyetlen helyes" humán étrend, hanem igen sokféle táplálék-összetétel mellett is teljesen egészséges lehet az ember.    A vadászó-gyűjtögető csoportok másik közös vonása a rengeteg testmozgás: sokuk napi 5-10 kilométert is gyalogol. Ennek ellenére energiafelhasználásuk nem nagyobb, mint egy átlagos amerikai iroda dolgozóié.    Ez arra utal, hogy a hivatalos ajánlásoknak a mozgást az egészséges emésztésért kellene propagálniuk.    Közegészségügyi szempontból a vadászó-gyűjtögető népcsoportok legfeltűnőbb vonása, hogy a krónikus betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, rák, magas vérnyomás - viszonylag ritkán fordulnak elő náluk.    Az elhízottak aránya alacsony. Még idős korukban is kiemelkedő a szívük és légzőszerveik egészsége, 2-es típusú diabétesz és emésztési betegségek szinte nem fordulnak elő a csoportjaikban.     Ennek ellenére nem könnyű az életük. A fertőző betegségek miatt nagy a csecsemőhalandóság, a balesetek, a gyomor-bélrendszeri betegségek és a heveny fertőzések is gyakoriak.    Ám akik megérik a felnőtt kort, azok az ipari társadalmakban megszokott degeneratív betegségeket elkerülve öregszenek meg: általában halálukig egészségesek és aktívak. Ez arra utal, hogy az életmódjukban van valami, ami az egészséges öregedést segíti elő.    Lehetséges, hogy genetikai vagy életmódjukkal nem kapcsolatos más tényezők óvják meg őket a krónikus betegségektől. Kutatások azonban azt mutatták ki, hogy amikor vadászó-gyűjtögető közösségekben született emberek nagyvárosokba költöznek és átveszik a nyugati életformát, ugyanolyan magas lesz köztük az elhízottak és krónikus betegek száma, mint a körülöttük élőké.    Herman Pontzer, a Duke Egyetem evolúciós antropológusa és kutatócsoportja a világ minden táján élő vadászó-gyűjtögető és más kis népcsoportok adatait tanulmányozta.    Megvizsgálták a kövületek és a régészeti leletek adatait, hogy megtudják, mit ettek az ember ősei.    Új adatokat a tanzániai hadzák vadászó-gyűjtögető népcsoportjáról szereztek. A hadzák őseik életmódját követik több tízezer éve. Amit esznek, az egyesek szerint "a legősibb étrend". Pontzer éveken át a helyszínen tanulmányozta életüket. Forrás: MTI / nytimes.com

Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás

Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás

Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML) a Cisco Magyarország 2019-re vonatkozó technológiai előrejelzése szerint. Közölték, jövőre is érvényesek maradnak azok a trendek, amelyek már 2018-ban is foglalkoztatták a vállalatokat: hogyan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló óriási adatmennyiséget, optimalizálni a felhő alapú multicloud környezetet és biztonságosabbá tenni informatikai rendszereiket.    Az elemzés szerint a 2019-es évet egyszerre jellemzi majd az evolúció, a már létező trendek bővülése és fejlődése, illetve az az igény, hogy a digitalizációt és az új technológiákat minden eddiginél gyorsabban adaptálják az üzleti folyamatokba.    Az elmúlt években gyorsan fejlődött a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás: az önvezető autók és a humanoid robotok megragadták a közvélemény fantáziáját, miközben az üzleti szereplők igyekeznek felmérni, hogy mi szükséges az AI-ML hatékony bevezetéséhez - írták.    A Cisco szerint ahhoz, hogy a cégek alkalmazni tudják az AI és ML megoldásokat, fontos a megfelelő digitális háttér: az adatgyűjtési és az adatmegőrzési folyamatoknak készen kell állniuk, illetve megfelelő számítási kapacitásra van szükség, ami képes vizualizált információkat előállítani. Bár jövőre az AI és az ML az önálló döntések meghozatala helyett még inkább csak támogatást nyújt a felhasználóknak, az adatközpontú fedezeti alapok már ma is nagyban támaszkodnak az AI-ra az új kereskedési modellek kialakításában. A munkaerőhiány miatt a HR részlegek szintén a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, hogy megtalálják és megtartsák a legalkalmasabb munkatársakat - közölték az elemzésben.    Kiemelték: az internet korábban elképzelhetetlen mértékben növekszik. A Cisco Visual Networking Index (VNI) jelentése szerint 2022-ben az adatforgalom nagyobb lesz, mint az internet elindítása óta eltelt 32 év alatt összesen. Az adatforgalom folyamatosan növekszik: a globális IP-alapú adatforgalom 2017 és 2022 között várhatóan háromszorosára bővül, 26 százalékos éves növekedési ütemet produkálva. 2022-re a globális népesség 60 százaléka lesz internethasználó. Közben maga az internet is jelentősen átalakul a testen viselhető eszközök, az okosotthonok és az önvezető autók révén. Az IoT szenzorok (Internet of Things - a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása) kiterjedt hálózata kevésbé látványos, de jelentős hatása van az iparban, a mezőgazdaságban, a logisztikában, vagy az intelligens városi parkolórendszerekben. 2022-re több mint 28 milliárd eszköz csatlakozik majd az internetre, és ennek több mint fele gép-gép (M2M) kapcsolat lesz.    Az előrejelzés szerint az ultra-HD felbontás, az élő videók és a virtuális valóság (VR) terjedése jelentős sávszélesség-igényt generál majd: 2022-re a videóforgalom az összes IP-alapú adatforgalom 82 százalékát teszi majd ki. Ezen belül az élő videók adatforgalma 2017 és 2022 között tizenötszörösére növekszik, és a teljes internetes videóforgalom 17 százalékát teszi majd ki, miközben fokozatosan felváltja a hagyományos műsorok nézésével töltött időt.    A mobil adatforgalom 2019-ben is tovább növekszik. Az 5G-re való áttérés még korai szakaszban van, így a legelterjedtebb protokoll továbbra is a 3G és a 4G marad.    Az elemzés szerint a blockchain terjedése folytatódik, új, az üzleti szférán túlmutató innovációk várhatók. A blockchain technológia egyre elterjedtebb lesz az olyan területeken, mint az ellátási lánc kezelése, a hálózatok, a digitális azonosítás és a devizakereskedelem. Valószínű, hogy 2019 végére minden nagyobb felhőalapú szolgáltató használni fogja a blockchain-t, amely az elkövetkező években a legtöbb AI és IoT szolgáltatás alapvető részévé válik - írták. (A blokklánc-technológia - blockchain technology - egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje.    A jelentés kiemeli ugyanakkor, hogy a cégeknek újra kell gondolniuk hálózataikat. Az 5G, a virtuális valóság, az IoT vagy az AI-ML technológiák egy olyan digitális gerincre épülnek, amely számos nyilvános és magánhálózatból áll: 2020-ra óránként egymillió eszköz csatlakozik majd az internetre. A ma használt hálózatok többségét ugyanakkor nem a jövő hálózati igényeire tervezték. A rengeteg eszköz, a sávszélesség iránti igények és a támadási felületek növekedése azt is jelenti, hogy a hálózatok manuális üzemeltetése fenntarthatatlanná válik - mutat rá az elemzés. A korábban különállóan kiépített, majd egymással összekapcsolt hálózatokat egyesíteni kell egy multi-domain architektúrában, amely automatizált, képes előre jelezni a működési problémákat, megállítani a kibertámadásokat, miközben folyamatosan tanul és fejlődik. Forrás: MTI

Az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból is

Az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból is

Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból. A The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump elnök már meghozta a döntését erről.A lap meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva csütörtök késő este az internetes oldalán arról adott hírt: a 14 ezer amerikai katonát számláló kontingens mintegy fele az elkövetkező hónapokban hazatér. Ez lesz a teljes kivonulás kezdete és az első lépés a 17 éve húzódó háború lezárásához.    A The Wall Street Journal szerint a teljes kivonulás hónapokig tarthat majd.    "Szerintem ez is azt mutatja, hogy az elnök mennyire komolyan gondolja, hogy kivonuljunk a konfliktusokból" - idézett a lap egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőt. A tisztségviselő hozzátette: úgy gondolja, Donald Trump "életképes megoldásokat" akar a konfliktusok lezárására.    A Pentagon (védelmi minisztérium) és a Középső Főparancsnokság, amely az afganisztáni hadműveleteket irányítja, nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit az afganisztáni tervekről.    Afganisztánban az Egyesült Államok a NATO-szövetségeseivel együtt vesz részt az afganisztáni misszióban, a változatlanul afgán földön maradó észak-atlanti szövetségesek reagálásáról egyelőre nem érkeztek hírek.    A Trump-kormányzat a külpolitikája egyik legfontosabb célkitűzésének tekinti a megegyezést az afgán tálibokkal és ezzel a háború lezárását. Ennek érdekében különmegbízottá nevezték ki Washington volt iraki és afganisztáni nagykövetét, Zalmay Khalilzadot, aki az elmúlt hetekben Katarban, Pakisztánban, az Egyesült Arab Emírségekben és Afganisztánban tárgyalt a békefolyamat megindítása érdekében. A héten Khalilzad Abu Dzabiban egyeztetett a tálibok képviselőivel, és a tárgyalásokhoz csatlakoztak Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek küldöttségei is. Végleges megállapodás ugyan nem született, de az amerikai sajtóban megjelent információk szerint szó esett várható tűzszünetről, abban az esetben, ha Washington megkezdi csapatai kivonását. Khalilzad egyeztetései januárban folytatódnak, és várhatóan ekkor látogat a térségbe Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is.    Az afganisztáni csapatkivonásról szóló információk néhány órával azt követően kerültek napvilágra, hogy James Mattis védelmi miniszter bejelentette lemondását, miután Donald Trump egy nappal korábban közölte, hogy kivonják az amerikai katonákat Szíriából.Forrás: MTI

Trump rendeletet írt alá a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállításáról

Trump rendeletet írt alá a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállításáról

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint kedden aláírta azt a rendeletet, amely utasítja a védelmi minisztériumot a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállítására.A Pentagonnak küldött memorandumban az elnök működőképes egyesített harci főparancsnokság felállítását rendelte el.     Donald Trump júniusban az Országos Űrkutatási Tanács tagjaival a Fehér Házban tartott megbeszélésen jelentette be egy új, hatodik katonai haderőnem, az űrhadosztály (Space Force) létrehozását, s akkor elnöki rendeletben utasította a Pentagont a világűrbe telepítendő amerikai haderő felállításához szükséges teendők megkezdésére. Ezt követően augusztusban Mike Pence alelnök fejtette ki, hogy az amerikai kormányzat 2020-ig létre akarja hozni az űrhaderőt. A kongresszus az idei védelmi költségvetésébe már be is építette az űrhaderő főparancsnoksága létrehozásának költségeit.    Az új főparancsnokság egyenrangú lesz az amerikai hadsereg többi főparancsnokságával, és egyesített harci főparancsnokság lesz, amely összehangolja az egyes haderőnemeknél - például a légierőnél - meglévő űrhadviseléssel kapcsolatos tevékenységet.    Miközben az elnök aláírta az űrhadosztály főparancsnokságának felállításáról szóló rendeletet, Mike Pence a floridai Kennedy Űrközpontban beszédet mondott, amelyben bejelentette: a kormányzat napokon belül bemutatja végleges tervezetét az űrhaderőről. "Az elkövetkező napokban Trump elnök az új űrpolitikáról is aláír egy rendeletet, amely a hatodik haderőnem létrehozásának tervezetét és időpontjait tartalmazza majd" - fogalmazott az alelnök.    Patrick Shanahan, védelmiminiszter-helyettes szerint az űrhadosztály létrehozásának költsége valószínűleg 5-10 milliárd dollár lesz. Forrás: MTI

Kivonulnak Szíriából az amerikai csapatok

Kivonulnak Szíriából az amerikai csapatok

A CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül. A CNN szerint Trump már meghozta a döntést.Az Egyesült Államok legyőzte az Iszlám Állam terrorszervezetet Szíriában – írta Donald Trump a Twitter közösségi portálon szerdán arra reagálva, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó csapatai kivonására készül. Az amerikai elnök hozzátette, hogy a dzsihadista csoport elleni küzdelem volt az egyetlen oka az amerikai csapatok jelenlétének Szíriában az ő elnöksége idején.Röviddel a Twitter-üzenet előtt többek között a CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül.A CNN amerikai hírtelevízió a Pentagonból származó forrásokra hivatkozva úgy tudja, Trump már döntést is hozott erről, és ennek megfelelő utasítást adott a védelmi minisztériumnak. A The Wall Street Journal című amerikai lap szerint az Egyesült Államok már tájékoztatta a csapatkivonásról a közel-keleti szövetségeseit.A Reuters nemzetközi hírügynökség egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva szintén azt közölte: Washington a teljes csapatkivonást fontolgatja, miközben a végéhez közeledik az Iszlám Állam terrorszervezet által meghódított területek felszabadítása.A Reuters elemzése szerint amennyiben valóban megszületik ez a döntés, az véget vethet az amerikai erők hosszú távú szíriai jelenlétével kapcsolatos találgatásoknak. James Mattis védelmi miniszter és más magas rangú amerikai tisztségviselők a múltban ugyanis amellett kardoskodtak, hogy az amerikai csapatokra szükség van, hogy az iszlamista szervezet ne erősödhessen meg ismét a közel-keleti országban.Trump a múlt héten telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a hatékonyabb szíriai koordinációról. A török vezetés különösen nehezményezi, hogy az Egyesült Államok az Iszlám Állam maradék állásainak felszámolására hivatkozva továbbra is fegyverekkel látja el és kiképzi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát. Ankara a Délkelet-Törökországban fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja az YPG-t.   Izraelben váratlan arculcsapásnak látják az amerikai csapatkivonást Szíriából Az izraeli elemzők Izrael váratlan arculcsapásának látják az amerikai csapatok szerdán bejelentett kivonását Szíriából, mivel ezzel szerintük Washington magára hagyta Jeruzsálemet Irán közel-keleti terjeszkedése ellen folytatott harcában.Hami Selo a Háárec című újságban egyenesen "Izrael arculköpésének" nevezi Donald Trump amerikai elnök lépését, mert az teljes hegemóniát biztosít Oroszországnak Szíriában, és azt üzeni a közel-keleti országoknak, hogy oldják meg maguk a bajaikat.    A szerző szerint az amerikai elnök cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tőrt döfött Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékének hátába, megerősítette Iránt, elsöprő győzelmet adott az oroszoknak, és mentőövet dobott az Iszlám Államnak, valamint bátorítja a radikális iszlámot.    Azonban Izrael mégsem bírálhatja az északi határánál súlyos és azonnali fenyegetést okozó döntést, mert előzőleg üdvözölte az amerikai nagykövetség szimbolikus Jeruzsálembe költöztetését, és a palesztinokkal szemben a telepesek ügyének amerikai elfogadását.    "Izrael tudni fogja, hogyan védje meg magát" - nyilatkozott Benjámin Netanjahu miniszterelnök Donald Trump bejelentése után, de Selo szerint ezt ezentúl egy gyöngébb pozícióból teszi, anélkül, hogy "erősebb bátyja" mögötte állna, egy olyan helyzetben, amikor az orosz gép lelövése után nyáron már alaposan megcsappant manőverező képessége.    Ámosz Harel, szintén a Háárecben, kiemelkedően fontos stratégiai lépésnek nevezi az Egyesült Államok kivonulását Szíriából, amely kihat a Közel-Kelet szinte minden országára. Netanjahu csak a hét elején értesült a döntésről, amikor az amerikai elnökkel beszélt.    A kivonulás váratlanul érte Jeruzsálemet, különösen, mivel Trump alig két hónappal ezelőtt engedélyezte a Szíriában állomásozó amerikai katonák számának kétezerről négyezerre növelését.    Harel szerint azért is váratlan a döntés, mert az utóbbi két évben úgy tűnt, mintha Netanjahu különlegesen nagy hatással lenne az amerikai elnökre, aki szinte a kormányzó Likud párt kívánságlistájának a pontjait teljesítette a nagykövetség átköltöztetésével, a Szaúd-Arábiával szembeni megengedő magatartással vagy az iráni nukleáris megállapodás felmondásával.    Ráadásul a Pentagon korábban megígérte, hogy az amerikai katonák csak egy olyan megállapodás nyomán hagyják el Szíriát, amelyben rögzítik, hogy az iráni erők is távoznak az ország területéről - írta az izraeli elemző.Forrás: kitekinto.hu / MTI

Bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát Székesfehérváron

Bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát Székesfehérváron

Bemutatták az Ikarus és a kínai CRRC Urban Traffic magyarországi vegyesvállalata, az Electrobus Europe első, kínai-magyar kooperációban készült, tisztán elektromos meghajtású buszát Székesfehérváron kedden. Széles Gábor, az Ikarus elnöke elmondta, hogy több mint egyéves munka előzte meg a prototípus bemutatását, amelyben "a CRRC elektromos hajtásláncokkal kapcsolatos világszínvonalú ismeretei összekapcsolódnak az Ikarus vázgyártási tapasztalatával". Jelezte, hogy jövőre indul a sorozatgyártás.    Ku Ji-feng a CRRC igazgatósági elnöke hangsúlyozta, hogy a típussal elindulhat "a magyar nemzeti márka" újbóli felfutása, és még több munkahely jöhet létre az Ikarusnál. A termékkel megcélozhatják az európai piacokat - tette hozzá.    A CityPioneer nevű, alacsonypadlós jármű meghajtásáról egy 240 kilowattos állandó mágneses szinkronmotor gondoskodik, a 313 kilowattos akkumulátorcsomaggal 200-260 kilométer megtételére alkalmas, a teljes töltöttséghez 5-6 óra szükséges.    A sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár önkormányzata, az Ikarus vállalatcsoport és a CRRC a város zöld közlekedési stratégiájának megalkotásáról és a CityPioneer busz 2019-es tesztüzembe állításáról.    Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: a közösségi közlekedés egyre inkább felértékelődik a világban és Székesfehérváron is, a megállapodás tehát a jövő felé fordulást jelenti. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben lesznek pályázatok a dízel buszok kiváltására, elektromosra cserélésére.    Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság nagykövete úgy vélte, az Ikarus és a CRRC együttműködése újabb lépés a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok erősödésében, amely "soha nem volt ennyire jó". "Magyarország az unión belül az egyik legjobb barátunk" - fogalmazott, hozzátéve: az országban jó a befektetési környezet, alacsonyak az adók, ami vonzó a kínai cégeknek.    Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a dízelbotrány óta a világ még inkább elmozdult az elektromos hajtás irányába, és ebben az Ikarus és kínai partnere is részt kíván venni. Reményét fejezte ki, hogy az első elektromos buszukat sok másik követi a városban és az országban.    Az MTI kérdésére Széles Gábor elmondta: egy 12 méteres, dízelmotoros autóbusz ára 70-80 millió forint között van, az elektromos buszuk körülbelül 120 millió forintba kerül majd. Megjegyezte, hogy az e-busz megtérülési ideje azonban jóval rövidebb.    Közölte, hogy jövőre minimum 200 elektromos buszt fognak gyártani, azt következő évben ezret, majd szeretnék felfuttatni az éves gyártást háromezerre.    Azt is elmondta: Székesfehérvár mellett Szeged, Zalaegerszeg és Miskolc is érdeklődik az e-busz iránt, ám előbb bizonyítaniuk kell a volántársaságok felé, hogy a busz alkalmas a menetrend szerinti, városi használatra.    A sajtóanyag szerint az IC 1211 U típusú elektromos busz 2019 elején tesztelési céllal járja majd Székesfehérvár útjait, ezt követően bekapcsolódik az utasforgalomba az arra legalkalmasabbnak ítélt vonalakon.    Az Electrobus Europe Zrt. 2019 folyamán további kínai-magyar fejlesztéseket tervez, várhatóan 2019 második felében egy midi és egy csuklós elektromos busz prototípusa is megérkezik a most bemutatott jármű mellé. Forrás: MTI

  1. Videók
  2. Friss
  3. Külföld
  4. Belföld
  5. Komló
  6. Sport
  7. IQ100+
  8. IQLight
Városunk polgármestere, és országgyűlési képviselője  értékelte a 2018-as évet
2019-01-10
78 néző

Városunk polgármestere, és országgyűlési képviselője értékelte a 2018-as évet

(Dr. Hoppál Péter, Polics József) Komoly rendkívüli kormányzati támogatást kapott városunk december utolsó hónapjában. Városi szinten pozitív változások zajlottak 2018-ban is.

Rengeteg gyerek karácsonyát tette szebbé a baptista gyülekezet (Horváth László)
2019-01-10
54 néző

Rengeteg gyerek karácsonyát tette szebbé a baptista gyülekezet (Horváth László)

286 csomag érkezett az adományozóknak köszönhetően a karácsonyi ünnepre. Vannak családok, ahol ez az egyetlen ajándék a gyerekeknek. Különböző intézmények tanulóinak is jutott az adományokból.

Értékelnek a képviselők - Gerencsér Ágnes
2019-01-10
80 néző

Értékelnek a képviselők - Gerencsér Ágnes

Új úton autózhatnak a körtvélyesi városrész lakói. A területen történt rongálások és a lomtalanítás időpontja is szóba került.

Csaba és Én - A tüntetések mikéntje
2019-01-10
65 néző

Csaba és Én - A tüntetések mikéntje

Sok kérdés vetődik fel a tüntetésekkel kapcsolatban. A felszínre került elégedetlenség eljut-e a hatalomhoz?

Önöket kérdeztük - Merre tart Komló városa
2019-01-07
199 néző

Önöket kérdeztük - Merre tart Komló városa

Fiatalok, idősek egyaránt szeretik városunkat. Csodás természeti környezetben fekszik, csupán beruházókra kell várni. Az elhelyezkedés még mindig problémás.

Már épül az új park a Móricz és Mikszáth utcák között (Polics József)
2019-01-07
79 néző

Már épül az új park a Móricz és Mikszáth utcák között (Polics József)

Kökönyöben megkezdett nagyszabású átalakításokról a polgármester tart ismertetőt. Részleteket is megtudhatunk a modern beruházásokról.

Értékelnek a képviselők - Szarka Elemér
2019-01-07
64 néző

Értékelnek a képviselők - Szarka Elemér

Szarka Elemér részletesen beszámol a területén történt változásokról. A képviselő az év elején felmérte a problémákat, ezekből majdnem minden megoldódott. 2019-ben is a lakókkal karöltve hasonlóan jó gazda módjára gondozza a városrészt.

Értékelnek a képviselők - György Zóra
2019-01-07
69 néző

Értékelnek a képviselők - György Zóra

A képviselő a területén történt rongálásokkal kapcsolatban a lakók segítségét kérte. Ne menjünk el szó nélkül a vandalizmus mellett. Zóra az Arborétum gondjairól és a fűnyírásról is beszél.

4 probléma
2019-01-07
87 néző

4 probléma

1. Kossuth Lajos utca 119 sz. mögött ruhák, műanyag palackok eldobálva. A szelektív gyűjtő edény tetején hulladékok. A terület rendkívül szemetes, 2. A Belvárosban a Zengő Áruház előtt a hulladékgyűjtő letört, a járókelők ennek ellenére bele helyezik a szemetet, 3. Krisztina utca környékén eltűntek az áttelelő madarak. A lakók kihelyeztek élelmet, idén azonban nem látják a szárnyasokat, 4. A Petőfi utca végén a Gagarin utcához vezető lépcsősor romos, nincs közvilágítás.

Januártól jelentkezhetne csapatok a Kolbásztöltő Fesztiválra (Szarka Elemér)

Létrehozás dátuma: 2019-01-03|107 néző

Évet értékelt a képviselő (Dr. Makráné Kónya Melinda)

Létrehozás dátuma: 2019-01-03|101 néző

Évet értékelt a képviselő (Dezső Károly)

Létrehozás dátuma: 2019-01-03|107 néző

Csaba és Én - Az ellenzék akciója a TV-székházban

Létrehozás dátuma: 2019-01-03|88 néző

Újévi köszöntő (Polics József)

Létrehozás dátuma: 2018-12-31|113 néző

Önöket kérdeztük - Mit vár a 2019-es évtől

Létrehozás dátuma: 2018-12-31|149 néző

Bakiparádé 2018

Létrehozás dátuma: 2018-12-31|144 néző

Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
2019-01-16
59 olvasó

Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét

Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon. A Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a előadások kitérnek a felsőoktatási tanulmányok finanszírozási kérdéseire, míg a döntéshozatal lelki útvesztőiben pszichológus és egyetemi hallgató osztja meg az élményeit, tapasztalatait a hallgatósággal. A workshophoz a legnépszerűbb hazai egyetemek is csatlakoztak, amelyek egyedi microsite-okon mutatkoznak be az eseményen.    A felvételizők hétvégéje minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, az eseményhez csatlakozott Milák Kristóf, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes úszó, aki élsportolóként és első éves egyetemistaként bíztatja a fiatalokat a továbbtanulásra.    Az online chat lehetőségek időpontjaiért érdemes ellátogatni az esemény hivatalos oldalára, a www.felvetelizz.hu honlapra, ahol további részletek is elérhetők a programról. Forrás: MTI

Kikeltek az első növények a Holdon
2019-01-16
214 olvasó

Kikeltek az első növények a Holdon

A kínai Csang’o 4 leszállóegysége egy pici biodómot is magával vitt, amelyben mostanra kicsíráztak az első magok.Az űreszköz január elején szállt le a Hold túlsó oldalán található Kármán-kráterbe (a fenti képet a vele utazó rover készítette pár napja), és bár a küldetés elsődleges célja a szokatlanul mély becsapódásnyom kőzettani vizsgálata, a biológusok és az érdeklődők a növénytani kísérlet eredményeit is türelmetlenül várták. És nem is kellett sokáig várakozniuk, a Holdon végrehajtott első növénytermesztési kísérlet ugyanis már meg is hozta gyümölcsét: a nemrég nyilvánosságra hozott képek szerint a felküldött magok elkezdtek kikelni, és leveleket bontani.Bár a Nemzetközi Űrállomáson már zajlottak hasonló növénynövesztési kísérletek, ez az első alkalom, hogy egy másik égitest felszínén próbálkoznak ilyesmivel a szakértők. Márpedig a növénytermesztés Földön kívüli megoldása kulcsfontosságú lehet, ha az emberiség tartósan lakott létesítményeket akar létrehozni a Holdon vagy éppen a Marson, ahol az űrhajósok nem hagyatkozhatnak kizárólag a bolygónkról érkező utánpótlásra.A Csang’o 4 miniatűr holdi bioszférája egy 18 centiméter átmérőjű, vödörszerű konténer, amelyben levegő, víz és termőföld van. A földbe gyapot-, lúdfű-, repce- és burgonyamagokat ültettek, amelyek közül a kísérletért felelős kutatók nyilatkozata és a január 7-én készült képek tanúsága szerint eddigre a gyapotmagok egyike biztosan kikelt. A pici biodómban a növényeken kívül ecetmuslica peték és élesztőgombák is vannak.Az organizmusokat a tároló fala megvédi a nagy hőmérsékletingadozástól, és az intenzív sugárzástól. Az élőlények elviekben együttesen képesek lehetnek egy nagyjából önfenntartó miniökoszisztéma kialakítására, amelyben a növények oxigént és táplálékot termelnek az ecetmuslicák számára, miközben az élesztőgombák lebontják a rovarok ürülékét és a halott növényi részeket, újabb táplálékforrást biztosítva a rendszer számára.A mostani küldetés fontos lépés Kína ambiciózus holdi terveinek megvalósulása felé, amelyek közt a közeljövőben szerepel egy emberes holdraszállás, pár évtizeden belül pedig holdi kolónia létesítése is, amelynek működtetéséhez, ahogy már említettük, biztosan szükség lesz a növénytermesztés helyben való megoldására.Forrás: ipon.hu / newscientist.com

Sok a csalás az önkiszolgáló pénztáraknál
2019-01-16
145 olvasó

Sok a csalás az önkiszolgáló pénztáraknál

A Fujitsu új megoldása mesterséges intelligencia segítségével mérsékli a szupermarketek önkiszolgáló pénztárainál elkövetett csalásokat - amelyek összege általában a normál pénztárakra jellemző érték duplája.Az egyesült királyságbeli Leicesteri Egyetem által végzett nagyszabású vizsgálatból kiderült, hogy Európa és az USA kiskereskedelmi vállalatainál kétszer olyan gyakran fordul elő bolti lopás az önkiszolgáló pénztárgépeknél, mint hagyományos, személyzet által üzemeltetett pénztárgépek használata esetén. Mintegy 12 millió vásárlás adataiból derült fény a bolti lopások nagy gyakoriságára. A 12 millió vásárlást - amelyek közül egy milliót részletesebben is megvizsgáltak - nagyobb belga, brit, holland és egyesült államokbeli kiskereskedelmi láncoknál hajtották végre. A kutatók megállapították, hogy az önkiszolgáló pénztárgépek bevezetése 122%-kal, átlagosan az árbevétel 3,9%-ára növelte a veszteségek összegét. A Fujitsu technológiáját alkalmazó kiskereskedelmi cégek évi több tízmilliárd eurót takaríthatnak meg az önkiszolgáló pénztáraknál elkövetett csalások visszaszorításával.A Fujitsu egy hipermarketlánccal közösen fejlesztette ki és tesztelte a technológiát, amely komoly előrelépést jelent a pénztárosok nélkül is zökkenőmentesen üzemelő üzletek kialakítása felé. A megoldás kisköltségű kamerával egészíti ki a meglévő önkiszolgáló pénztárgépet, és MI segítségével ellenőrzi a beolvasott tételeket a visszaélések észlelése és megelőzése céljából. A cég Franciaországban, Paris-Saclayban fejlesztette ki az új MI-alapú csalásmegelőző megoldást, amely a vállalat Zinrai megoldásportfóliójának része. A technológia a meglévő önkiszolgáló pénztárgépeket kiegészítve, összeveti a vevők által leolvasott vonalkódokat a leolvasókhoz rögzített kamerák képével. Az új technológia a grafikus processzorok (GPU-k) telepítésének költsége és komplexitása nélkül azonosítja a nem egyező tételeket minden pénztárnál, jelentősen mérsékelve ezzel a teljes élettartamra vetített összköltséget (TCO-t) és rendkívüli mértékben növelve a beruházás megtérülését. A megoldás próbaüzeme még ebben a hónapban megkezdődik. A rendszer először a gépi tanulási szakaszban megtanulja felismerni a pénztárnál megjelenő cikkek fő vizuális jellemzőit, és ezután már akkor is észleli a különbséget egy drága és egy olcsóbb tétel között, ha a súlyuk azonos, vagy a vonalkódot áttették az egyikről a másikra. Ha a termék várt megjelenése nem felel meg a beolvasott vonalkódnak, az önkiszolgáló pénztárgép manuális beavatkozást és ellenőrzést kér. A Fujitsu arra számít, hogy az MI jövőbeni alkalmazása még hatékonyabbá teszi a kiskereskedelmi ellátási lánc működését. A vonalkódok a későbbiekben nem csupán az egyszerű SKU-adatokat, hanem jóval részletesebb információt fognak tartalmazni (pl. logisztikai adatokat és lejárati dátumokat). Az adatok kinyerésével és elemzésével a kiskereskedelmi cégek hatékonyabban követhetik az áru útját, lerövidíthetik az ellátási láncot, eredményesebbé tehetik az ellátási lánc működését, és csökkenthetik a romlott élelmiszercikkek miatt felmerülő veszteséget. Forrás: sg.hu / fujitsu.com

Január 22 - a Magyar Kultúra Napja
2019-01-16
88 olvasó

Január 22 - a Magyar Kultúra Napja

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”  (Kodály Zoltán) Január 22. napján van a magyar Himnusz születésnapja és ez a nap egyben - 1989 óta - a Magyar Kultúra Napja is. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. Himnuszunk zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Komlón a jeles napon január 22-én, kedden Ünnepi műsor lesz 18.00 órakor a Színház- és Hangversenyteremben. Köszöntőt mond Polics József polgármester. Neves helyi együttesek közreműködnek az est folyamán: Him Singers énekegyüttes, művészeti vezető: Pomázi Attila Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola Kórusa, karnagy: Pleszné Fényes Edit Korbuly István Komlói Munkáskórus, karnagy: Kunváriné Okos Ilona Nagy László Gimnázium Csajogányok Kórusa, művészeti vezető: Dunai Péter Komlói Pedagógus Kamarakórus, karnagy: dr. Szabó Szabolcs Tóth Gábor A Magyar Kultúra Hete más programokban is bővelkedik. Január 19-én, szombaton 20.00 órakor a Közösségek Házában Tunyogi Péterre emlékezik a Cs.Í.T. zenekar. Ugyancsak a Közösségek Háza ad otthont a január 23-án, szerdán 14.00 órától zajló Mesevetélkedőnek, melyet 3. és 4. osztályosok részére szerveztek. A komlói Németh Alexandra a 7 hegycsúcs első magyar mászója szintén január 23-án 18.00 órakor tartja előadását, élménybeszámolóját a komlói színházban. Január 26-án 18.00 órakor a Sárarany zenekar lemezbemutató koncertje csendül fel a színházban, majd a kedvcsináló zene után Táncház nyílik a Közösségek házában.    

A német kormány szeretné elkerülni Oroszország kilépését az Európa Tanácsból
2019-01-15
135 olvasó

A német kormány szeretné elkerülni Oroszország kilépését az Európa Tanácsból

Fontos lenne elkerülni, hogy Oroszország kilépjen az Európa Tanácsból (ET) a felek között évek óta fennálló konfliktus miatt - hangsúlyozta a német külügyminiszter kedden Strasbourgban. "Világos, hogy nehéz időszak ez az Európa Tanács számára, aggodalomra ad okot Oroszország további távolodása" - jelentette ki Heiko Maas, miután Thorbjorn Jaglanddal, a páneurópai szervezet főtitkárával egyeztetett.    "Oroszország Európa része, tehát az Európa Tanácshoz tartozik. A két félnek dolgoznia kell azon, hogy elkerüljék a kilépést" - fogalmazott.    Kiemelte, a berlini kormány kész aktívan hozzájárulni a konfliktus megoldásához, és ő maga is tárgyalni fog erről a héten orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.    Oroszország 2017-ben bejelentette, hogy felfüggeszti az Európa Tanácsnak szánt befizetéseit, és az ET égisze alá tartozó Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteit sem fogja elismerni, amíg nem állítják helyre az orosz delegáció jogait a szervezet parlamenti közgyűlésében.    Miután Oroszország 2014-ben illegálisan elcsatolta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, az Európa Tanács megvonta a szavazati jogot a parlamenti közgyűlésbe delegált orosz képviselőktől, illetve megfosztotta őket a választási megfigyelő misszióiban való részvétel lehetőségétől. Az orosz küldöttség ezen korlátozások miatt felfüggesztette tevékenységét a testület munkájában.    A strasbourgi székhelyű Európa Tanácsot 1949-ben hozták létre azzal a céllal, hogy emelje a kontinens országaiban a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartásának színvonalát. Forrás: MTI

A pécsi Zsolnay-negyedben vetítik Gerebics Sándor Zrínyi-filmjét
2019-01-15
111 olvasó

A pécsi Zsolnay-negyedben vetítik Gerebics Sándor Zrínyi-filmjét

A pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben ingyenes vetítés keretében mutatják be csütörtök este Gerebics Sándor A régi fény ragyogjon - Szigetvár 1566 című 50 perces dokumentumdrámáját. Mint az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Gerebics Sándor felidézte, a film Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökének felkérésére készült. Az alkotás különlegességeként említette, hogy az ismertterjesztő csatornákon népszerű dokumentumdráma műfaja mellett döntöttek: a film végvári játékon és a szakértői megszólalásokon keresztül rekonstruálja az akkori történelmi eseményeket.    A neves szakértők - köztük Hóvári János, Fodor Pál, Négyesi Lajos hadtörténész és Varga Szabolcs történész - mellett a filmben mintegy ötszáz szigetvári hagyományőrző is szerepel. A film ősbemutatóját tavaly októberben tartották Nagykanizsán, Szigetváron decemberben tűzték műsorra - jelezte a rendező.    Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere egyebek mellett hangsúlyozta: a vetítés célja, hogy a pécsi fiatalok figyelmét felhívják Zrínyi Miklós és a Szigetvárt 1566-ban védők hősies helytállására. A filmbemutató az ismertterjesztés mellett "a nemzeti identitás megerősítéséről és a nemzeti önismeretről is szól" - tette hozzá.    Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes alelnöke Szigetvár kapcsán beszámolt arról, hogy az ottani vár eddig 650 millió forintból megvalósult felújításának következő fázisához várhatóan újabb - 800 millió forintos - forrás érkezik.    Nagy Csaba, Szigetvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a szigetvári felújítások mögött húzódó emlékezetpolitikai koncepciót hiánypótló módon, művészi igényességgel egészíti ki Gerebics Sándor filmje. Varga Szabolcs történész pedig a magyar-horvát kapcsolatok szempontjából méltatta az alkotást, valamint Zrínyi Miklós személyét.Forrás: MTI

Egy esetleges észak-szíriai biztonsági övezet kialakításáról egyeztettek
2019-01-15
134 olvasó

Egy esetleges észak-szíriai biztonsági övezet kialakításáról egyeztettek

Egy, a terrorizmustól "megtisztított", esetleges észak-szíriai biztonsági övezet kialakításáról beszélt Recep Tayyip Erdogan török és Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon - közölte a török államfői hivatal. Bár a beszámoló a tervezett zónával kapcsolatos részletekre, köztük annak elhelyezkedésére nem tért ki, a biztonsági övezet ötlete vélhetően összefüggésben áll a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciával, miután az YPG-t illető nézeteltérés Ankara és Washington között a közelmúltban ismét összeszólalkozásokhoz vezetett. Míg Ankara a törökországi kurd szeparatistákkal szövetséges terrorszervezetet, addig Washington az Iszlám Állam elleni leghatékonyabb szíriai szövetségesét látja a kurd milíciában.    Ankara a napokban azt is nehezményezte, hogy Washington a szíriai kurdok képviselőjének tekinti az YPG-t és nem választja külön a népcsoportot a többségében kurdok alkotta milíciától.     Erdogan a hétfői beszélgetésben hangsúlyozta: Törökországnak semmi problémája nincs a kurdokkal, Ankara célja - a kilátásba helyezett újabb észak-szíriai török hadművelet keretében - a nemzetbiztonságát fenyegető terrorszervezetek, így az Iszlám Állam és az YPG elleni harc.    Az YPG ellenőrizte észak-szíriai területekről tervezett amerikai csapatkivonásra vonatkozóan Erdogan közölte Trumppal: országa kész NATO-szövetségesének, az Egyesült Államoknak minden támogatást megadni ebben a folyamatban.    A török államfői hivatal közlése alapján a két vezető egyetértett abban, hogy nem szabad lehetőséget adni azoknak, akik meg akarják akadályozni a mintegy 2000 amerikai katona kivonását.    A beszélgetés során Erdogan és Trump a kétoldalú gazdasági kapcsolatok előmozdításában is megállapodott.    Ankara és Washington azután kapott össze, hogy John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója január 6-án, vasárnap Jeruzsálemben azt állította, hogy Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. Bolton egyúttal feltételhez kötötte a kilátásba helyezett amerikai csapatkivonást, és kijelentette: Törökországnak garantálnia kell Washington kurd szövetségeseinek biztonságát.    Erdogan nem sokkal később a legalávalóbb, legbecstelenebb, legocsmányabb rágalomnak  nevezte  Bolton  szavait. Csütörtökön Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter már úgy fogalmazott, hogy nem függ az amerikai csapatkivonástól az újabb török hadművelet az YPG ellen.    Trump amerikai idő szerint vasárnap este egy Twitter-bejegyzésben a gazdaság tönkretételével fenyegette meg Ankarát arra az esetre, ha a török hadsereg a kurdokra támadna Szíriában az amerikai katonák kivonása közben. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő hétfői reagálásában  úgy fogalmazott: Törökország a stratégiai partnerséghez illő viselkedést vár az Egyesült Államoktól, és nem akarja, hogy kapcsolatukat "terrorpropaganda árnyékolja be". A szóvivő ugyanakkor hangoztatta: Ankara megvédi a szíriaiakat, beleértve az ottani kurdokat is a terrorizmus minden fenyegetésétől.    A török külügyminiszter, Mevlüt Cavusoglu hétfői sajtótájékoztatóján pedig már a kurdok legnagyobb barátjának nevezte Törökországot. Cavusoglu egyúttal úgy vélte, hogy az amerikai elnökre "komoly nyomás nehezedik" a biztonsági szervek részéről,  amelyek ellenzik Trump csapatkivonásra irányuló törekvéseit. Forrás: MTI

Orosz-amerikai konzultáció kezdődött Genfben az INF-szerződés jövőjéről
2019-01-15
117 olvasó

Orosz-amerikai konzultáció kezdődött Genfben az INF-szerződés jövőjéről

Orosz-amerikai külügyi konzultáció kezdődött Genfben a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek (INF) megsemmisítéséről szóló szerződés jövőjéről - közölték kedden orosz hírügynökségek. A tárgyalások, amelyeken az orosz küldöttséget Szergej Rjabkov, az amerikait pedig Andrea Thompson külügyminiszter-helyettesek vezetik, zárt ajtók mögött folynak.    Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője a NATO-külügyminiszterek december 4-i brüsszeli tanácskozásán kijelentette: az Egyesült Államok felmondja a szerződésben foglalt kötelezettségeit, ha Oroszország 60 napon belül nem tér vissza saját kötelezettségeinek teljesítéséhez. Az INF-megállapodásból való kilépés szándékát Donald Trump elnök október 20-án jelentette be, amire Moszkva "gyors és hatékony" ellenlépéseket - az európai rakétabázisok célbavételét - helyezte kilátásba.    Rjabkov hétfőn újságíróknak kijelentette, hogy Moszkva kész a komoly munkára a genfi konzultáción, de egyúttal arra szólította fel Washingtont, hogy tartózkodjon az ultimátumok és előfeltételek hangoztatásától.    Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.    Az Egyesült Államok 2013 óta azt állítja, hogy Oroszország a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével - ez a nyugati sajtóban megjelent feltételezések szerint vagy az Iszkander-M rakéta meghosszabbított hatótávolságú változata, vagy pedig a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép módosított modellje lehet - megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.     Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások. Forrás: MTI / tass.com  

Washington német cégeket fenyeget az északi orosz gázvezeték miatt
2019-01-14
261 olvasó

Washington német cégeket fenyeget az északi orosz gázvezeték miatt

Richard Grenell amerikai nagykövet levélben tudatta a nagy tengeralatti gázvezetékeket építő német cégekkel: az USA szankciókkal sújthatja őket. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap szerint a Trump által kinevezett nagykövet nyíltan szankciókkal fenyegetőzik, mondván: az Északi Áramlat 2 gázvezeték növeli Németország és az egész Európai Unió függését Oroszországtól.Megtorpedózhatja-e Trump az Északi Áramlat 2 gázvezetéket?Nem akarom ezt a vezetéket, de azt sem akarom, hogy úgy látsszon: mi, amerikaiak diktálunk! Azt szeretném, ha maguk az érintettek állnának el ettől – nyilatkozta korábban meglehetősen kevéssé diplomatikusan az USA berlini nagykövete a Handelsblatt portálnak. Amely összeállítást szentelt az ügynek, mondván: ha Trump komolyan akarja, akkor megtorpedózhatja a gázvezetéket, mely kétszer annyi orosz gázt hozna Németországba, mint a korábbi vezeték. Ez nyilvánvalóan megnövelné Németország és az egész Európai Unió függőségét Oroszországtól. Csapás lenne Ukrajnának, amelyen keresztül eddig érkezett az orosz földgáz jelentős része. Varsóban egyenesen új Molotov-Ribbentrop paktumot emlegetnek. Hitler és Sztálin 1939-ben kötött megnemtámadási egyezményt egymással és szép csendben felosztották maguk között Európa keleti felét. Nem sokkal később megindultak a német és a szovjet csapatok Lengyelország ellen.Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter ezért is oly kritikus az Északi Áramlat 2 földgáz-vezetékkel szemben. A Handelsblattnak egyenesen úgy nyilatkozott, hogy “ez a vezeték megölné Ukrajnát!” Arra gondolt, hogy Ukrajna nemcsak elveszítené egyik legfontosabb bevételi forrását, de az Északi Áramlat 2 megfosztaná a biztonsági garanciáktól is. Vagyis Putyin úgy érezheti: szabad kezet kap Ukrajna megrendszabályozására. A balti államok is hasonló érvekkel ellenzik az 1.220 kilométeres tengeralatti gázvezetéket. Az USA erre hivatkozva biztonsági kockázatot lát az egész NATO-ra, illetve az Európai Unióra nézve. Trump ezt meg is mondta, amikor Európában járt. Persze egyidejűleg mindjárt amerikai cseppfolyósított földgázt ajánlott szövetségeseinek. A lengyelek le is csaptak erre, bár tudták: drágább mint az orosz gáz. Arról nem is beszélve, hogy nagy pénzért speciális kikötőt kell építeni hozzá.Hogy tudná Trump megtorpedózni az Északi Áramlat 2-t?Ha a németek nem állnak le, akkor szankciókkal fenyegeti meg azokat a külföldi cégeket, melyek részt vesznek a vezeték építésében. A szankciók veszélye ilyenkor mindig fennáll – nyilatkozta mosolyogva a Handelsblattnak Richard Grenell amerikai nagykövet. Két külföldi cég lehet a célkeresztben. Az egyik az olasz Saipem, de az már elvégezte a munka nagy részét. A másik, a svájci Allseas Group viszont még csak a munkálatok elején tart. Őket telibe találhatják az amerikai szankciók. Ha ők leállnak, akkor az egész építkezés fuccsba mehet, vagy legalábbis lényeges késedelmet szenved.Ez így nem kóser Ez a Handelsblatt véleménye. A portál megírja: egyetért a vezetékkel kapcsolatos bírálatokkal, de ilyen amerikai beavatkozást megengedhetetlennek tart Németországban és általában Európában. Ugyanez a véleménye a külügyi államtitkárnak is. Andreas Michaelis először is emlékeztet rá: az USA 2017-ben megígérte Németországnak, hogy nem alkalmaz szankciókat az Északi Áramlat vezeték építésének a megakadályozására. Berlinben persze tudják, hogy mit érnek Trump ígéretei, ezért aktívan lobbiznak Washingtonban. A német külügyi államtitkár egyértelműen fogalmaz:nem akarjuk, hogy Európa energiapolitikáját Washingtonban döntsék el!Csak hát nagyon sok van még hátra az építkezésből. Trump pedig kiszámíthatatlan. Egy korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó Washingtonból arra hívta fel a figyelmet a Handelsblattban, hogy a demokraták többsége a képviselőházban korlátozhatja Trump hazai aktivitását. Lehet tehát, hogy a jövőben aktívabb lesz a diplomáciában. Katasztrofális döntése Szíriával kapcsolatban jól mutatja, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Hiába ellenezték tábornokai és a szövetséges Izrael, Trump mégiscsak bejelentette a csapatok kivonását.Hasonló lendülettel bejelentheti a szankciókat az Északi Áramlat 2 építkezésén résztvevő cégekkel szemben. Irán esetében a manőver sikerült. A külföldi cégek csaknem mind lemondták tervezett iráni beruházásaikat, mert féltek az amerikai szankcióktól. Az Európai Unió hiába ígért védelmet, nem tudta kivédeni a csapást. Németország persze nem Irán, de ha az USA nagykövete egyértelműen közli, hogy nem akarja az Északi Áramlat 2 gázvezetéket, akkor ezt nagyon is komolyan kell venni Berlinben és Brüsszelben is. Ahol csendben abban reménykednek, hogy a kereskedelmi háború Kínával szemben leköti Trump figyelmét és inkább ott vitézkedik, mert az összeveszés Európa vezető hatalmával túl nagy ár egy kétes PR-sikerért a diplomáciában.Forrás: globoport.hu / spiegel.de

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén

Létrehozás dátuma: 2019-01-14|132 olvasó

Trump gazdasága tönkretételével fenyegeti Törökországot

Létrehozás dátuma: 2019-01-14|171 olvasó

Jótékonysági Farsangi Bál a mentett állatok javára

Létrehozás dátuma: 2019-01-14|217 olvasó

A felsőoktatási fejlesztéseket mutatják be hét helyszínen az egyetemi nyílt napokon

Létrehozás dátuma: 2019-01-14|123 olvasó

Megjelent a várva várt természetjáró applikáció

Létrehozás dátuma: 2019-01-11|345 olvasó

Érdekes exobolygókra bukkantak

Létrehozás dátuma: 2019-01-11|229 olvasó

Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

Létrehozás dátuma: 2019-01-11|162 olvasó

171 olvasó

Trump gazdasága tönkretételével fenyegeti Törökországot

Donald Trump amerikai elnök gazdasága tönkretételével fenyegette meg Törökországot egy Twitter-bejegyzésben vasárnap este, ha a török hadsereg kurdokat támadna Szíriában az amerikai katonák kivonása közben. Az elnök ugyanakkor a kurdokat is intette: "ne provokálják Törökországot".    A mikroblog-bejegyzésben Donald Trump azt írta: "Oroszország, Irán és Szíria voltak a legnagyobb haszonélvezői az Egyesült Államok azon hosszú távú politikájának, amely a természetes ellenség, vagyis az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szíriai hadállásainak felszámolását célozza. Nekünk is hasznunkra válik, de most itt az ideje, hogy hazahozzuk katonáinkat. Vessünk véget a soha véget nem érő háborúknak".    Egy következő Twitter-bejegyzésben az elnök megjegyezte: az amerikai katonák régóta esedékes kivonása közben is harcolni fognak az Iszlám Állam ellen, több irányból támadva a terroristák hadállásait.    Az amerikai csapatok fokozatos kivonásának decemberi bejelentése után Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal fenyegetődzött, hogy katonai támadást indít a Szíria északi részén - az amerikaiak vezette koalíciós erőkkel együtt - harcoló kurd milicisták ellen.    A hét elején John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben tárgyalt, és azt mondta: Törökország támadni akarja a szíriai kurdokat. Ankarát feldühítette a kijelentés, és Erdogan a "legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább" rágalomnak minősítette Bolton szavait.    Bolton egy pénteki rádióinterjúban követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek biztonságáért.   Ankara a stratégiai partnerségre emlékeztette a török gazdaság tönkretételével fenyegetőző amerikai elnököt A török-amerikai stratégiai partnerség figyelembe vételére vonatkozó várakozásainak adott hangot hétfőn Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő, miután Donald Trump amerikai elnök a gazdaság tönkretételével fenyegette meg Ankarát arra az esetre, ha a török hadsereg a kurdokra támadna Szíriában az amerikai katonák kivonása közben. Kalin szintén a Twitter-fiókján Trump bejegyzésére reagálva úgy fogalmazott: Törökország a stratégiai partnerséghez illő viselkedést vár az Egyesült Államoktól, és nem akarja, hogy kapcsolatukat "terrorpropaganda árnyékolja be".    Ankara és Washington ugyanis eltérő nézeteket vall a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciával kapcsolatban. Míg Ankara a törökországi kurd szeparatisták szíriai szárnyának, nemzetbiztonsági fenyegetésnek, valamint terrorszervezetnek tartja az YPG-t, addig a kurd fegyveresek Washington számára a leghatékonyabb szövetségest jelentik az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban.    Kalin üzenetében ismét leszögezte: "végzetes hiba" azonosnak tekinteni a szíriai kurd népcsoportot és az YPG-t. Ankara Szíriában nem a kurdok, hanem terroristák ellen küzd - hangoztatta a szóvivő, hozzátéve, hogy Törökország megvédi a szíriaiakat, beleértve az ottani kurdokat is a terrorizmus minden fenyegetésétől.    Terroristák nem lehetnek Washington szövetségesei - nyomatékosította Kalin, majd jelezte: Ankara folytatja a küzdelmet az YPG és az Iszlám Állam ellen is.    Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte: stratégiai partnerek nem a közösségi médián keresztül kommunikálnak. Hangoztatta továbbá, hogy a kurdok legnagyobb barátja Törökország.    Cavusoglu úgy vélte, hogy Trump Twitter-üzenete "belpolitikai célzatú", miután az amerikai elnökre "komoly nyomás nehezedik" a biztonsági szervek részéről - amelyek ellenzik Trump csapatkivonásra irányuló törekvéseit. Ankara semmilyen - így a gazdaságra irányuló - fenyegetéstől sem fél, mert az nem vezet sehová - hívta fel a figyelmet a török diplomácia vezetője.    Fahrettin Altun, a török elnök kommunikációs igazgatója hétfőn reggel Twitter-üzenetben azt írta: a török állam nem ellensége, hanem pártfogója a kurdoknak. Törökországnak a kurdokkal "semmi gondja nincs", "nekünk a PKK-val és annak szíriai ágával van dolgunk" - szögezte le a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspártra utalva. Törökország eltökélten folytatja a terrorizmus elleni harcát - tette hozzá.    Amellett, hogy Donald Trump megfenyegette Ankarát, a kurdokat is arra intette: "ne provokálják Törökországot".    A decemberben kilátásba helyezett szíriai amerikai csapatkivonást illetően az amerikai elnök mikroblog-bejegyzésében azt írta: "Oroszország, Irán és Szíria voltak a legnagyobb haszonélvezői az Egyesült Államok azon hosszú távú politikájának, amely a természetes ellenség, vagyis az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szíriai hadállásainak felszámolását célozza. Nekünk is hasznunkra válik, de most itt az ideje, hogy hazahozzuk katonáinkat. Vessünk véget a soha véget nem érő háborúknak."    Egy következő Twitter-bejegyzésben Trump egyúttal megjegyezte: az amerikai katonák régóta esedékes kivonása közben is harcolni fognak az Iszlám Állam ellen, több irányból támadva a terroristák hadállásait.    Az amerikai csapatok fokozatos kivonását az amerikai elnök azután jelentette be, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök újabb észak-szíriai hadművelettel fenyegetőzött a Washington támogatta kurd milicisták ellen.    A múlt hét elején John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben tárgyalt, és azt mondta: Törökország támadni akarja a szíriai kurdokat. Ankarát feldühítette a kijelentés, és Erdogan a "legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább" rágalomnak minősítette Bolton szavait. Bolton egy pénteki rádióinterjúban követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek biztonságáért. Forrás: MTI

Ausztria különadót vetne ki az Amazonra és a Facebookra
2019-01-10
259 olvasó

Ausztria különadót vetne ki az Amazonra és a Facebookra

Jövőre már be is vezethetik az új adófajtát, és évi 200 millió euró bevételre számítanak belőle.Az osztrák kormány azt tervezi, hogy 3 százalékos adót vet ki a nemzetközi internetes nagyvállalatok reklámeladásokból származó bevételeire – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár csütörtökön a kormány ülésének kezdetén.A 3 százalékos digitális adót a világszinten évi legalább 750 millió eurós, Ausztriában pedig legalább 10 millió eurós forgalmat bonyolító konszernekre vetnék ki.Az APA osztrák hírügynökség kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy 2020-tól vezetnék be az új adófajtát, és évi 200 millió euró bevételre számítanak belőle.Hartwig Löger pénzügyminiszter jelezte, hogy csak kezelhető számú nemzetközi nagyvállalat esik majd az új adó hatálya alá, osztrák cég nem kerül be ebbe a körbe. Példaként két amerikai nagyvállalatot, az Amazont és a Facebookot, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalatát, illetve közösségi portálját üzemeltető cégeket említett meg az új adó lehetséges alanyaként.Az osztrák kormány a döntéssel kivár az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsának márciusi üléséig. Ha azon sem születik megállapodás az információtechnológiai nagyvállalatok európai szintű megadóztatásáról, Ausztria önállóan lépni fog és nemzeti jogszabállyal bevezeti az új digitális adót.Az Európai Bizottság (EB) tavaly márciusban mutatta be javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmeneti intézkedésként 3 százalékos adót vetne ki az érintett cégek, például a Google és a Facebook éves európai forgalmára.A cégeknek azon bevételeik után kellene adózniuk, amelyek például online hirdetőfelületek vagy a felhasználók által nyújtott információkból előállított adatok értékesítéséből, illetve digitális közvetítő tevékenységekből származnak.Ez a szabályozás pusztán ideiglenes jellegű lenne, amíg nem sikerül átfogó megoldást találni arra, hogy a digitális cégek ott adózzanak, ahol a nyereségük keletkezik, ne csak ott, ahol a központjuk van.Bizottsági becslések szerint 3 százalékos adó esetén évente mintegy ötmilliárd euró adóbevétel keletkezne az EU-ban. Az adót a felhasználók tartózkodási helye szerinti uniós tagállam szedné be.A javaslat elfogadásához az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács egyhangú döntésére és az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van. A sajtó hírei szerint azonban közel sincs egyetértés a kérdésben az EU országai között.A tervezet támogatói szerint a digitális nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek az EU-ban, mégis jóval kevesebb adót fizetnek a hagyományos cégeknél. Az ellenzők azonban úgy vélik, hogy globális megoldásra lenne szükség, az önálló uniós lépések csak elmérgesíthetik a viszonyt Washingtonnal.Forrás: MTI

A kurd milícia elleni török hadművelet nem függ az amerikai csapatkivonástól
2019-01-10
175 olvasó

A kurd milícia elleni török hadművelet nem függ az amerikai csapatkivonástól

Nem függ a Szíriában kilátásba helyezett amerikai csapatkivonástól a tervezett török hadművelet a Washington támogatta kurd milícia ellen - mondta a török külügyminiszter csütörtökön az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában. Mevlüt Cavusoglu emlékeztetett arra: Donald Trump amerikai elnök decemberben azután jelentette be, hogy kivonja Szíriából a mintegy 2000 ott állomásozó amerikai katonát, miután Törökország közölte, hogy hamarosan katonai beavatkozást indít Északkelet-Szíriában. A területet az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia tartja ellenőrzése alatt.    A török külügyminiszter úgy vélte, hogy az amerikai biztonsági szervek próbálják eltántorítani Trumpot a döntésétől attól tartva, nehogy katonáik távozása után a törökök lemészárolják a szíriai kurdokat. Cavusoglu ismét leszögezte, hogy az YPG nem egy és ugyanaz a szíriai kurdok népcsoportjával. Az YPG arabok által lakott területeket is fennhatósága alatt tart - emlékeztetett, figyelmeztetve egyúttal, hogy ha nagyon elhúzódik az amerikai csapatkivonás, Törökország nemzetbiztonsági érdekből "a tettek mezejére lép". Ankara fenyegetésként tekint az YPG-re, ugyanis a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistáival szövetséges terrorszervezetnek tartja.    Cavusoglu jelezte: a nap folyamán telefonbeszélgetést tervez amerikai hivatali kollégájával, Mike Pompeóval.    Kedden Ankarában tárgyalt az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton. Két nappal azután, hogy Jeruzsálemben kijelentette: Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. Bolton egyúttal azt követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek a biztonságáért.    A török felet felháborította a kijelentés, Recep Tayyip Erdogan török elnök a legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Bolton szavait, Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pedig már közvetlenül a keddi tárgyalás után azt hangoztatta, hogy Törökország nem kér engedélyt senkitől egy újabb szíriai hadművelethez az YPG ellen.    Cavusoglu csütörtöki interjújában az orosz Sz-400-as légvédelmi rakéták beszerzésének kérdésére is kitért. Az ügy miatt Washington különösen neheztel Ankarára. A török külügyminiszter rámutatott: Ankara az Sz-400-asok megvásárlásáról szóló szerződést már megkötötte Moszkvával. Cavusoglu hozzátette ugyanakkor: Törökország az Egyesült Államokkal is meg tudna állapodni az amerikai Patriot rakétarendszer beszerzéséről, amennyiben Washington nem kényszeríti arra Ankarát, hogy elálljon az Sz-400-asoktól. Forrás: MTI

Leminősíthetik az Egyesült Államokat
2019-01-09
237 olvasó

Leminősíthetik az Egyesült Államokat

A Fitch nemzetközi hitelminősítő szerdán arra figyelmeztetett, hogy ronthat az Egyesült Államok adósi besorolásán.A Fitch szerint, „ha nem indul újra a kormányzati intézmények finanszírozása március 1-jéig és ha gond merülne fel az adósságplafon emelése kapcsán, akkor el kell gondolkodni azon, hogy fenntartható-e az Egyesült Államok jelenlegi adósi besorolása”.Az amerikai adósi minősítés jelenleg a lehető legjobb, „AAA” kategóriájú.Szerdán már 19. napja csak a legfontosabb kormányzati intézmények működnek az Egyesült Államokban, miután Donald Trump elnök nem írta alá az ideiglenes költségvetést arra hivatkozva, hogy az nem tartalmazza az amerikai-mexikói határra építendő fal ötmilliárd dolláros költségét.Az érvényes törvények értelmében az amerikai kormány korlátlanul növelheti hitelfelvételét március 1-jéig. Ezt követően azonban életbe lép az úgynevezett adósságplafon, ami megakadályozza további hitelek felvételét.Az elmúlt években többször volt példa hasonló esetre, amit rendre az adósságplafon-emeléssel oldottak meg. Ennek hiányában a kormány gyakorlatilag csődbe jut.Forrás: vg.hu / MTI

Moszkva nem hisz a teljes amerikai csapatkivonásban
2019-01-09
178 olvasó

Moszkva nem hisz a teljes amerikai csapatkivonásban

Oroszország kétli, hogy az Egyesült Államok maradéktalanul kivonná erőit Szíriából, mert az amerikai katonai jelenlét fenntartásának erős a támogatottsága Washingtonban - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdai újdelhi sajtótájékoztatóján. "Nem tudom elképzelni, hogy a jelenlegi helyzetben - amikor Washington féktelenül a világuralmat hajszolja és arra törekszik, hogy mindenhol jelen legyen és a kérdéseket kizárólag az ő feltételei szerint oldják meg - az Egyesült Államok fizikailag, maradéktalanul és vitathatatlanul elhagyja katonai értelemben Szíriát" - idézte a diplomata szavait a TASZSZ orosz hírügynökség. Rjabkov közölte, hogy "a szíriai téma több aspektusáról" hamarosan újabb orosz-amerikai egyeztetés lesz, bár arról nem feltétlenül tájékoztatják majd a nyilvánosságot. Az orosz diplomáciai tárca helyettes vezetője megismételte, hogy Oroszország kész folytatni a párbeszédet az Egyesült Államokkal a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erők (INF) felszámolásáról 1987-ben kötött egyezmény jövőjéről. Mint mondta, ha Washington kész erre, akkor "akár holnap is" megkezdődhetnek a tárgyalások a két ország szaktárcái, illetve a két nemzetbiztonsági tanácsa között. Rjabkov óvta az Egyesült Államokat attól, hogy katonai beavatkozást hajtson végre Venezuelában. Mint mondta, ennek "katasztrofális következményei lennének". Felhívta a figyelmet arra, hogy az intervenciót még a Caracasszal szemben leginkább kritikus latin-amerikai kormányok is ellenzik. A diplomata szerint "kizárt" hogy, Oroszország csapatokat vezényeljen Afganisztánba. Elmondta: nem lát alapot arra, hogy az orosz vezetés egy ilyen lépést mérlegeljen. Rámutatott, hogy Moszkva és Kabul már régóta együttműködik biztonsági kérdésekben. Rjabkov Donald Trump amerikai elnöknek arra, az év elején elhangzott felvetésére reagált, amely szerint Afganisztánban a vele "szomszédos" országoknak - Pakisztánnak, Oroszországnak és Indiának - kellene harcolniuk. Forrás: MTI

Káosz a pancserpuccs után Gabonban

Létrehozás dátuma: 2019-01-08|212 olvasó

Váratlanul benyújtotta lemondását a Világbank elnöke

Létrehozás dátuma: 2019-01-08|279 olvasó

A Google közel 20 milliárd eurót utalt át 2017-ben adóoptimalizálási céllal

Létrehozás dátuma: 2019-01-05|196 olvasó

Pompeo: Moszkva "nem tesz erőfeszítést" a nukleáris egyezményben foglaltak betartására

Létrehozás dátuma: 2019-01-04|255 olvasó

Európai terjeszkedésre készül az Alibaba kínai online kereskedelmi portál

Létrehozás dátuma: 2019-01-04|240 olvasó

Több iPhone modell forgalmazását tiltották meg Németországban

Létrehozás dátuma: 2019-01-04|222 olvasó

Peking kész fegyverrel is megakadályozni Tajvan függetlenségét

Létrehozás dátuma: 2019-01-03|324 olvasó

Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
2019-01-16
59 olvasó

Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét

Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon. A Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a előadások kitérnek a felsőoktatási tanulmányok finanszírozási kérdéseire, míg a döntéshozatal lelki útvesztőiben pszichológus és egyetemi hallgató osztja meg az élményeit, tapasztalatait a hallgatósággal. A workshophoz a legnépszerűbb hazai egyetemek is csatlakoztak, amelyek egyedi microsite-okon mutatkoznak be az eseményen.    A felvételizők hétvégéje minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, az eseményhez csatlakozott Milák Kristóf, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes úszó, aki élsportolóként és első éves egyetemistaként bíztatja a fiatalokat a továbbtanulásra.    Az online chat lehetőségek időpontjaiért érdemes ellátogatni az esemény hivatalos oldalára, a www.felvetelizz.hu honlapra, ahol további részletek is elérhetők a programról. Forrás: MTI

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén
2019-01-14
132 olvasó

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ismét országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet a lakosság számára, akik péntektől hétfőig küldhetik el megfigyeléseiket az egyesületnek.Az MME hétfői közleménye szerint az erdei fülesbaglyok különleges viselkedése, hogy a téli időszakban csapatosan keresik fel a települések, különösen az agrárterületek falvainak és városainak belterületeit. Egy-egy ilyen telelőhelyen többnyire néhány vagy néhány tucat egyed látható, de Magyarország bagoly "fővárosában", Túrkevén, illetve a szomszédos Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok száma az ezer példányt is meghaladhatja. Az erdei fülesbaglyok mellett a telelő csapatokhoz alkalmilag néhány réti fülesbagoly, illetve kuvik és macskabagoly is csatlakozhat.     A jelenség hátterében az érintett települések környékének gazdag kisrágcsáló (egér- és pocokfajok) kínálata áll. A baglyok valószínűleg azért választják a látszólag kedvezőtlenebb belterületi fákat nappali pihenőhelyül, mert a településeken ezekből általában több van, mint a szántókon, gyepeken; illetve a lakott területekről hiányoznak azok a nagyobb testű ragadozómadarak, melyek veszélyt jelentenének a bagolysokaságra.    A közlemény szerint a baglyok nem jelentenek veszélyt az emberre, jelenlétük gazdasági, környezet- és természetvédelmi, humán-egészségvédelmi szempontból is hasznos. A madarak mindegyike ugyanis napi három-hat kisrágcsálót is elfogyaszt, ami száz madárral és három hónapnyi teleléssel számolva akár ötvenezer mezőgazdasági kertevő egeret és pockot jelent.    Az MME felméréséről további információt az egyesület honlapján és az akció Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők. A felmérés akár okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapja szintén az egyesület honlapján található.    Az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérési programját a Nimfea Természetvédelmi Egyesület kezdte 2009-ben, amit tőlük átvéve, 2018-tól az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály szervez.    A közlemény szerint az akció célja, hogy az egyesület pontosabb információt kapjon a jelenség területi eloszlásáról és nagyságrendjéről, valamint, hogy a lakosság jobban megismerje a madarak viselkedését. Forrás: MTI

Megjelent a várva várt természetjáró applikáció
2019-01-11
345 olvasó

Megjelent a várva várt természetjáró applikáció

Kedvünkre válogathatunk a túraötletek közül, vagy megtervezhetjük saját túránkat mobilon. Végre megjelent az ingyenesen letölthető, nem csak Magyarországon használható Természetjáró app. A Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes túrázós applikációját „Természetjáró” néven találjuk a Google Play Store-ban és az App Store-ban. Az alkalmazás növekvő népszerűségét mutatja, hogy rövid idő alatt az első helyre kúszott fel a magyar Apple „App Store Travel” kategóriájában és a Google Play Store „Utazás és helyi információk” kategóriájában is, írja a Turista természetjáró magazin. A termeszetjaro.hu tartalmaira épülő alkalmazás gyakorlatilag egy mobilos útikönyv, rengeteg előre megírt gyalog- és kerékpártúra-ajánlattal, számos természeti és kulturális látnivaló ismertetőjével, interaktív, a megfelelő réteg bekapcsolása után a jelzett utakat is mutató turistatérképpel, túratervezővel és útvonalrögzítővel. Itt tudhat meg többet az alkalmazásról. A kéktúrázóknak külön jó hír, hogy az alkalmazásban megtalálható az összes szakasz leírása, pecsételőhellyel, szálláslehetőségekkel. Mivel szinkronizálja az elmenthető tartalmakat a honlap és a mobilunk között, az ingyenes (nem kötelező) regisztráció után megtervezhetünk egy túrát a számítógépen, aztán terepen telefonunkkal követhetjük a nyomvonalat, és ehhez – ha előtte letöltjük a tartalmat – még térerő sem kell. Forrás: turistamagazin.hu

A hétvégén rendezik meg az Országos Sasszinkront
2019-01-09
160 olvasó

A hétvégén rendezik meg az Országos Sasszinkront

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig rendezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását. Az egyesület keddi közleménye szerint Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló magyarországi fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak itt tölti a telet a parlagi sas Kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.    Az MME partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését. Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében tavaly a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak az immár Kárpát-medenceivé bővült felméréshez, így 427 felmérő (347 magyar és 80 szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madarász) járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit, Magyarországnak mintegy tizennyolc százalékát érintve, négy sasfaj 1014-1022 egyedét és tizenhárom további ragadozómadár-faj mintegy 9378 példányát számba véve.      A tavalyi év kedvező tapasztalatai alapján az idei felmérés is nemzetközi keretek között, a Kárpát-medence legjelentősebb sastelelőhelyeit érintve valósul meg, a megfigyelési eredmények februárra várhatók.    Annak érdekében, hogy a lakosság jobban megismerhesse a ragadozómadarak életét, a XVI. Országos Sasszinkronhoz kapcsolódva a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közös szervezésben szombaton, az V. Sasnap alkalmából a jászsági Sasközpontban ragadozómadár-számláló túra, keresőkutyás bemutató, interaktív ragadozómadár-bemutató, madárházas szakvezetés, filmvetítések és szemléletformáló játékok várják az érdeklődőket.    A fővároshoz közel szintén szombaton a Budakeszi Vadasparkban a Ragadozók napján várják szakvezetéseken, filmvetítéseken és látványetetéseken az érdeklődőket, akik a ragadozó madarak védelméről és az ökoszisztémában betöltött kiemelkedő szerepükről is tanulhatnak. A programokat látványetetések és Állatijó Bemutatók is tarkítják, ahol a kisebbek is játékos módon ismerhetik meg a levegő urait. Forrás: MTI

A foltos szalamandra az év kétéltűje 2019-ben
2019-01-07
201 olvasó

A foltos szalamandra az év kétéltűje 2019-ben

A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.A foltos szalamandra a legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltű. Hasa általában szürke, háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak. A középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdők lárvanevelésre alkalmas vizei közelében él. Legnagyobb állománya az Északi-középhegységben található a Börzsönytől a Zemplénig, 200-300 méteres tengerszinttől felfelé. A foltos szalamandra Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint - olvasható a szakosztály közleményében.    Mint írják, a szalamandrát közvetlenül fenyegeti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vizű források, lassú folyású patakok számának fogyatkozása. Élőhelyeinek szárazodása csökkenti fennmaradásának esélyeit. A tarvágások a kifejlett szalamandrák párás mikroklímájú élőhelyeit számolják fel. A lárvalerakáshoz készülődő, lassú mozgású nőstények tavasszal fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt. Korábban a szalamandrát előszeretettel gyűjtötték terráriumi tartás céljából is, ez manapság már nem jellemző.    A foltos szalamandrára leselkedő legfőbb veszélyt a világszerte több helyen felbukkanó szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans) jelenti, ami a kétéltűek globális kereskedelmén keresztül jutott el Európába. A kórokozó az állatok testfelületén elszaporodva fekélyeket okoz, a bőr hámlásnak indul és az állat rövid időn belül elpusztul.    Bár Magyarországon ez a betegség eddig nem jelent meg, a kórokozó terjedésének megállítása érdekében 2017 júliusa óta tilos a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely fajának, valamint a koreai hasadékszalamandrának (Karsenia koreana) forgalmazása, tartása és tenyésztése. Ezen fajok 2017 júliusa előtt beszerzett egyedei életük végéig még megtarthatóak, de szaporításuk már illegálisnak minősül - hívja fel a figyelmet a közlemény. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya.    A szakosztály rendkívül fontosnak tartja a kórokozó terjedésének megakadályozását, ezért minden hobbiállattartót arra kér, hogy tartózkodjon a potenciális hordozók tartásától. A gomba víz útján és az állattartáshoz használt segédeszközökön megtelepedve is kijuthat a szabadba, beláthatatlan természeti károkat okozva.    Az Év kétéltűje program keretében az szakosztály 2019-ben az ország több régiójában tervez felméréseket az esetleges gombafertőzés korai észlelése érdekében, valamint szórólappal, poszterrel, vándorkiállítással, kirándulásokkal és iskolai előadásokkal is segíteni akarja a lakosság ismereteinek bővítését a foltos szalamandrára vonatkozóan. A kampányt az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja. Forrás: MTI

A gólyatöcs lett a 2018-as év madara
2019-01-02
198 olvasó

A gólyatöcs lett a 2018-as év madara

A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét. A négy évtizede futó programon a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a gólyatöcs mellett a gulipánra és a nagy pólingra - közölte az MME szerdán az MTI-vel.    A szavazásban győztes gólyatöcs régi nevén a székigólya, hosszú lábával és csőrével, fekete-fehér színével egy miniatűr fehér gólyához hasonlít. Ez a madár igazi világpolgár, öt alfaja az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordul. Főleg vízi rovarokkal és más gerinctelenekkel, elsősorban alacsonyabb rendű rákokkal táplálkozik. Március-áprilisban érkezik a trópusi Afrikából, a költési időszak végén kel útra, többségük augusztusban el is hagyja Magyarországot.    Legfontosabb magyarországi élőhelyei a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon találhatók. A faj itt találja meg azokat a sekély, csak 20-25 centiméter mély szikes tavakat és öntésterületeket, ahol hosszú lábaival a vízben gázolva táplálkozni, a kiemelkedő szárazulatokon pedig költeni tud. Vonulási időszakban bármely sekély vizű élőhelyen: halastócsapolásokon, belvizes szántókon, gyepeken is megtalálhatóak. A szikes tavak megfogyatkozásával a gólyatöcs ezeket az alternatív vizes élőhelyeket is mind gyakrabban használja fészkelőhelyként.    Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.    Mint írják, a szikes tavakat (a "székeket") kedvelő életmódja miatt kedvezőtlenül hatott a fajra ennek az élőhelytípusnak a jelentős felszámolódása az 1980-as évek végétől. A klímaváltozás, a szárazodó tavaszok jelentősen befolyásolják az adott évi költőpárok számát. Védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti.    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el az Év madara programot. Forrás: MTI

Meghosszabbítják a gabonafélékre vonatkozó fordított adózást
2019-01-01
215 olvasó

Meghosszabbítják a gabonafélékre vonatkozó fordított adózást

Január 1-től 2022. június 30-ig meghosszabbodik a fordított forgalmi adózás alkalmazása az üvegházhatású gázok, valamint az acélipari termékek mellett a gabonafélékre és az olajos magvakra is - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) december 31-ig tette lehetővé a tagállamoknak, hogy a gabonafélékre és az olajos magvakra fordított adózást alkalmazzanak.    A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, a számlát az általános forgalmi adó felszámítása nélkül állítják ki, az adót majd a vevőnek kell befizetnie.    Közölték, a fordított adózást eddig az Európai Bizottság egyedileg engedélyezte és kellett hozzá a többi tagállam támogatása is, azonban idén októberben az EU olyan szabályozást fogadott el, amely tagállami hatáskörbe utalja ennek a döntésnek a lehetőségét. Ez tette lehetővé, hogy Magyarország a továbbiakban is alkalmazza a gabonánál a fordított áfa-fizetést.    Az agrártárca szerint az áfa-fizetés megfordítása azért hatékony eszköz, mert nem csökkenti a költségvetés bevételeit, ugyanakkor hatásosan növeli az ágazat átláthatóságát. A gabona-, olaj- és fehérjenövény szektorokban 2012-ben bevezetett fordított forgalmi adó rendszere jelentősen javította piaci viszonyokat. A korábban az ebből fakadó mintegy 30 százalékos feketegazdaság lényegében megszűnt.    A gabonaszektor is támogatta az adózásfajta meghosszabbítását - tette hozzá az AM. Forrás: MTI

A vörösszárnyú keszeg az év hala
2019-01-01
226 olvasó

A vörösszárnyú keszeg az év hala

A vörösszárnyú keszeg győzelmét hozta a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett év hala közönségszavazása annak ellenére, hogy a végeredményt valaki a sebes pisztrángra szabálytalanul leadott nagyszámú szavazattal próbálta befolyásolni - közölte a szervezet elnöke kedden az MTI-vel. Harka Ákos elmondta: a voksolás a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott, ám üröm az örömben, hogy valaki "informatikai trükközéssel" próbálta meg jogosulatlan előnyhöz juttatni az év hala címért versengők egyikét.    A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra (Salmo trutta) szabálytalanul leadott, ezért a cím kihirdetése előtt érvénytelenített 2130 voks levonását követően is meghaladta a 11 ezret - tette hozzá.    A vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) 44 százalékos támogatottsággal nyert, a második helyen 32 százalékkal a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) végzett, a sokáig szoros versenyben a győzelemre is esélyesnek tűnt sebes pisztráng pedig végül 24 százalékkal csak a harmadik lett.    A közönségszavazás jelöltjei közül a vörösszárnyú keszeg a sekély, növényzetben gazdag állóvizek lakója, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul. Hazánkban a hegyi patakok és a kifejezetten gyors folyószakaszok kivételével szinte mindenütt megtalálható. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják, felismerni fölfelé nyíló szájáról, valamint vöröses úszóiról lehet - mondta Harka Ákos.    A védett szivárványos ökle a legkisebb és legszínesebb Magyarországon élő halak egyike, míg az olajzöld hátán és világosabb oldalán piros foltokkal díszített sebes pisztráng a gyors, oxigéndús vizeket kedveli.    Az elnök hangoztatta: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára ezúttal is december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.    Felidézte: a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, míg tavaly a balin érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - fogalmazott.    Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük elsődleges célja minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni az őshonos halakat. Forrás: MTI / haltanitarsasag.hu

Újraindul a konvektorcsere-pályázat
2018-12-28
305 olvasó

Újraindul a konvektorcsere-pályázat

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Weingartner Balázs a minisztérium sajtótájékoztatóján közölte, hogy a pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat.    Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni, egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető, az alprogram a cseréhez kapcsolódó beszerelést is támogatja - tette hozzá.    A támogatás - mint mondta - akár 15 ezer korszerűtlen készülék cseréjéhez is hozzájárulhat.    A pályázat a korszerű, zárt égésterű, legalább A energiaosztályú, programozható termosztáttal ellátott készülékek beszerzését és beszerelését támogatja. A részletes műszaki kiírásokat a februárban megjelenő pályázat tartalmazza majd - jegyezte meg az államtitkár.    Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon melege program a háztartások rezsiköltségeit és károsanyag-kibocsátását egyszerre csökkenti. Öt év alatt az alprogramok 35 milliárd forinttal, 320 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járultak hozzá - tette hozzá.    Az államtitkár közölte, hogy az ITM a lakossági igények és a szakmai javaslatok alapján várhatóan további alprogramokat indít újra 2019-ben.    Ismertette egyúttal, hogy a decemberben lezárt háztartási gépcsere alprogram első 20 ezer pályázatának eredményét az internetes felületen nyilvánosságra hozták, a támogatói okiratokat januárban kapják meg az érintettek. Forrás: MTI

Fokozott figyelemre intenek az állatvédők az év végéhez közeledve

Létrehozás dátuma: 2018-12-26|266 olvasó

Bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát Székesfehérváron

Létrehozás dátuma: 2018-12-18|783 olvasó

Már száz MOL-töltőállomáson érhetők el az ingyenes mikrochip-leolvasók

Létrehozás dátuma: 2018-12-17|336 olvasó

Magyar fejlesztésű hatóanyag segítheti a stroke betegek gyógyulását

Létrehozás dátuma: 2018-12-16|349 olvasó

Állatvédők: életmentő lehet az áttelelő madarak etetése

Létrehozás dátuma: 2018-12-15|320 olvasó

Meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének határidejét

Létrehozás dátuma: 2018-12-14|367 olvasó

Könyvritkaságot adott ki a Magyar Tudományos Akadémia a Szent Koronáról

Létrehozás dátuma: 2018-12-13|367 olvasó

Január 22 - a Magyar Kultúra Napja
2019-01-16
88 olvasó

Január 22 - a Magyar Kultúra Napja

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”  (Kodály Zoltán) Január 22. napján van a magyar Himnusz születésnapja és ez a nap egyben - 1989 óta - a Magyar Kultúra Napja is. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. Himnuszunk zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Komlón a jeles napon január 22-én, kedden Ünnepi műsor lesz 18.00 órakor a Színház- és Hangversenyteremben. Köszöntőt mond Polics József polgármester. Neves helyi együttesek közreműködnek az est folyamán: Him Singers énekegyüttes, művészeti vezető: Pomázi Attila Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola Kórusa, karnagy: Pleszné Fényes Edit Korbuly István Komlói Munkáskórus, karnagy: Kunváriné Okos Ilona Nagy László Gimnázium Csajogányok Kórusa, művészeti vezető: Dunai Péter Komlói Pedagógus Kamarakórus, karnagy: dr. Szabó Szabolcs Tóth Gábor A Magyar Kultúra Hete más programokban is bővelkedik. Január 19-én, szombaton 20.00 órakor a Közösségek Házában Tunyogi Péterre emlékezik a Cs.Í.T. zenekar. Ugyancsak a Közösségek Háza ad otthont a január 23-án, szerdán 14.00 órától zajló Mesevetélkedőnek, melyet 3. és 4. osztályosok részére szerveztek. A komlói Németh Alexandra a 7 hegycsúcs első magyar mászója szintén január 23-án 18.00 órakor tartja előadását, élménybeszámolóját a komlói színházban. Január 26-án 18.00 órakor a Sárarany zenekar lemezbemutató koncertje csendül fel a színházban, majd a kedvcsináló zene után Táncház nyílik a Közösségek házában.    

A pécsi Zsolnay-negyedben vetítik Gerebics Sándor Zrínyi-filmjét
2019-01-15
111 olvasó

A pécsi Zsolnay-negyedben vetítik Gerebics Sándor Zrínyi-filmjét

A pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben ingyenes vetítés keretében mutatják be csütörtök este Gerebics Sándor A régi fény ragyogjon - Szigetvár 1566 című 50 perces dokumentumdrámáját. Mint az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Gerebics Sándor felidézte, a film Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökének felkérésére készült. Az alkotás különlegességeként említette, hogy az ismertterjesztő csatornákon népszerű dokumentumdráma műfaja mellett döntöttek: a film végvári játékon és a szakértői megszólalásokon keresztül rekonstruálja az akkori történelmi eseményeket.    A neves szakértők - köztük Hóvári János, Fodor Pál, Négyesi Lajos hadtörténész és Varga Szabolcs történész - mellett a filmben mintegy ötszáz szigetvári hagyományőrző is szerepel. A film ősbemutatóját tavaly októberben tartották Nagykanizsán, Szigetváron decemberben tűzték műsorra - jelezte a rendező.    Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere egyebek mellett hangsúlyozta: a vetítés célja, hogy a pécsi fiatalok figyelmét felhívják Zrínyi Miklós és a Szigetvárt 1566-ban védők hősies helytállására. A filmbemutató az ismertterjesztés mellett "a nemzeti identitás megerősítéséről és a nemzeti önismeretről is szól" - tette hozzá.    Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes alelnöke Szigetvár kapcsán beszámolt arról, hogy az ottani vár eddig 650 millió forintból megvalósult felújításának következő fázisához várhatóan újabb - 800 millió forintos - forrás érkezik.    Nagy Csaba, Szigetvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a szigetvári felújítások mögött húzódó emlékezetpolitikai koncepciót hiánypótló módon, művészi igényességgel egészíti ki Gerebics Sándor filmje. Varga Szabolcs történész pedig a magyar-horvát kapcsolatok szempontjából méltatta az alkotást, valamint Zrínyi Miklós személyét.Forrás: MTI

Jótékonysági Farsangi Bál a mentett állatok javára
2019-01-14
217 olvasó

Jótékonysági Farsangi Bál a mentett állatok javára

Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel idén már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Komlói Állatvédő Egyesület Jótékonysági bálja. 2019. február 2-án 20.00 órakor veszi kezdetét a batyus mulatság Kökönyösben a Vájáriskolában. A kiváló hangulatról ismét a PERFECT zenekar gondoskodik. Várják a jobbnál jobb jelmezeket, hisz farsangi bálról van szó. Természetesen nem kötelező a jelmez. A három legjobb maskarát éjfélkor jutalmazzák.Támogatói részvételi jegy: 2.000.-Támogatói jegy: 1.000.-Tombola: 100.- A báli jegyek elkészültek. Január 15-től átvehetők az Olga Divatban a Csillesoron illetve a Berek udvari kisállatboltban korlátozott számban. Idén is lesz lehetőség a támogatói jegyek megvásárlására. Ezek a jegyek azoknak az állatbarátoknak szólnak, akik nem tudnak részt venni a bálon, de támogatják a kezdeményezést. A tavalyihoz hasonlóan a helyszínen már nem lehet jegyeket venni, mert a helyek száma korlátozott. Éjfélkor tombolasorsolás, értékes nyereményekért! A tombola jegyek a helyszínen vásárolhatóak meg. Az egyesület várja azon cégek vagy magánszemélyek jelentkezését, akik  tombolaajándékkal tudnák segíteni a rendezvényt.A teljes bevételt a mentett és a mentésre váró állatok orvosi költségeire fordítják.Számlaszám: Komlói Állatvédő Egyesület10404302-50526685-51551002 K&H BankSwift, Iban: OKHB HUHB, HU41 Forrás: Komlói Állatvédő Egyesület

A felsőoktatási fejlesztéseket mutatják be hét helyszínen az egyetemi nyílt napokon
2019-01-14
123 olvasó

A felsőoktatási fejlesztéseket mutatják be hét helyszínen az egyetemi nyílt napokon

Az egyetemi nyílt napokhoz kapcsolódóan hét helyszínen mutatják be az európai és hazai forrásokból megvalósuló felsőoktatási fejlesztéseket január 15. és február 2. között  - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.Schanda Tamás elmondta, hogy 33 magyar felsőoktatási intézményben több mint 300 projekt valósul meg 280 milliárd forintot meghaladó hazai és európai uniós fejlesztési források felhasználásával.    A rendezvényt január 15-én a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karán, január 16-án Győrben a Széchenyi István Egyetemen, január 22-én Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, január 23-án Veszprémben a Pannon Egyetemen, január 24-én Debrecenben az egyetem természettudományi és technológiai karán, január 26-án Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és február 2-án a Szegedi Tudományegyetemen tartják - ismertette az államtitkár. Hozzátette: fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a felsőoktatás sok területét érintő fejlesztések hogyan segítik a hallgatók tanulmányait, későbbi elhelyezkedésüket, a korszerű és versenyképes tudás megszerzését.    A magyar felsőoktatásban a fiatalok minden tudást megszerezhetnek ahhoz, hogy sikeresen lépjenek a munkaerőpiacra és ott megállják a helyüket - hangsúlyozta az államtitkár. Azt mondta: idén a fejlesztések közül a duális képzésre összpontosítanak, mert szükség van arra, hogy a jövő munkaadói és munkavállalói már a tanulás idején találkozzanak.    Schanda Tamás kifejtette: a magyar gazdaság az egyik legnyitottabb Európában, jelentős működőtőke érkezik, a befektetők világszínvonalú innovációt és technológiát telepítenek az országba, és szükség van a jól képzett szakemberekre. A felsőoktatási képzésben mintegy 2 ezer duális hallgató vesz részt, és több mint 100 ezer diák tanul duális szakképzési rendszerben, a vállalati partnerként részt vevő cégek száma pedig meghaladja a 700-at.    A kormány támogatja, hogy a felsőoktatási intézményekben a legkorszerűbb eszközökkel tanítsanak, mivel a magyar gazdaságnak az innováció erősítésére, versenyképes tudásra van szüksége, és ezt a felsőoktatási intézmények fejlesztései elősegítik - mondta az ITM államtitkára. Forrás: MTI Fotók: Pécsi Tudományegyetem

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi padlásról
2019-01-11
235 olvasó

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi padlásról

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket - restaurálás után - egy honlapon mutatják be - jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: "egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban".   A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni - mondta, megjegyezve, hogy ennek sikerére jó esélyt lát.    Porszász Áron, a fotók restaurálását végző fotóművész közölte: a fotótörténetben egyedi leletet jelentő teljes anyag mintegy öt százalékát nézték át eddig. Azok között portrék, katonaportrék, elsőáldozási és esküvői képek, valamint enteriőrök is találhatóak. Az üvegnegatívok állapotára térve elmondta, hogy várhatóan fél év "aktív munka" lesz megmenteni a felvételeket. Azokat egyebek mellett megtisztítják, digitalizálják és katalogizálják - jelezte Porszász Áron, hozzátéve, hogy a leletek mintegy 20 százaléka darabokban került elő.    Az eseményen elhangzott, hogy a feldolgozott anyagot a www.pecsanno.hu oldalon tervezik bemutatni, az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan - hetente száz képpel - bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd.    Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz. A városvezető, aki a létrehozandó honlapot a múltkutatás izgalmas eszközének nevezte, kitért arra is, hogy a pécsi önkormányzat támogatást nyújt az anyag megmentéséhez és konzerválásához. Forrás: MTI

Népszerűek a komlói lakástámogatások
2019-01-09
174 olvasó

Népszerűek a komlói lakástámogatások

Tizenhat család kapott összesen 12 millió forintot otthonteremtésre 2018-ban a komlói önkormányzattól. A támogatás legfontosabb feltétele, hogy az érintettek helyi óvodákba-iskolákba járassák a gyerekeiket.Három éve indította el saját otthonteremtési programját a komlói önkormányzat azzal a céllal, hogy megkönnyítse a helyi vagy a városba költözni akaró fiatal családok első lakáshoz jutását. Az igénylők alapesetben félmillió forintot, ezen felül gyerekenként pedig további kétszázezret kaphatnak. Felerészben vissza nem térítendő támogatásként, felerészben pedig kamatmentes kölcsönként.„A támogatás építkezésre és használt lakás vásárlására is igénybe vehető. Akár a családi otthonteremtési kedvezmény mellé, akár attól függetlenül is lehet igényelni. Főként az alacsonyabb jövedelmű, rászoruló családokat akarjuk segíteni, ezért az elbíráláskor az egy főre jutó jövedelmet vesszük figyelembe. Ennél is fontosabb azonban, hogy a támogatott családoknak vállalniuk kell, hogy gyerekeiket komlói óvodákba és iskolákba íratják be” – foglalta össze Polics József polgármester.A tavalyi évben 14 család kapott CSOK-hoz kapcsolódó támogatást, további ketten pedig első lakás vásárlásához vették igénybe az 500-900 ezer forint közötti pénzügyi segítséget. Az érintett családokban élő 21 kisgyerek várhatóan évekig a városi oktatási intézményekben fog majd tanulni. Az otthonteremtési program idén is folytatódik: a költségvetés tervezésekor beépítik az ehhez szükséges forrást. Az anyagi támogatás mellett az új lakás építését tervezők ingyenes, közművesített építési telket is kaphatnak a várostól. A részletes igénylési feltételekről az önkormányzatnál lehet érdeklődni, valamint a honlapon tájékozódni. Forrás: Komló Város Önkormányzat

A mohácsi busójárásról nyílik kiállítás a Hagyományok Házában
2019-01-07
186 olvasó

A mohácsi busójárásról nyílik kiállítás a Hagyományok Házában

A mohácsi busójárás megújuló hagyományát bemutató kiállítás nyílik Poklade címmel január 12-én a budapesti Hagyományok Háza Kallós Zoltán termében.A március 5-ig nyitva tartó nagyszabású tárlaton népi iparművészek és busóálarc-faragó mesterek munkái mellett megtekinthetők lesznek Répásy Zsolt fotós utóbbi években készült képei, amelyeken keresztül a látogatók betekintést kapnak az UNESCO által szellemi kulturális örökségként elismert mohácsi busójárás különleges és bensőséges világába - olvasható a Hagyományok Háza MTI-hez elküldött tájékoztatójában. Répásy Zsolt fotográfus busó témájú munkái közül korábban az amerikai National Geographic egyet az év legjobb 50 fotója közé választott.    A kiállításon megtekinthetők lesznek Kolbe Mihály grafikus és festőművész farost lemezre készített különleges busó témájú alkotásai, amelyek egy mohácsi maszkfaragó mester saját gyűjteményéből származnak.    A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumból és a helyi Népi Iparművészektől érkező tárgyak segítségével az érdeklődők párhuzamot állíthatnak múlt és jelen között, megismerhetik a hagyomány régi és napjainkra megújult elemeit.     Mint írják, a farsangi szokásoknak, így a mohácsi busójárásnak is elengedhetetlen velejárója a zene és a tánc. A kiállításmegnyitó vendége lesz a Poklade zenekar, amely a mohácsi busókkal tánctanítással egybekötött dél-szláv táncházat is tart. A poklade kifejezést a mohácsi sokácok a farsang megnevezésére is használták, de a szó átöltözést, átváltozást is jelent. Forrás: MTI

Kétszázmilliós támogatás a komlói buszjáratokra
2019-01-04
200 olvasó

Kétszázmilliós támogatás a komlói buszjáratokra

A belügyminiszter és a pénzügyminiszter közös döntésének köszönhetően 182 millió forint rendkívüli önkormányzati támogatást kapott az óév végén Komló. A pénzt zömében a helyi buszközlekedés finanszírozására fordítja a város.Mintegy fél évtizede, egy 2013-as bírósági ítélet óta a komlói önkormányzat és a buszokat üzemeltető volántársaság közösen finanszírozza a város helyi buszjáratainak közlekedését. Ebben a jogvitában Komló sikeresen elérte, hogy a Pannon Volán (mai nevén Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.) maradéktalanul köteles legyen teljesíteni az érvényes közszolgáltatási szerződés tartalmát. Vagyis az önkormányzat által megrendelt járatmennyiséget és –sűrűséget fenn kellett tartania, viszont cserébe a társaság kérhette, hogy a veszteség finanszírozásában vegyen részt az önkormányzat is.„A komlói helyijárati rendszer üzemeltetése alapvetően veszteséges. A hiányzó összeget a város évről évre pályázatok segítségével biztosítja, hogy ne a saját keretünket kelljen erre a célra fordítani. 2018-ban is beadtunk az igényünket rendkívüli önkormányzati támogatásra (REKI), amit a belügyminiszter és a pénzügyminiszter év végi döntése értelmében meg is kaptunk” – összegzett Polics József polgármester.A városnak ezen a jogcímen megítélt 182 millió forint egy tavaly elnyert, kisebb összegű közlekedési támogatással együtt teljes mértékben fedezi a buszjáratok költségeit. Emellett a város a hálózat ésszerűsítésére is törekszik. A szolgáltatóval közösen, utasszámlálási adatok alapján kialakított új menetrend februártól lép életbe a délnyugati városrészekben. A nemrég felújított Munkácsy utcát is használatba véve sikerült sűríteni a buszjáratokat úgy, hogy a megtett kilométerek csökkenni fognak. A fennmaradó 13 millió forintot pedig városüzemeltetési feladatokra fordíthatja a város. Forrás: Komló Város Önkormányzat

Két hétig lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra
2019-01-03
271 olvasó

Két hétig lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra

A pécsváradi PannonPharma Kft. jelentkezett idén elsőként városunk hagyománnyá vált téli fesztiváljára. A gyógyszergyártó cég egyébként elsőbálozóként vesz részt az eseményen, de számtalan formáció a kezdetektől jelen van a kolbász- illetve pálinkatöltögető mulatságon. Január 15-ig lehet nevezni a IX. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra. Jó lesz sietni, ugyanis a 110 hely betöltése után a többiek hoppon maradnak. A kolbászokat 2019. február 9-én töltögetik a csapatok a Sportközpontban. Szarka Elemér szervező szerint idén is nagy az érdeklődés az esemény iránt. A szervezők több csapatot nem tudnak fogadni, ugyanis a tánctér és a színpad is fontos része az eseménynek. Idén is lesz büfé, kolbászsütés, bor, pálinka. Ebben az évben már a hangosítást is komlói cég végzi. A hangulatról ismét két remek slágerzenekar, a Perfect és a B-Versio gondoskodik. A tombolasorsolás most sem marad el. A Pikler József nevével fémjelzett zsűri 2019-ben is számtalan díjat oszt ki. Az elkészített finomságok íze mellett a körítést, a szervírozást is figyelembe veszik. A jeles eseményen minden csapatról Rákos Ildikó készít tablóképet. A fotók átvehetők a fotográfus üzletében, illetve vidékieknek a szervezők elpostázzák azt. Az esemény fővédnöke Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, védnöke Polics József, városunk polgármestere. A fesztivál díszvendége Gergely Róbert színművész lesz. Akár csapatban indulunk, vagy csak ellátogatunk a Sportközpontba, az ínyenc falatok, itókák, nevetés, tánc, találkozások, jóízű beszélgetések garantáltak.      

Jövőre zárul Pécs mecsekoldali úthálózatának egymilliárdos fejlesztése

Létrehozás dátuma: 2018-12-21|258 olvasó

Lámpagyújtás a Gorkij utcában

Létrehozás dátuma: 2018-12-21|260 olvasó

Rekordméretű szarvasgombát találtak Baranyában

Létrehozás dátuma: 2018-12-20|483 olvasó

Sportlétesítményeket korszerűsít Komló

Létrehozás dátuma: 2018-12-20|264 olvasó

Játszóteret újítottak fel a Haunis önkéntesek

Létrehozás dátuma: 2018-12-18|269 olvasó

Januárban nyílik a pécsi állatkert természettudományos élményközpontja

Létrehozás dátuma: 2018-12-15|314 olvasó

Pécs 1,7 milliárd forintot nyert el elektromos buszok beszerzésére

Létrehozás dátuma: 2018-12-13|257 olvasó

Szilveszter Kupa: Akiknek a vívás a szilveszteri szórakozás
2019-01-07
181 olvasó

Szilveszter Kupa: Akiknek a vívás a szilveszteri szórakozás

Úgy tartja a hagyomány, hogy azt fogod tenni egész évben, amit újév napján teszel. A komlói vívók csavartak egyet ezen, és az év utolsó napján tették azt, amit előtte az év nagy részében: vívtak.Az FTC, több mint négy évtizedes hagyományt követve december 31-én rendezte meg a Szilveszter Kupa B kategóriás felnőtt vívóversenyt, amelynek résztvevői között a Villa Complov SC vívói is szerepeltek.A férfi párbajtőrözőknél a 24. helyen végzett Szokol Balázs, Kovács János az 51., Bondra Zsolt pedig az 54. lett az 57 fős mezőnyben.A nőknél Albertné Zsibrik Anikó (a képen szemben) 35 induló közül végzett a 27. helyen.A férfi kardozóknál 7 fő mérette meg magát, közöttük szerezte meg a 6. helyet Bondra Roland. Ugyanő a 15., míg édesapja, Bondra Zsolt a 17. helyen végzett a 17 fős férfi tőrversenyen.Forrás: Villa Complov SC

Komlói Szektorlabda: évértékelés – NB II – Ballát és Kelement köszöntöttük
2018-12-18
268 olvasó

Komlói Szektorlabda: évértékelés – NB II – Ballát és Kelement köszöntöttük

Egyéniben a korábbinál kevesebb versenyen vettek részt játékosaink idén. Ezen szereplésekből kiemelkedett a tavasz folyamán Fülöp Elemér, aki többek között OB ezüstjének köszönhetően is kivívta a magyar válogatottban való szereplés jogát. Évértékelés 2018: Fülöp egy csapat vb címmel öregbítette a komlói gombozás hírnevét a lisszaboni vb-n; egyéniben 6. helyezett lett, amit ő is várakozáson aluliként értékelt. További versenyeken különböző osztályokban szinte minden versenyen került komlói gombozó nyakába érem. Az egyéni ranglistát továbbra is Szendrey vezeti, Fülöp is őrzi 3. helyét.Az idei évben reménykeltően kezdtük az NB I-es szerepést. Két kör után a Tesi „lőtávon” belül volt, ezt sajnos egy szegedi betlivel nagyon elrontottuk. Hullámzónak ítélhetjük meg a teljesítményt, de a vége igazán remek lett, hazai pályán kiemelkedő játékkal a 2. helyre kapaszkodtunk fel – emlékezetes hajrá volt ez! Sorozatban ez volt a 11. érmes helyezése a DÖKE Komló csapatának.NB II: 5. hely:Olyannyira sűrű volt az őszi menetrend, hogy az NB II. befejező fordulójáról elmaradt a beszámoló, anyagtorlódás miatt. A tavalyi bronzéremmel magasra tették a lécet Balláék. Az idei évben is az élmezőnyben volt II. csapatunk, végig harcban a dobogóért. Most azonban a rendkívül szoros tabellán rosszabb egymás elleni eredménnyel szorultunk az 5. helyre. A két feljutó (Vác, Tesi II) egyaránt 35 pontot szerzett, a komlói 31 pont nem sokkal marad el ettől, nem lehetünk elégedetlenek. A csapatot idén is Takács, Balla, Trischler, Kelemen, Steller és Gyozsán alkotta.  A 2018. évi NB II. végeredménye:    1. Vác I            35 pont    2. Testvériség II        35 pont    3. ESE            32 pont    4. Csokonyavisonta    31 pont    5. DÖKE Komló II        31 pont    6. Hírős ALSE II        25 pont    7. Mundial II            22 pont    8. Vác II            11 pont    9. Soproni MAFC        10 pont    10. Modern SE        visszalépett    Balla Antal – Kelemen Zoltán: 70! Két rutinos csapattársunk decemberben tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból egy kis örömgombfocival és ajándékokkal köszöntötték a csapattársak Balla Antalt és Kelemen Zoltánt e jeles alkalomból. Jó volt látni, hogy Trecsi kivételével mindenki ott volt az ünneplésen, még a játéktól már kissé eltávolodó tiszteletbeli elnök, Karácsony László is beszállt játszani a régi társak közé. Presztízsrangadókkal teli volt a délután, végül a döntőben Fülöp 2-1-re nyert Szendrey ellen. Csapatunk ezzel az összetartással zárta az idei sikeres évet, bizonyítva egyben azt is, hogy a gombfocit egy életen át lehet játszani, itt nincs felső korhatár.    Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Három kupa – három komlói érem, nagyüzem a komlói gombozóknál
2018-12-10
358 olvasó

Három kupa – három komlói érem, nagyüzem a komlói gombozóknál

Az igen sűrűre sikerült év végi hajrában három versenyen is szerepeltek a komlói gombozók, Trecskó két II. osztályú ezüstje, és Szendrey Tőserdő Kupa főverseny bronza került a vitrinbe.Tőserdő KupaAz év végére erősen besűrűsödő versenynaptár is közrejátszott abban, hogy a híresen jó körülményeket, exkluzív környezetet biztosító Tőserdő Kupára Lakitelekre csak 37 fő nevezett – a kétnapos főversenyre pedig 27-en. Utóbbi szűkebb mezőnyben most a DÖKE Komló is kevesebb játékossal képviselte magát – Szendrey, Trecskó és Gyozsán vizitált az Alföldön. A 4 csoportból az első 4 jutott a 16 közé, ahol dupla mérkőzésen dőlt el, hogy ki játszhat a másnapi 8-as döntőben. Szendrey hibátlanul lépett tovább csoportjából, míg Trecskó és Gyozsán azonos csoportban játszott, de egyiküknek sem sikerült továbblépnie. Előbbi esetében ez meglepetés, utóbbitól nem annyira. A másnapi 8-as döntő tétje az volt, hogy Szendrey be tud-e egy óriási hajrával kerülni a Tízek mezőnyébe. Ehhez a győzelem mellett az is kellett volna, hogy fő riválisa Szatmári Tamás ne végezzen 3. helynél előrébb. Nos, a két éljátékos nagy küzdelmet folytatott, de Tibor elfáradt a végére, így Szatmári nyerte a Tőserdő Kupát, míg Szendrey bronzérmes lett Mészáros mögött. A II. osztályúak mezőnyében Trecskó hatalmas küzdelemben lett 2., csak szétlövéssel maradt alul Nagy Dániellel szemben. A III. osztályúak mezőnye nem volt túl népes – pontosan 4 fő volt – de Gyozsán nem tudta egyetlen „osztálytársát” sem megelőzni, így csak az mutatja, hogy jól és eredményesen is játszott, hogy 36 ranglista pontot gyűjtött a hétvégén.Tízek Bajnoksága, Palota KupaSokan tartják úgy a gombozók közül, hogy jó versenyek vannak Rákospalotán. Mi sem ékesebb bizonyíték annál, hogy rekordközeli, a Tízek mezőnyével együtt 78 fő volt a nevezettek száma az idei évben. Fülöp a Tízekben, Takács, Trecskó, Major és Balla a II. osztályúak mezőnyében volt érdekelt a DÖKE Komló csapatából.     Fülöp, nem túlzás, soha nem látott gyenge teljesítménnyel rukkolt ki a Tízekben, 3 vereséggel kezdett, összességében 2 győzelem és 1 döntetlen került a neve mellé, és további 3 vesztes meccs, azaz összesen 6. Nincs mit ehhez hozzátenni, Elemérnek most nagyon nem jött ki a lépés, a kimaradó helyzetek mellé sok mezőnybeli hiba is társult. II. osztályú játékosaink közül ismét Trecskó szerepelt a legjobban, Takáccsal együtt bejutott a legjobb 8 közé, majd elkövette azt a bravúrt, hogy mindhárom mérkőzésén 0-0-t ért el a rendes játékidőben. A szétlövésekből az első kettőt nyerve ezüstérmet szerzett, így mentve meg a komlóiak becsületét ezen a versenyen. Takács a 7-8. helyen, míg Major és Balla a középmezőnyben végzett.    A két alkalom kiemelkedő teljesítményét két ezüsttel a II. osztályúak mezőnyében Trecskó szállította, bár nem volt maradéktalanul elégedett önmagával, hiszen a Tőserdő Kupán szeretett volna a 8-as döntőbe jutni. Szendrey bronzérme a körülményekhez képest nagyon jó eredmény. Soha rosszabb évzárást, bár egy kis örömgombfoci még vár a csapattagokra.Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Vívás: Középmezőnyben a kadét OB-n
2018-11-26
367 olvasó

Vívás: Középmezőnyben a kadét OB-n

A kadét (U17) korosztály kezdte meg a 2018-2019-es vívóidény országos bajnokságainak sorát.Komlói részről Sulyok Bálint (a képen jobbra) lépett pástra a férfi párbajtőr egyéni küzdelmekben. A 125 fős mezőnyben a Villa Complov SC versenyzője négy győzelemmel és két vereséggel lépett túl a csoportkörön, és a rangsor 39.helyéről várta a folytatást. A 64 közé jutásért azonban nem találta ellenszerét a Balaton Vívóklubot képviselő, kellemetlen stílusban vívó ellenfelének, akitől így 15-11 arányban kikapott, ami azt jelentette, hogy a 65. helyen végzett az országos bajnoki küzdelmekben.Forrás, fotók: Villa Complov SC 

Fülöp Elemér a válogatottal aranyérmes, egyéniben 6. lett a lisszaboni vb-n!
2018-11-20
359 olvasó

Fülöp Elemér a válogatottal aranyérmes, egyéniben 6. lett a lisszaboni vb-n!

Visszahódította Magyarország a vb-címet a nagy rivális román válogatottól, Elemér is kivette részét a döntő 10-6-os sikeréből! Egyéniben kitűzött céljától elmaradva 6. helyen végzett. Kiváló hátteret szolgáltatott a C.F. Belenenses portugál első osztályú labdarúgócsapat Estadio do Restelo névre keresztelt arénája, a stadion lelátóján szép számban készültek a fotók a résztvevő játékosokról. A szektorlabda pályák minősége finoman szólva sem a játékot technikásan játszó, támadó gombfocit előtérbe helyező játékosok számára kedvezett. Nem csak Elemér tartozott ebbe a körbe, más, a ranglista élmezőnyében álló gombozó is megszenvedett a pályákkal.Az egyéni versenyben a 24-es mezőnyből két csoportkörön át lehetett a legjobb 8 közé, a kiesés szakaszba bejutni. Elemér számára a 24-ből 16-ba jutás természetesen nem okozott gondot. Itt azonban már akadt izgulni való, hszen csoportjában az utolsó mérkőzés igazi ki-ki derbi lett Debreczy ellen. Fülöp az utolsó percben szerzett góllal lőtte be magát a 8 közé. Itt az első alkalommal Lukács Viktorral csapott össze. Kevés ilyen balszerencsés mérkőzése van Elemérnek, mint ahogy ez a mérkőzés alakult. Történt ugyanis, hogy az 1. percben egy veszélytelen állásból gólt pattintott Lukács, 0-1 itt, lélektani előny ott. A folytatás is hasonlóan alakult, még egy pattintós góllal megspékelve, gyorsan 0-3 lett. Innen Elemérnek már csak szépítésre tellett, így érmes esélyei elszálltak ezzel. Lukács nem érdemtelenül jutott tovább és hiba lenne csak a szerencsére fogni továbbjutását, mivel megsem állt a világbajnoki címig. Elemér végül a 6. helyen végzett, elmondása szerint is bőven maradt benne hiányérzet ezzel az egyéni vb-vel kapcsolatosan…A 2018. évi szektorlabda világbajnokság egyéni versenyének végeredménye:    1. Lukács Viktor (Magyarország)    2. Koczor János (Magyarország)    3. Oláh Tamás (Magyarország)    4. Ifj. Farkas Gábor (Magyarország)    5. Pákai György (Románia)    6. Fülöp Elemér (Magyarország)    7. Mártonfi István (Románia)    8. Varga Ervin (Románia)Röviden értékelve a végeredményből az vonható le, hogy a védekezést előtérbe helyező játékosok jobban tudtak alkalmazkodni a világbajnoksághoz méltatlan állapotú pályákhoz. Az se véletlen, hogy a 4 közé két másodosztályú játékos is bejutott, míg a magyar ranglista 2. és 3. helyezettje (Pákai és Fülöp) a 8 között elvérzett.A válogatottban azonban lényegesen jobban szerepelt Elemér. A Románia elleni döntő kétmérkőzéses párharcában, a második körben szerzett győzelme Pákai ellen kulcsfontosságúnak nevezhető – így járult hozzá ahhoz, hogy a magyar válogatott visszaszerezze a világbajnoki címet a legfőbb riválisától. A klubtársak és Komló városában a sportág eseményeit figyelemmel követők örülnek az újabb sikernek és gratulálnak Elemérnek, hiszen egy csapatban megszerzett világbajnoki cím komoly jelentőségű, kiemelkedő eredmény, bármilyen sportágról legyen is szó. Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Seregnyi láb egy ritmusra – Tánc VB Pécsett
2018-11-15
469 olvasó

Seregnyi láb egy ritmusra – Tánc VB Pécsett

Izgalmasan telik a november, hiszen napról napra közelebb kerülünk a Standard Táncok Formációs Világbajnokságának dátumához. Még a messzi Mongóliából is érkezik versenyző, a szervezők kiemelkedően magas színvonalú bajnokságra számítanak.A november 24-én megrendezésre kerülő Standard Táncok Formációs Világbajnoksága a táncvilág legrangosabb összecsapásának számít, és immár második alkalommal kerül rá sor hazánkban, Pécs városában. Egyre több részlet derül ki a rendezvényről: jelenleg 16 formáció jelentkezett be a világ legkülönbözőbb pontjairól, a műsorvezetői szerepet pedig idén is Ördög Nóra tölti be. Exkluzív fellépőként a méltán világhírű táncospárt, Andrea Silvestrit és Váradi Martinát köszönthetjük, akik egyedi műsorral kápráztatják el a nézőket, miközben az élőzenét a VoiSingers csapata biztosítja. A világbajnokság másnapján kerül sor a SZIGO Kupa Felnőtt-Ifjúsági Latin, Junior Tíztánc, Senior Latin Ranglistaverseny és Klubközi Táncversenyre, amelyre szintén szeretettel várják a táncsport szerelmeseit.További részletek és jegyek elérhetők a hivatalos weboldalon: standard tanc/ jegyvasarlas Forrás, fotók: Szigo Ktse

Vívás: Szokol Balázs 14. a bajai versenyen
2018-11-15
493 olvasó

Vívás: Szokol Balázs 14. a bajai versenyen

A Bajai VSE rendezte meg a dr. Pósta Sándor Emlékversenyt a városból indult olimpiai bajnok vívó tiszteletére, amelyen B kategóriás felnőtt és serdülő (U15) párbajtőrözők mérethették meg magukat.A Villa Complov SC nyolcfős küldöttséggel képviseltette magát a viadalon, és a jó eredmény sem maradt el komlói részről. A felnőtt versenyen 80 induló közül a 14. helyet szerezte meg Szokol Balázs (a képen jobbra), aki a csoportkörből három győzelemmel és három vereséggel lépett tovább, majd eszéki és székesfehérvári ellenfelével szemben is győztesen hagyta el a pástot az egyenes kieséses szakaszban. Végül az MTK-s Urbán állította meg a legjobb nyolc közé jutásért vívott asszóban. A komlóiak közül ugyanitt 29. lett Bondra Roland, 37. Sulyok Bálint, 45. Gálffy Gyula, 75. Bondra Zsolt és 79. Kovács János. Albertné Zsibrik Anikó a 32. helyen végzett a 41 női induló közül, míg a serdülő fiúk között Winkler Bendegúz 41. lett a 44 fős mezőnyben. Fénykép forrása: Bajai VSE.  Forrás: Villa Complov SC

Fülöp Elemér a válogatott mellett egyéniben is éremesélyes a portugáliai világbajnokságon
2018-11-12
473 olvasó

Fülöp Elemér a válogatott mellett egyéniben is éremesélyes a portugáliai világbajnokságon

November 15-18 között a portugál főváros, Lisszabon ad otthont a szektorlabda világbajnokságnak. A magyar válogatottban Fülöp Elemér képviseli a DÖKE Komlót, nemcsak csapatban, hanem egyéniben is éremesélyesként. A nyár közepéig tartó kvalifikációs sorozatban Fülöp Elemér eredményesen szerepelt, amely a kiírás szabályai értelmében, a magyar szektorlabda válogatott tagja lett, és selejtező nélkül indulhat egyéniben a világbajnoki döntőben.Bízom abban, hogy az utóbbi versenyeken mutatott jó formában tudok játszani, és a kidolgozott helyzeteket jó arányban tudom értékesíteni. A válogatottban Románia a legfőbb rivális, tagjai nagyon sokat erősödtek a magyar bajnokságban. Egyéniben is a már jól ismert ellenfelekkel kell meg megmérkőzni, erős mezőnyben a pillanatnyi forma, a pályához való jobb alkalmazkodóképesség is számítani fog. Vb ezüstérmem már van, minimális célom a dobogóra kerülés, de természetesen a gyűjteményből hiányzó vb arany megszerzése a legmotiválóbb számomra – osztotta meg várakozásait Fülöp Elemér a DÖKE Komló edzése után.Szakosztályunk tagjait büszkeséggel tölti el az, hogy rendszeresen vannak komlói játékosok a magyar válogatottban, illetve világversenyeken egyéniben is kiemelkedő sikereket érnek el játékostársaink. Örömmel tekintünk vissza Szendrey riói aranyára, Takács eb-bronzára, Fülöp vb-ezüstjére. A mostani versenyre jó esélyekkel utazik ki Fülöp, a bizakodásra az utóbbi időkben visszatérő kiváló forma ad okot. Jó körülményeket, felejthetetlen élményeket és eredményes játékot kívánunk Elemérnek! – tette hozzá Gyozsán Zoltán szakosztályvezető.A világbajnokságra november 15 és 18 között kerül megrendezésre Lisszabonban, Portugália fővárosában. A szervezők jó érzékkel választottak helyszínt, mely nem más, mint a C.F. Belenenses portugál első osztályú csapat otthonául szolgáló Estadio do Restelo stadion csarnoka lesz – méltó hátteret adva a gombozók világversenyének. A korábbi hagyományoknak megfelelően a szektorlabda és a brazil szabályok alapján is külön verseny lesz.                                Forrás: Gyozsán Zoltán

Standard Táncok Formációs Világbajnoksága és Szigo Kupa
2018-11-07
643 olvasó

Standard Táncok Formációs Világbajnoksága és Szigo Kupa

A 2016-ban Pécsett megrendezett sikeres VB után ismét Magyarország kapta a jogot a Standard Táncok Formációs Világbajnokságának rendezésére. A Nemzetközi TáncSport Szövetség (WDSF), a legrangosabb táncosokat tömörítő és képviselő professzionális szervezet 2016-ban szavazott bizalmat azzal, hogy megadta hivatalos engedélyét a Művészeti Iskolának és a SZIGO Egyesületnek a Standard Táncok Formációs Világbajnokság megrendezésére.A Formációs Táncok Világbajnoksága a versenytánc nemzetközi megmérettetései között kimagasló eseménynek számít, hazánk pedig több mint 20 év után rendezett ilyen magas színvonalú világversenyt. A 15 résztvevő ország 20 fős csapatai – segítőikkel együtt – közel 500 fővel képviseltették magukat a rangos találkozón, mintegy 1500-2000 fős közönséget szórakoztatva.A rendezvény sikerét tapasztalva a WDSF úgy döntött, hogy 2018 novemberében ismét Pécsett kerülhet sor az eseményre, a szervezők pedig ismételten arra törekszenek, hogy teltházas produkcióval bizonyítsák be: hazánk kiemelkedő színvonalon tudja vendégül látni a versenyzőket élőben követő és lelkesítő közönséget is.A Formációs VB második napján a SZIGO Kupa Felnőtt - Ifjúsági Latin, Junior Tíztánc, Senior Latin Ranglistaversenyre is sor kerül. A rendezvényre két napos kedvezményes kombinált bérlet váltható.Szeretettel várják a táncsport kedvelőit november 24-25-én Pécsett, a „tánc új fővárosában”. Helyszín: Lauber Dezső Sportcsarnok.

Mecseki Láthatatlanok Nyomában 2018

Létrehozás dátuma: 2018-10-29|591 olvasó

NB I.: Fantasztikus bravúrral 4. helyről lett ezüstérmes a DÖKE Komló

Létrehozás dátuma: 2018-10-23|898 olvasó

Szektorlabda NB I. 4. forduló

Létrehozás dátuma: 2018-10-19|632 olvasó

Komlói vívók edzése a Honvéd vívóival

Létrehozás dátuma: 2018-10-15|462 olvasó

Mecsek-rali - Több mint 110 induló az 52. versenyen

Létrehozás dátuma: 2018-10-05|878 olvasó

Sportpálya épülhet Körtvélyesben

Létrehozás dátuma: 2018-10-05|669 olvasó

Vívóhírek: A Villa Complov SC a Pécsi Kupa masters öttusa versenyen

Létrehozás dátuma: 2018-10-04|532 olvasó

Kikeltek az első növények a Holdon
2019-01-16
214 olvasó

Kikeltek az első növények a Holdon

A kínai Csang’o 4 leszállóegysége egy pici biodómot is magával vitt, amelyben mostanra kicsíráztak az első magok.Az űreszköz január elején szállt le a Hold túlsó oldalán található Kármán-kráterbe (a fenti képet a vele utazó rover készítette pár napja), és bár a küldetés elsődleges célja a szokatlanul mély becsapódásnyom kőzettani vizsgálata, a biológusok és az érdeklődők a növénytani kísérlet eredményeit is türelmetlenül várták. És nem is kellett sokáig várakozniuk, a Holdon végrehajtott első növénytermesztési kísérlet ugyanis már meg is hozta gyümölcsét: a nemrég nyilvánosságra hozott képek szerint a felküldött magok elkezdtek kikelni, és leveleket bontani.Bár a Nemzetközi Űrállomáson már zajlottak hasonló növénynövesztési kísérletek, ez az első alkalom, hogy egy másik égitest felszínén próbálkoznak ilyesmivel a szakértők. Márpedig a növénytermesztés Földön kívüli megoldása kulcsfontosságú lehet, ha az emberiség tartósan lakott létesítményeket akar létrehozni a Holdon vagy éppen a Marson, ahol az űrhajósok nem hagyatkozhatnak kizárólag a bolygónkról érkező utánpótlásra.A Csang’o 4 miniatűr holdi bioszférája egy 18 centiméter átmérőjű, vödörszerű konténer, amelyben levegő, víz és termőföld van. A földbe gyapot-, lúdfű-, repce- és burgonyamagokat ültettek, amelyek közül a kísérletért felelős kutatók nyilatkozata és a január 7-én készült képek tanúsága szerint eddigre a gyapotmagok egyike biztosan kikelt. A pici biodómban a növényeken kívül ecetmuslica peték és élesztőgombák is vannak.Az organizmusokat a tároló fala megvédi a nagy hőmérsékletingadozástól, és az intenzív sugárzástól. Az élőlények elviekben együttesen képesek lehetnek egy nagyjából önfenntartó miniökoszisztéma kialakítására, amelyben a növények oxigént és táplálékot termelnek az ecetmuslicák számára, miközben az élesztőgombák lebontják a rovarok ürülékét és a halott növényi részeket, újabb táplálékforrást biztosítva a rendszer számára.A mostani küldetés fontos lépés Kína ambiciózus holdi terveinek megvalósulása felé, amelyek közt a közeljövőben szerepel egy emberes holdraszállás, pár évtizeden belül pedig holdi kolónia létesítése is, amelynek működtetéséhez, ahogy már említettük, biztosan szükség lesz a növénytermesztés helyben való megoldására.Forrás: ipon.hu / newscientist.com

Érdekes exobolygókra bukkantak
2019-01-11
229 olvasó

Érdekes exobolygókra bukkantak

Mégpedig egy új és egy már visszavonult űrteleszkóp segítségével. Január első hetében két érdekes bejelentésre is sor került a NASA részéről, bár ezek egyike amatőr csillagászok munkájával volt kapcsolatos. Két különböző űrteleszkóp adatait elemezték ugyanis ki, ezek pedig két további, meglehetősen érdekes exobolygó létezését igazolták vissza. A NASA vadonatúj TESS-teleszkópja sorrendben harmadik exobolygóját találta meg, amelyhez a remények szerint hamarosan egy negyedik példány csatlakozhat. A most közzétett bejelentés szerint a HD 21749b egy viszonylag közeli, tőlünk mindössze 53 fényévre lévő törpecsillag körül kering, azt 36 nap alatt kerüli meg, felszíne pedig ugyan meglehetősen forró (durván 150 Celsius-fok körüli), ez azonban alatta marad a várakozásoknak, mivel a szakemberek a csillaghoz mért rövid táv miatt magasabb értékekre számítottak. Méretét tekintve a bolygó háromszor nagyobb a Földnél, a tömeg esetében azonban 23-szoros az eltérés, viszont itt minden valószínűség szerint hiába keresünk szilárd felszínt, a csillagászok szerint ugyanis egy nagyon sűrű légkörrel rendelkező gázóriásról van szó. Ugyanebben a rendszerben valószínűleg egy második bolygó is jelen van, amely alig 8 nap alatt kerüli meg a csillagot, ennek visszaigazolására azonban még várni kell. Amatőr csillagászok eközben a már végleg elbúcsúzott Kepler adatait elemezték ki, amelyből egy további exobolygó létezésére mutattak rá. A közlemény szerint a K2-288Bb egy tőlünk 226 fényévre lévő kettős rendszerben helyezkedik el. A két csillag kisebb a Napnál (egyikük a Nap tömegének felét, a másik pedig alig egyharmadát teszi ki), azt azonban még nem tudjuk, hogy maga a bolygó pontosan milyen jellegű és szerkezetű. A Földnél nagyjából kétszer nagyobb példány létezése némileg meglepő volt a csillagászok számára, hiszen az ebben a kategóriában versenyző bolygók (jelenlegi tudásunk alapján) meglehetősen ritkának számítanak, reményre ad okot viszont a tény, hogy ez a lakható zónán belül található, vagyis akár még folyékony víz is lehet rajta – már amennyiben nem egy „szub-Neptunusz” kategóriájú gázlabdáról van szó. A vizsgálódás folytatódik, ez a példány ugyanis egy hiányzó darabka részletesebb felvázolásában segíthet, már ami a bolygófejlődés folyamatát illeti.Forrás: sg.hu / jpl.nasa.gov / exoplanets.nasa.gov

Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit
2019-01-11
162 olvasó

Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

Digitalizálták Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi előadásjegyzeteit, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált.A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) birtokába került báró Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható - olvasható az egyetem honlapján.    Az ismertetés szerint az előadásjegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során soha nem írt tankönyvet. Az idő hiányán túl a tankönyvírás feltehetőleg azért maradt el, mert a munkájára jellemző műgond és lelkiismeretesség mellett nem érezte előadásainak tartalmát kellően kiforrottnak. Néhány fennmaradt litografált jegyzete, valamint a tanítványai által feljegyzett kísérletei alapján kaphatunk képet Eötvösről a tudósról és tanárról. Logikusan felépített, gyakorlati ismeretekkel és kísérletekkel egybekötött előadásai mélyreható analitikus látásmódot tükröznek. A kevéssé tagolt jegyzetekben elmélyülve az olvasó ma is betekintést nyerhet a kísérleti fizika alapjaiba, a didaktikusan felépített óravázlatokból pedig egy tankönyv alapja körvonalazódik - írják.    A közelgő Eötvös-év alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián január 14-én nyíló kiállításon az egyetem névadójának több találmánya mellett a magyar tudománytörténet múltjához tartozó dokumentumok is láthatóak lesznek.    Az ismertető szerint a könyvtár digitalizált tartalmai az egyetemi repozitóriumban, az EDIT-ben (https://edit.elte.hu/xmlui/) tanulmányozhatóak. Forrás: MTI

Az időskori demencia előrejelzését könnyíthetik meg magyar kutatók eredményei
2019-01-08
207 olvasó

Az időskori demencia előrejelzését könnyíthetik meg magyar kutatók eredményei

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Természettudományi Kutatóközpontjának (TTK) munkatársai a kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében értek el fontos előrelépést. A Nemzeti Agykutatási Program által támogatott vizsgálat eredményeiről a GigaScience című tudományos folyóiratban számoltak be a TTK Agyi Képalkotó Központ kutatói. Az MTA keddi közleménye szerint az Agyi Képalkotó Központ munkatársai kutatásuk során azt vizsgálták, hogy hány éves az ember agya valójában.      "Agyunk az életünk során folyamatosan változik, fiatalkorunkban az agy hálózatainak szerkezete és működése egyre összehangoltabbá és kifinomultabbá válik, ahogy pedig öregedni kezdünk, ellenkező irányú folyamatok játszódnak le benne. A változások nemcsak az agy fizikai szerkezetében tapasztalhatók, hanem az egyes agyterületek működése közti összehangoltság mértékében is, amely az agyterületek között mérhető funkcionális kapcsolatok erősségének megváltozásával jól jellemezhető" - olvasható a közleményben.    A kutatás szerint e kapcsolatokat funkcionális mágneses rezonanciás képalkotással (fMRI) jól vizsgálhatóak, és az eredmények megmutathatják, hogy a vizsgált agy kapcsolati mintázatának jellemzői mennyire felelnek meg a vizsgált személy valós életkorának. Ha az eltérés jelentős, az a kutatások szerint jól előre jelzi a kóros agyi öregedési folyamatokat, köztük a demenciát. Fontos, hogy az efféle folyamatokra idejében fény derüljön, mivel a korai gyógyszeres beavatkozások és életmódváltás sokkal hatásosabb, mint a súlyosabb tünetek megjelenése utáni "tűzoltás".    A kutatás szerint az agyterületek működése közti kapcsolatok meglehetősen bonyolult hálózatot alkotnak, így egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy milyen tulajdonságaik vannak kapcsolatban az életkorral. Ennek elemzésére mesterséges intelligenciát vetettek be a kutatók.    Vidnyánszky Zoltán kutatócsoportja a mélytanulásos rendszerek működési elvét használta fel a vizsgálatok során. Az ilyen elven működő tanuló rendszerek ugyanis több egymásra épülő absztrakciós szinten dolgozzák fel a bemenet információit. Míg a legelső szinteken még sokat számítanak a bemenő adatok konkrét részletei, a felsőbb szinteken egyre elvontabb összefüggések jelennek meg a tanulás során.     A kutatócsoport eljárása sikeresnek bizonyult, eredményüket az egészségügyi informatika területének legrangosabb folyóirata, a GigaScience közölte tavaly decemberben.    Az eljárás segítségével 5 évvel sikerült javítani a funkcionális konnektivitáson alapuló agyéletkorbecslés átlagos pontosságát.     "Ezt úgy sikerült elérnünk, hogy felhasználtuk a korábban, más adatbázison elsajátított tudást a becsléshez használt mesterséges neurális hálózat tanítása során. Ezt a korábban tanult kapcsolati súlyok átvételével és finomhangolásával végeztük a hálózat megfelelő rétegeiben. Kutatási eredményeink megoldást szolgáltattak a különböző MRI-berendezéssel, mérési paraméterekkel és eltérő szempontok szerint beválogatott embercsoportokon gyűjtött adatbázisok közötti tudástranszferre" -  idézik a közleményben Vidnyánszky Zoltánt.    A módszer fontos előrelépést jelent a kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében. Emellett segítséget nyújthat olyan, idegrendszeri képalkotáson alapuló speciális diagnosztikai feladatok megoldásában, ahol kevés adat áll rendelkezésre a mesterséges intelligenciák tanításához. A kutatócsoport, amelynek munkájában kiemelkedő szerepet játszott két fiatal kutató, Meszlényi Regina és Vakli Pál, jövőbeli kutatásainak célja, hogy módszertani fejlesztéseik eredményeire építve kidolgozzanak egy multimodális, strukturális és funkcionális MRI-képalkotáson alapuló mesterséges intelligenciával támogatott eljárást a kóros agyi öregedés korai kiszűrésére és típusainak osztályozására - olvasható az MTA közleményében. Forrás: MTI / mta.hu / academic.oup.com

Egyes vírusok lehallgatják a baktériumokat
2019-01-06
303 olvasó

Egyes vírusok lehallgatják a baktériumokat

A gazdasejt megfigyelésének kiaknázása révén pedig akár programozható „bérgyilkosok” is létrehozhatók a fágokból.Bonnie Bassler, a Princeton biológusa az 1990-es években kezdett foglalkozni a quorum sensing (QS), vagyis a lokális denzitásérzékelés tanulmányozásával. Ennek lényege, hogy a baktériumok a helyi populációsűrűséghez igazítják génkifejeződésüket és működésüket, így bizonyos működések (pl. a biofilmképzés vagy a sejten kívüli emésztés) csak akkor aktiválódnak bennük, ha az egysejtűek megfelelő számban vannak jelen egy adott helyen.A quorum sensing során a baktériumok molekuláris üzeneteket váltanak egymással, vagyis ők és társaik is molekulákat bocsátanak ki, amelyekből aztán meg tudják állapítani, hogy mennyien vannak együtt, és koordinálhatják viselkedésüket. Bassler egyik tanítványa, Justin Silpe azonban nemrégiben rájött, hogy ezeket az üzeneteket a baktériumokon kívül mások is képesek dekódolni. Mégpedig az egysejtűeket megfertőző vírusok.A baktriofágok a gazdasejtbe való behatolás után két dolgot tehetnek: vagy rögtön megölik áldozatukat, vagy kivárnak. Utóbbi esetben képesek sok-sok új vírust kitermelni a baktérium segítségével, amelyek aztán a sejtből előtörve új baktériumokat fertőzhetnek meg. A helyes taktika kiválasztása szempontjából azonban kulcsfontosságú annak ismerete, hogy hány baktérium van a környéken, hiszen ha a sejtből kiszabaduló vírus nem talál áldozatot magának, hamar elpusztul.Silpe vizsgálatai szerint a fágok ezt úgy kerülik el, hogy lehallgatják a baktérium quorum sensing jeleit: vagyis kivárják, amíg a kolónia azt jelzi, hogy már kellően nagyra nőtt, és ekkor ölik meg áldozatukat, hogy aztán a sejtből előtörve sok új gazdasejteket találjanak. A megfigyelés azért is nagyon meglepő, mert a quorum sensing már önmagában is forradalmi felfedezésnek tűnt. Korábban senki sem gondolta, hogy a rendkívül egyszerű baktériumok képesek lehetnek egymással kommunikálni és összehangolni viselkedésüket. A vírusok pedig még a baktériumoknál is sokkal egyszerűbbek, és technikailag nem is élnek, mégis képesek elcsípni és értelmezni a sejtek közti üzenetváltásokat.A felfedezéshez vezető út jó pár éve kezdődött, amikor Bassler és csapata a kolerát okozó Vibrio cholerae kapcsán egy újfajta quorum sensing-rendszert azonosított. Mint kiderült, a baktériumok egy DPO nevű jelzőmolekulát szekretálnak, amelyet egy VqmA nevű fehérje detektál. Amikor a baktérium megfertőz egy szervezetet, csak néhány kórokozó jut be a testbe, így a DPO-jelek elvesznek az éterben. Ahogy azonban a baktérium szaporodni kezd, a jelek egyre koncentráltabbá válnak, és a sejtek érzékelni kezdik egymás jelenlétét. Amikor ez megtörténik, a baktériumokban a gének kifejeződése megváltozik, és a cél már nem a szervezet megtámadása, hanem az abból való kijutása és a további gazdatestek megfertőzése lesz.A vizsgálatok során Silpe megmutatta, hogy sok rokon baktériumfaj rendelkezik a VgmA-hoz hasonló receptorokkal. Legnagyobb meglepetésére azonban kiderült, hogy a VP882 jelzésű fágnak is van ilyen fehérjéje. A fágról pedig nem sokkal korábban igazolták, hogy képes megfertőzni a kolera baktériumát.Silpe gyanakodni kezdett, hogy ez nem lehet véletlen, és nekilátott kísérletezni. A kutatás során kiderült, hogy a vírus VqmA-verziója valóban képes a baktériumok által kibocsátott DPO-jelek érzékelésére. Mi több, amikor a vírus fogja a jelet, viselkedése megváltozik: míg addig csendben, passzívan várakozott, a szignál birtokában elkezdi megölni a gazdasejtet. Nagy populációsűrűség esetén ugyanis a vírus célja ugyanaz, mint hasonló helyzetben a baktériumé: elhagyni a megfertőzött organizmust, és új gazdasejteket találni. Vagyis a vírus és a baktérium ugyanarra a jelre gyakorlatilag ugyanolyan viselkedéssel reagál.Ez azonban nem minden, a vírus egyúttal a baktérium viselkedését is képes megváltoztatni. Ha ugyanis a vírus veszi a DPO-jelet, a fág aktiválja a kolera kórokozójában azokat a géneket, amelyek a szervezetből való kijutást és további áldozatok megfertőzését segítik. A vírus tehát a kolera baktériumának legyűrése közben több száz bakteriális gént is irányítása alá von, amelyek révén biztosítja, hogy egészséges gazdasejtekből is egyre több álljon rendelkezésére.Silpe kísérletei során sikeresen módosította a fágot más baktériumok (pl. szalmonella és kólibaktériumok) lehallgatására is, mégpedig olyan módon, hogy ha a vírus érzékeli a sejtek megfelelő jeleit, megöli ezeket. A szakértő tehát programozható „bérgyilkost” csinált a vírusból, amely nagyon sokféle célpontra ráereszthető.És talán ebben rejlik a felfedezés legnagyobb potenciális hozadéka. A szakértők évtizedek óta próbálják a fágok segítségével legyőzni azokat a bakteriális fertőzéséket, amelyek rezisztenciára tettek szert a hagyományos antibiotikumokkal szemben. A fágterápiák nagy problémája azonban, hogy a vírusok nagyon válogatósak, és szakértőknek gyakorlatilag minden fertőzéshez másfajta fágot kell keresniük. Silpe eredményei azonban azzal kecsegtetnek, hogy léteznek olyan fágok, amelyek sokféle baktériumfaj ellen bevethetők, és közülük csak azt ölik meg, amelyiket a kutatók célba vettek.Bassler és Silpe is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy amit létrehoztak még messze van egy működő fágterápiától. Egyelőre csak kémcsövekben tesztelték programozott vírusaikat, így nem tudni, hogy azok egy élő szervezetben is hasonlóan hatásosak lesznek-e. És ennek kipróbálásába ők maguk nem is akarnak belevágni, hiszen nem ez a szakterületük. Remélhetőleg azonban lesznek olyanok, akik folytatják a kutatás ezen vonalát, miközben Bassler csapata a quorum sensing és a fágok természetes kapcsolatát vizsgálja tovább.Forrás: ipon.hu / theatlantic.com / cell.com

Szervezetünk képes lehet egyszer maga gyógyítani a cukorbetegséget
2019-01-05
280 olvasó

Szervezetünk képes lehet egyszer maga gyógyítani a cukorbetegséget

Norvég tudósok felfedezték, hogy a hasnyálmirigyben a szomszédos sejtek képesek átvenni a sérült vagy hiányzó inzulintermelő sejtek funkcióit - kutatásuk elvezethet a cukorbetegség új kezelési módjaihoz. A cukorbetegséget az okozza, hogy nem képesek inzulint termelni a sérült vagy nem létező inzulinsejtek. Az inzulin egy hormon, amely a vércukorszint szabályozásához szükséges. Sok cukorbeteg inzulint kap a vércukorszint szabályozására.    A norvégiai Bergeni Egyetem szakemberei nemzetközi kutatókkal együttműködve felfedezték, hogy a hasnyálmirigy glukagontermelő sejtjei képesek változni és alkalmazkodni oly módon, hogy ellássák a szomszédos sérült vagy hiányzó inzulintermelő sejtek feladatait.       A glukagon egy peptidhormon, amelyet a hasnyálmirigy alfasejtjei termelnek és feladata a vércukorszint emelése, azaz hatása ellentétes az inzulinéval.    "Valószínűleg a cukorbetegség-kezelés egy teljesen új formájának a kezdetét jelenheti ez, amikor a szervezet képes saját inzulint termelni egy kis kezdeti segítséggel" - idézte Luiza Ghilát, a norvég egyetem kutatóját a Science Daily tudományos hírportál.    A kutatók felfedezték, hogy a hasnyálmirigyben lévő szomszédos sejteknek csupán két százaléka képes megváltoztatni funkcióját. Ennek ellenére optimisták az új kezelési lehetőségek megközelítését illetően.    Kutatásukban először voltak képesek leírni a sejtidentitás változása mögötti mechanizmust, amely nem egy passzív folyamat, hanem a környező sejtekből jövő jelzések eredménye. A kutatásban képesek volt 5 százalékra növelni az inzulintermelő sejtek számát egy hatóanyag segítségével, amely hatással volt a sejtek közötti jelzőfolyamatra. Eredményeiket állatkísérletekben mutatták be.    "Ha többet tudunk meg az ezen sejt rugalmassága mögött álló mechanizmusról, valószínűleg képesek leszünk a folyamatot kontrollálni és még több sejt identitását megváltoztatni oly módon, hogy több inzulin termelődjön" - magyarázta Ghila.    A kutatók szerint felfedezésük nem csak a cukorbetegség kezelését illetően jó hír. A sejtidentitás és -funkció változtatásának képessége döntő felfedezés lehet más sejthalál okozta betegségek kezelésében, mint az Alzheimer-kór és a szívroham miatti sejtkárosodás - mondta Luiza Ghila. Forrás: MTI / sciencedaily.com

Összeütközhet a Tejútrendszer a Nagy Magellán-felhővel
2019-01-05
700 olvasó

Összeütközhet a Tejútrendszer a Nagy Magellán-felhővel

Katasztrofális galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem asztrofizikusai számítógépes szimulációjának eredményét a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban mutatták be pénteken.    Az ütközés felébresztheti galaxisunk szunnyadó fekete lyukát, amely ekkor elkezdené elnyelni a környező gázokat és akár tízszeresére is növekedhet - írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.    Miközben a fekete lyuk fal, nagy energiájú sugárzást bocsát ki, és bár ez a kozmikus tűzijáték valószínűleg nincs hatással a földi életre, a tudósok szerint megvan az esélye annak, hogy a kezdeti ütközés meglódíthatja a Naprendszert a világűrbe.     A galaxisok, mint a Tejútrendszer is, egy csoportnyi kisebb galaxissal vannak körülvéve, amelyek körülötte keringenek, mint a méhek a kaptár körül.    Jellemző módon ezek a keringő galaxisok "csendes életet élnek" és több milliárd éven át keringenek az anyagalaxis körül. Ugyanakkor időről időre lesüllyednek a középpontba, összeütköznek és elnyelődnek az anyagalaxis által.    A Nagy Magellán-felhő a Tejútrendszer legfényesebb kísérőgalaxisa, csak mintegy 1,5 milliárd éve került a közelbe: mintegy 163 ezer fényévre található a Tejútrendszertől.    Korábban a tudósok úgy vélték, hogy vagy a Tejútrendszer körül fog keringeni évmilliárdokig, vagy mivel olyan gyorsan mozog, kimenekül a galaxis gravitációs erejéből.    A legutóbbi mérések szerint azonban a Nagy Magellán-felhő csaknem kétszer annyi sötét anyaggal rendelkezik, mint korábban gondolták. A tudósok szerint mivel nagyobb tömege van az eddig véltnél, a Nagy Magellán-felhő gyorsan veszít energiájából és arra ítéltetett, hogy összeütközzön galaxisunkkal.    A Durhami Egyetem és a Helsinki Egyetem tudósai által vezetett kutatócsoport az EAGLE szuperszámítógép szimulációját használta az összeütközés megjósolására.    "Bár kétmilliárd év szélsőségesen hosszú idő az emberi élethez képest, a kozmikus időskálán ez nagyon rövid idő" - mondta Marius Cautun, durhami kutató. Forrás: MTI / phys.org

Az olvadó grönlandi jégtakaró folyamatosan bocsát ki metángázt a légkörbe
2019-01-04
325 olvasó

Az olvadó grönlandi jégtakaró folyamatosan bocsát ki metángázt a légkörbe

Az olvadó grönlandi jégtakaró metángáz tonnáit bocsátja ki a légkörbe egy új tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy az eddig feltételezettnél jóval nagyobb hatással van a légkörre a jég alatti biológiai aktivitás. A Bristoli Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport három hónapon át táborozott a grönlandi jégtakaró szélén, olvadékvizet gyűjtve a nyári hónapokban az 1,8 millió négyzetkilométernyi jégtakaró ezen több mint 600 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületéről.    A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint új érzékelőket használva az olvadékvízben lévő metán valós idejű mérésére a kutatók arra figyeltek fel, hogy a jég alól a metán folyamatosan érkezik az olvadás idején.     Számításaik szerint legkevesebb hat tonna metánt szállított az olvadékvíz mérőhelyükre a jégtakaró ezen területéről, ez nagyjából annyi, amennyit száz szarvasmarha bocsát ki.    A metángáz a harmadik legjelentősebb üvegházhatású gáz a légkörben a vízgőz és a szén-dioxid után. Bár kisebb koncentrációban fordul elő, mint a szén-dioxid, 20-28-szor ártalmasabb. Ezért kisebb mennyiségben is képes aránytalanul nagy hatással lenni a légköri hőmérsékletre. A Földön lévő metángáz többségét mikroorganizmusok állítják elő, amelyek a szerves anyagot alakítják át metángázzá oxigén hiányában főként lápos, mocsaras térségekben és mezőgazdasági területeken.     Bár már korábban is észleltek metángázt a grönlandi jégsapkában, ez az első alkalom, hogy közvetlenül megfigyelték, hogy a tavasszal és nyáron nagy mennyiségben keletkező olvadékvíz folyamatosan szállítja a metángázt a jégtakaró alól a légkörbe.    "Szembetűnő az a tény is, hogy egyértelmű bizonyítékot találtunk egy kiterjedt jég alatti mikrobiális rendszerre. Tudtuk ugyan, hogy a metángázt előállító mikrobák valószínűleg fontosak a jégalatti környezetben, az azonban vita tárgya, hogy mennyire fontosak és mennyire kiterjedtek. Most már látjuk, hogy akiív mikroorganizmusok élnek  kilométerekkel a jég alatt, és nem csak túlélnek ott, hanem a Föld rendszerének más részeire is valószínűleg hatással vannak. Ez a jégalatti metán létfontosságú mutatója az életnek ezekben az elszigetelt környezetekben" - idézte Guillaume Lamarch-Gagnont, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.    Az északi-sarki metánforrásokat tanulmányozó legtöbb kutatás a sarkvidék örökké fagyott talajára összpontosított, mivel az nagy mennyiségben tartalmaz szerves szénkészleteket, amelyek metángázzá alakulnak át, amikor olvad a föld a klímaváltozás miatt. Ez a tanulmány megmutatta, hogy a jégtakaró mélye, amely nagy szénkészleteket, folyékony vizet és mikroorganizusokat és kevés oxigént tartalmaz, ami ideális feltétele a metángáz kialakulásának, szintén forrása a légköri metánnak. Forrás: MTI / eurekalert.org

Az Akari japán műhold számos kisbolygón észlelte víz nyomát
2018-12-27
264 olvasó

Az Akari japán műhold számos kisbolygón észlelte víz nyomát

Egy japán kutatócsoport először észlelte víz nyomát hidratált ásványok formájában számos kisbolygón az Akari infravörös műhold használatával. Felfedezésük hozzájárul a víznek a Naprendszerben való eloszlása, a kisbolygók kialakulása és a Földön lévő víz eredete megértéshez. A Kobei Egyetem, a Japán Űrügynökség és a Tokiói Egyetem kutatói eredményeiket a japán csillagászati társaság közleményeinek honlapján ismertették.    A Föld a Naprendszer egyedüli bolygója, ahol bizonyított a víz jelenléte. Azt azonban nem tudni bizonyosan, hogyan lett víz a Földön. Számos közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy a Naprendszer más égitestein is van vagy volt víz bizonyos formában. A kisbolygókról azt tartják, hogy általuk juthatott víz a Földre. Az aszteroidák felszínén nincs folyékony formában víz, vízzel egyesült, hidratált ásványok formájában van jelen.   A 2006 februárjában felbocsátott Akari japán infravörös csillagászati műholdon infravörös kamerát (ICR) helyeztek el, amely lehetővé tette a kutatók számára, hogy  spektroszkópiával figyeljenek meg 66 kisbolygót és hozzájussanak azok közeli infravörös spektrumához.    Ez először tette lehetővé, hogy a szakemberek tanulmányozzák a hidratált ásványok jellegzetességeit a kisbolygókon 2,7 mikrométer hullámhosszon.    Tizenhét C-típusú kisbolygó esetében erősítették meg az Akarival végzett megfigyelések hidratált ásványok jelenlétét.     Az S-típusú kőzet kisbolygókról tudni vélik a szakemberek, hogy a C-típusúakkal ellentétben nem tartalmaznak vizet. A japán megfigyelések a legtöbb S-típusú kisbolygó esetében ezt megerősítették, de egyik új felfedezésük az volt, hogy kivételes esetben néhány ilyen aszteroida mutatta hidratált ásványok gyenge jeleit mutatja. Az ilyen S-típusú kisbolygón a víz más hidratált aszteroidákkal való ütközésből származhat - vélik a szakemberek.     Az Akari műhold 2011 novemberében fejezte be működését. A következő lehetőség, hogy 2,7 mikrométeres hullámhosszon spektroszkópiával kutassák az égitesteket 2021-ben jön el, akkora tervezi az amerikai űrkutatási hivatal James Webb űrteleszkópjának fellövését.     Jelenleg a Hajabusza2 japán aszteroidakutató űrszonda és az OSIRIS-REx amerikai űrszonda a Rjugu és a Bennu kisbolygókat kutatja. Mindkét űrszondának megvan a képessége a 2,7 mikrométeres hullámhosszon való mérésére, hogy víz jeleit észlelhessék a kisbolygókon. Forrás: MTI / global.jaxa.jp

A virágok 50 millió évvel korábbról származnak

Létrehozás dátuma: 2018-12-21|273 olvasó

A kisbabák gyengéd simogatása fájdalomcsillapító hatású

Létrehozás dátuma: 2018-12-21|246 olvasó

A szervezet antibiotikumai segíthetik a küzdelmet a jövő szuperbaktériumai ellen

Létrehozás dátuma: 2018-12-18|285 olvasó

Magyar kutatók az idegen naprendszerek bolygóinak légkörét vizsgáló kutatásokban

Létrehozás dátuma: 2018-12-17|330 olvasó

Irány a Hold túlsó oldala!

Létrehozás dátuma: 2018-12-13|387 olvasó

Az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek is olvadnak

Létrehozás dátuma: 2018-12-12|529 olvasó

A keresztrejtvényfejtés nem állítja meg a mentális hanyatlást

Létrehozás dátuma: 2018-12-11|406 olvasó

Sok a csalás az önkiszolgáló pénztáraknál
2019-01-16
145 olvasó

Sok a csalás az önkiszolgáló pénztáraknál

A Fujitsu új megoldása mesterséges intelligencia segítségével mérsékli a szupermarketek önkiszolgáló pénztárainál elkövetett csalásokat - amelyek összege általában a normál pénztárakra jellemző érték duplája.Az egyesült királyságbeli Leicesteri Egyetem által végzett nagyszabású vizsgálatból kiderült, hogy Európa és az USA kiskereskedelmi vállalatainál kétszer olyan gyakran fordul elő bolti lopás az önkiszolgáló pénztárgépeknél, mint hagyományos, személyzet által üzemeltetett pénztárgépek használata esetén. Mintegy 12 millió vásárlás adataiból derült fény a bolti lopások nagy gyakoriságára. A 12 millió vásárlást - amelyek közül egy milliót részletesebben is megvizsgáltak - nagyobb belga, brit, holland és egyesült államokbeli kiskereskedelmi láncoknál hajtották végre. A kutatók megállapították, hogy az önkiszolgáló pénztárgépek bevezetése 122%-kal, átlagosan az árbevétel 3,9%-ára növelte a veszteségek összegét. A Fujitsu technológiáját alkalmazó kiskereskedelmi cégek évi több tízmilliárd eurót takaríthatnak meg az önkiszolgáló pénztáraknál elkövetett csalások visszaszorításával.A Fujitsu egy hipermarketlánccal közösen fejlesztette ki és tesztelte a technológiát, amely komoly előrelépést jelent a pénztárosok nélkül is zökkenőmentesen üzemelő üzletek kialakítása felé. A megoldás kisköltségű kamerával egészíti ki a meglévő önkiszolgáló pénztárgépet, és MI segítségével ellenőrzi a beolvasott tételeket a visszaélések észlelése és megelőzése céljából. A cég Franciaországban, Paris-Saclayban fejlesztette ki az új MI-alapú csalásmegelőző megoldást, amely a vállalat Zinrai megoldásportfóliójának része. A technológia a meglévő önkiszolgáló pénztárgépeket kiegészítve, összeveti a vevők által leolvasott vonalkódokat a leolvasókhoz rögzített kamerák képével. Az új technológia a grafikus processzorok (GPU-k) telepítésének költsége és komplexitása nélkül azonosítja a nem egyező tételeket minden pénztárnál, jelentősen mérsékelve ezzel a teljes élettartamra vetített összköltséget (TCO-t) és rendkívüli mértékben növelve a beruházás megtérülését. A megoldás próbaüzeme még ebben a hónapban megkezdődik. A rendszer először a gépi tanulási szakaszban megtanulja felismerni a pénztárnál megjelenő cikkek fő vizuális jellemzőit, és ezután már akkor is észleli a különbséget egy drága és egy olcsóbb tétel között, ha a súlyuk azonos, vagy a vonalkódot áttették az egyikről a másikra. Ha a termék várt megjelenése nem felel meg a beolvasott vonalkódnak, az önkiszolgáló pénztárgép manuális beavatkozást és ellenőrzést kér. A Fujitsu arra számít, hogy az MI jövőbeni alkalmazása még hatékonyabbá teszi a kiskereskedelmi ellátási lánc működését. A vonalkódok a későbbiekben nem csupán az egyszerű SKU-adatokat, hanem jóval részletesebb információt fognak tartalmazni (pl. logisztikai adatokat és lejárati dátumokat). Az adatok kinyerésével és elemzésével a kiskereskedelmi cégek hatékonyabban követhetik az áru útját, lerövidíthetik az ellátási láncot, eredményesebbé tehetik az ellátási lánc működését, és csökkenthetik a romlott élelmiszercikkek miatt felmerülő veszteséget. Forrás: sg.hu / fujitsu.com

Vénába ültetett szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait
2019-01-10
187 olvasó

Vénába ültetett szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait

Vénába ültetett kicsiny, 3D nyomtatású szivacskával csökkentenék a kemoterápia  mellékhatásait, többek között a hajhullást és a hányingert. Az eddig állatokon tesztelt eszköz klinikai próbáit tervezik amerikai tudósok - írta a BBC hírportálja. A szivacsdarabka kivonja a vérből a daganat elpusztítására bejuttatott gyógyszer maradványait, miután az kifejtette hatását a tumoron - írták a tudósok az ACS Central Science című szaklap aktuális számában.    A csőszerű eszközt 3D nyomtatással állítják elő, tehát testre szabottan lehet a páciensek számára gyártani. Hálószerű belsejét speciális anyag borítja, amely kivonja a gyógyszert, miközben átfolyik rajta a vér.    Sertéseken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a doxorubicin nevű kemoterápiás szer mintegy 64 százalékát sikerült kivonni vele a véráramból. Úgy tűnt, hogy a gyógyszer tartósan az eszközön belül is marad: eltávolítása után laboratóriumban egy hónapig folyamatosan öblítették, mégsem sikerült eltávolítani belőle a szert.    Ez azt jelenti, hogy amikor a szivacsot kiveszik, nem szivárog belőle gyógyszer a szervezetbe - mondták a Kaliforniai Egyetem tudósai.    Az első eredmények ígéretesek, az eszköz más kemoterápiás szerek kiszűrésére is alkalmas lesz, ha a speciális fedőréteget megfelelően készítik el - mondta Nitash Balsara, az egyetem egyik tudósa, aki a kutatásban részt vett.    "Úgy érezzük, a gyógyszer felének kivonása jelentősen csökkenti a fájdalmas mellékhatásokat. A klinikai kísérletek, ha minden jól megy, pár éven belül elkezdődhetnek" - tette hozzá. Forrás: MTI / bbc.com

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből
2019-01-10
636 olvasó

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Egy távoli galaxisból érkező titokzatos rádiókitöréseket észleltek csillagászok egy kanadai teleszkóp segítségével, ám a rádióhullámok pontos természetét és eredetét egyelőre nem sikerült meghatározni - írja a BBC hírportálja. Az észlelt 13, úgynevezett gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst, FRB) között egy nagyon szokatlan, ismétlődő jelet is azonosítottak a kutatók, akik szerint utóbbi ugyanabból, a Földtől nagyjából 1,5 milliárd fényévnyire lévő forrásból származik.    A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint ilyen jelenséget mostanáig mindössze egyetlen egyszer, egy másik teleszkóppal észleltek.    "Tudva, hogy létezik még egy ilyen, arra enged következtetni, hogy több is lehet odakint" - mondta Ingrid Stairs, a vancouveri Brit Columbia-i Egyetem asztrofizikusa. Hozzátette: "ha, még több ilyen ismétlődő jel és forrás áll rendelkezésünkre a tanulmányozásukhoz, akkor képesek lehetünk megoldani a kozmikus kirakóst azzal kapcsolatban, hogy honnan származnak ezek a jelek, és mi okozza őket".    A nyugat-kanadai Brit Columbia tartománybeli Okanagan-völgyben található CHIME obszervatórium négy darab, 100 méter hosszú antennája az egész északi égboltot átfésüli naponta.    A mindössze tavaly beüzemelt teleszkóp azonnal észlelte a 13 gyors rádiókitörést, köztük az ismétlődőt is.    A csillagászok kicsivel több mint tíz éve ismerik a rövid vagy gyors rádiókitöréseket. Ezek nagy energiájú asztrofizikai jelenségek, amelyek felvillanó rádiópulzálások formájában láthatóak. Egy szempillantásnál is jóval rövidebben és látszólag rendszertelenül villannak fel az égbolton.    Forrásukról számos elmélet született: a villanások egy nagyon erős mágneses mezővel rendelkező, gyorsan forgó neutroncsillagból, két neutroncsillag összeolvadásából vagy nagy tömegű fekete lyukaktól származhatnak. Rövidségük miatt nagyon nehéz meghatározni pontos eredetüket.    Mostanáig a kutatók nagyjából 60 gyors rádiókitörést, köztük két ismétlődőt észleltek, de úgy vélik, hogy napjában akár több ezer is lehet az égen. Forrás: MTI / bbc.com

A fotoszintézis optimalizálásával növelnék a növények terméshozamát
2019-01-09
183 olvasó

A fotoszintézis optimalizálásával növelnék a növények terméshozamát

Az egyik kidolgozott módszerrel az átlagos méret közel másfélszeresére növeszthetők a növények.A növényi szervezetek szén-dioxidból, vízből és napenergiából gyártanak oxigént és cukrokat, vagyis olyan tápanyagokat, amelyeket mi aztán elfogyasztunk. A fotoszintézis elterjedésével azonban az oxigén domináns összetevővé vált a légkörben, amire idővel a növények elkezdtek ráfázni: mivel a szén-dioxid és az oxigén kémiailag hasonló, a növények néha összekeverik a két gázt.Így előfordul, hogy oxigént vesznek fel, ami toxikus melléktermékek keletkezésével jár együtt. Ez a terméshozamot is csökkenti, mégpedig globális méretekben nem is kis mértékben: a becslések szerint ez a fajta hiba 148 billió kalóriába kerül évente a termesztőknek, amivel nagyjából 200 millió embert lehetne etetni. Mivel pedig a kiaknázható termőterületek egyre fogynak, a terméshozamok növelése egyre inkább kulcskérdéssé válik. A számítások szerint, ha nem akarunk tömeges éhínségeket, 2050-re 25–70 százalékkal növelni kellene a megtermelt növényi táplálék mennyiségét.A RIPE (Realizing Increased Photosynthetic Efficiency) nevű nemzetközi projekt kutatói ezt úgy valósítanák meg, hogy a fotoszintézis hatékonyságát növelnék, mégpedig olyan módon, hogy – amennyire lehet – kiküszöbölnék az említett hibát. Világszerte a fogyasztott kalóriák kétharmada közvetlenül vagy közvetve rizsből, gabonából, szójából és kukoricából származik, és ezek közül az első háromnál előfordul, hogy a növény szén-dioxid helyett véletlenül oxigént köt meg.A hiba meglepően gyakori: a növények 5-ből 1 alkalommal rossz légköri gázmolekulát fognak be, ami azért gond, mert ilyenkor glikolát és ammónia képződik, amelyek mérgezők a növényi szervezet számára. Hogy a mérgezést elkerüljék, a növények kidolgoztak egy folyamatot, a fotorespirációt, amely során a toxinokat újrahasznosítják. Ez viszont sok energiába kerül, ami a terméshozam csökkenésével jár együtt.A fotorespiráció konkrétan annyira energiaigényes, hogy a kukorica és a fotoszintetizáló baktériumok kidolgoztak egy módszert a hiba megelőzésére: úgy módosították a légköri gázok megkötéséért felelős enzimet, hogy az oxigént ne tudjon befogni. Más baktériumok pedig a toxinok gyors eltávolítására találtak ki hatásosabb módszereket.Ezek a megoldások inspirálták a RIPE kutatóit, aki jelenleg elsősorban a toxinoktól való minél gyorsabb megszabadulás megvalósításával igyekeznek elkerülni az oxigén felvételéből adódó bonyodalmakat. A kutatók több mint 1000 különböző génkombinációt próbáltak ki dohánypalántákon kísérletezve, míg megtalálták azt a leosztást, amely mellett a glikolát újrahasznosítása a leghatékonyabb. És a legjobb kikísérletezett dohányváltozatok 40 százalékkal nagyobbra nőttek, mint hagyományos génkészletet hordozó társaik.A szakértők az azonosított génváltozatokat már különféle takarmánynövényeken is tesztelik, hogy ezek esetében is megtalálják azokat a kombinációkat, amelyek mellett a fotoszintézis még hatékonyabban működhet. Ha a módszer beválik, a kutatók szerint a terméshozam közel 40 százalékkal növelhető lesz a következő évtizedekben, ami elegendő is lehet fenyegető élelmiszerhiány megelőzésére.Forrás: ipon.hu / blogs.discovermagazine.com

Suttogást felismerő beszéd­asszisztenst tervez a Microsoft
2019-01-07
341 olvasó

Suttogást felismerő beszéd­asszisztenst tervez a Microsoft

A társaság egy olyan rendszeren dolgozik, amely még a rendkívül halk beszédet is azonosítja. A digitális asszisztenseket jelenleg a lakáson belül vagy az autóban, vagyis elzárt környezetekben használják az emberek, annak ellenére, hogy a fejhallgatóknak köszönhetően akár az utcán is alkalmazhatnák azokat. Ezen változtatna a redmondi óriáscég, amely a suttogást is felismerő asszisztenst alkotna meg azért, hogy az adott személy közelében tartózkodók ne hallhassák a kiadott utasításokat. Mindezt a társaság egyrészt azzal indokolta, hogy sokan szinte szégyellik nyilvánosan használni a beszédasszisztenseket, másrészt vannak olyan helyzetek, amikor a felhasználók egyszerűen nem akarják, hogy más is hallja az általuk mondottakat.A Microsoft a kapcsolódó szabadalmát már korábban benyújtotta, azt néhány nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO). A dokumentum azt az eljárást írja le, amelynek köszönhetően különböző eszközök - például okostelefonok, okosórák vagy más hordozható készülékek - felismerik akár a különleges suttogást is. Az utóbbi azt takarja, amikor valaki a suttogás közben nem kifújja, hanem belélegzi a levegőt és emiatt egy szinte hangtalan suttogás valósul meg. A különböző eszközök mikrofonjai azonban így is azonosítják a szavakat, de az adott felhasználó közelében lévő emberek nem hallják a beszédet. A kulcs az, hogy a beszélő közvetlenül, néhány milliméter távolságra tartsa a szája elé a mikrofont, az eljárás ugyanis nagyobb távolságra nem működik.Amennyiben a technikát integrálják a termékekbe, akkor az embereknek meg kellene tanulniuk nem csupán azt, hogy suttogva kommunikáljanak, hanem azt is, hogy különleges módon suttogjanak. Legalább is akkor, ha élvezni akarják az eljárás nyújtotta előnyöket.Forrás: sg.hu

A telefonok miatt romlik a diákok látása
2019-01-06
266 olvasó

A telefonok miatt romlik a diákok látása

Kína után Japán is konkrét lépéseket fontolgat a statisztikák jelentős romlása miatt. A napokban arról olvashattunk, hogy egyes szakértők szerint az 5G-technológia komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában, ezt pedig nem sokkal később követték az okostelefonok gyakori (és hosszabb ideig való) használatával kapcsolatos friss aggodalmak, ezúttal az ázsiai szigetországból. Az illetékesek lépni akarnak, mert minden korábbinál rosszabbak az eredmények. Az oktatásért, kultúráért, sportért, valamint a technológiáért és kutatásokért felelős monstre-minisztérium közzétette a tanulók körében elvégzett friss felmérés eredményeit. Eszerint az alapértelmezettnek vett 1.0 alatt szereplők aránya minden eddiginél magasabbra emelkedett, ez immár eléri a 25,3 százalékot. Az általános iskolások körében ez az arány 34 százalék, a középiskolásoknál azonban már 67 százalék a nem optimális látással rendelkezők aránya, ami nagyon komoly figyelmeztető jel. Az ok szerintük az okostelefonok gyakori használatában rejlik, ez pedig különösen a mobilos játékok miatt okoz ilyen romlást. Fontos tényező, hogy Japán a világ harmadik legnagyobb játékpiaca, a szegmenst kitevő felhasználók jelentős része (a férfiak 41, illetve a nők 32 százaléka) pedig mobilos alkotásokkal tölti idejének jelentős részét. Arról még a szakértők sem nyilatkoznak egységesen, hogy vajon a kisebb kijelzők folyamatos bámulása mennyiben okoz látásromlást. Közvetlen összefüggést ilyen általános értelemben még nem vázoltak fel, bár abban többnyire egyetértenek, hogy a folyamatos kék fény a szemek fáradását és kimerülését okozhatja. Kína a maga részéről szintén aggódik, az ottani illetékesek már a nyár folyamán jelezték, hogy szeretnének konkrét lépéseket tenni, itt felmerült többek között a játékokkal töltött idő, valamint a játékok és a friss verziók számának valamilyen korlátozása. Számukra komoly gond, hogy a WHO felmérése szerint is világelsők a fiatalok körében terjedő rövidlátás terén, ezt pedig ők szintén az okostelefonok számlájára írják. Az még nem teljesen világos, hogy mindezt miképpen lehetne a mindennapokban is megvalósítani, itt azonban nyilván nem most hallottunk utoljára az ilyen irányú törekvésekről.Forrás: sg.hu / soranews24.com

Az elhízott kutyák rövidebb életűek
2019-01-05
210 olvasó

Az elhízott kutyák rövidebb életűek

Rövidebb ideig élnek az elhízott kutyák, mint normális testsúlyú társaik egy brit kutatás szerint. A Liverpooli Egyetem és a Mars kisállateledel-gyártó cég kutatóközpontjának szakemberei által végzett kutatás kimutatta, hogy akár két és fél évvel megrövidítheti a kutya életét az elhízás.    A szakemberek 12 népszerű kutyafajta több mint ötvenezer egyedéről az elmúlt húsz évben végzett vizsgálatok során nyert adatokat elemezték, és megállapították, hogy a túlsúlyosság jelen van minden fajtánál.       A kan német juhászkutyák öt hónappal, a kan Yorkshire terrierek két és fél évvel hamarabb múlnak ki, ha túlsúlyosak - írták a Journal of Veterinary Internal Medicine című állatorvos-tudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.    A szakemberek becslései szerint a brit háztartások mintegy 26 százalékában, az amerikai háztartások 47 százalékában él kutya. Egy közelmúltbeli tanulmányból kiderült, hogy a macska- és kutyatulajdonosok több mint fele rendszeresen vagy gyakran ad enni kutyájának, ha az kunyerál, 22 százalékuk pedig túleteti kedvencét, csak hogy boldoggá tegye őt.    "A gazdik gyakran nincsenek tudatában annak, hogy kutyájuk túlsúlyos és sokan nem látják át, milyen hatással van a túlsúly az állat egészségére. Nem tudhatják azt, hogy ha házi kedvencük elhízott, akkor az más problémákkal is jár, mint porckopás, légzési nehézség, a daganatos betegségek egyes típusa, és az állat életminősége is rosszabb. Ez jelentős hatással van arra, milyen hosszú ideig élnek" - idézte a liverpooli tanulmány társszerzőjét, Alex German kisállatorvos professzort a Science Daily tudományos hírportál.     "Sok gazdi az állatok különösen ízletes ételmaradékokkal és ínyenc csemegékkel történő etetésével házi kedvence iránti szeretetét akarja kimutatni. Ha körültekintően választjuk meg, mivel etetjük kutyánkat, az jó egészségben tartja őt és lehetővé teszi, hogy hosszú évekig körülöttünk legyen" - tette hozzá.    Aggasztó azonban, hogy a gazdáknak csak egyötöde méri, mennyi élemet adjon kedvencének, négyötödük mindig vagy gyakran csak megbecsüli, mennyi élelemre van szüksége az állatnak etetésekkor - jegyezte meg German. Forrás: MTI / sciencedaily.com

A kínaiak landoltak a Hold túloldalán
2019-01-03
1115 olvasó

A kínaiak landoltak a Hold túloldalán

A történelemben először szállt le űrszonda a Hold sötét oldalán. A kínai holdistennő nevét viselő Csang’o-4 a Hold Kármán Tódorról elnevezett kráterében landolt hajnalban. Küldetése sokrétű: alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végez majd, vizsgálja  a Hold felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és biológiai kísérleteket is végez  – közölte még december elején, a felbocsátáskor a Kínai Nemzeti Űrügynökség.Jóllehet az elmúlt években jó néhány Hold-missziót hajtottak végre, ezek többsége nem érintette a felszínt. Ember pedig utoljára 1972-ben szállt le a Holdon, az Apolló 17 fedélzetén. Korábban csak a Földhöz közelebb eső oldalon landoltak a missziók, most először jutott el ember készítette eszköz a még felfedezetlen másik oldalra. Kína olyasvalamit ért el, amivel eddig még egyik űrhatalom sem próbálkozott meg. A kínai holdkutatási program egyébként nemzetközi együttműködés gyümölcse: a műszereket holland, német, svéd és szaúdi kutatók fejlesztették.A Csang’o-4 már továbbította is az első képeket a Földre. Miután a közvetlen kommunikáció lehetetlen, az összes adat és fotó egy műhold közvetítésével jut el hozzánk. A mostani küldetés a Kármán-kráter feltérképezése – erről úgy gondolják, hogy egy réges-régi, hatalmas becsapódás hozhatta létre. Átmérője 2.500, mélysége pedig 13 kilométer – ez az egyik legnagyobb kráter a Naprendszerünkben és kétségkívül a legmélyebb és legrégibb medence a Holdon – nyilatkozta a BBC-nek Andrew Coates fizikaprofesszor a Mullard Űrtudományi Laboratóriumtól.A kínaiak nagy Holdprogramjának nem ez az első sikere: már korábban is eljuttattak egy járművet a Holdra, de arra a felére, melyet a Földről is látni lehet. Az a holdjármű 31 hónapon át továbbított információkat a Földre.Ilyenkor egyébként szörnyű hideg van a Hold túlsó oldalán: -173 fok a hőmérséklet, de ez egyes területeken még alacsonyabb is lehet. A kínai tudósoknak ilyen körülmények között kellett megoldaniuk a Holdra szállást, ráadásul egy olyan területen, mely különösen egyenetlen. A Holdprogram ezzel a sikeres kísérlettel nem ér véget: a most sikeresen leérkező négyes számú holdjárművet követi majd az ötödik is, hogy Kína az egész világnak megmutassa: az űrkutatásban is az élre törhet.Forrás: globoport.hu

Megerősítették az Ultima Thule feletti átrepülést
2019-01-02
344 olvasó

Megerősítették az Ultima Thule feletti átrepülést

A New Horizonstól kapott jelek megerősítik, hogy a NASA űrszondája átrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban - jelentette kedden az amerikai űrhajózási hivatal. A NASA tudósai szerint a New Horizons "egészséges" állapotban van órákkal az után, hogy 4729 napig tartó útja után átrepült a Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény fölött, amely 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől.    A jeleket a NASA űrkommunikációs hálózatának Madridban lévő antennái fogták. Az első rádióüzenetek az űrszonda állapotáról is küldtek adatokat.     Alan Stern, a tudományos misszió igazgatója elmondta, hogy az űrszonda minden műszere pontosan működik, és megérkeztek az első felvételek is az Ultima Thuléről, amelyeket még az átrepülés előtt készített a New Horizons.    Ezek megerősítették, hogy az aszteroida egy "mogyoró formához hasonló", nyújtott alakú, felső része keskenyebb, mint az alsó. A tudósok azt sem zárják ki, hogy esetleg két egymás melletti égitestről van szó. Az átrepüléskor készült első felvételek, amelyek szerdán érkeznek a Földre, fogják megerősíteni, hogy egy vagy két keringő égitestről van szó. Stern hozzátette, hogy az adatok a fény sebességével érkeznek a Földre.    A New Horizons 3540 kilométerre közelítette meg a középkori irodalomban szereplő "távoli szigetről" elnevezett aszteroidát. Számítások szerint az űrszonda sebessége az Ultima Thuléhoz viszonyítva másodpercenként mintegy 11 kilométer volt.     A tudósok nem ismerik az égitest pontos méretét, becsléseik szerint százszor kisebb, mint a Plútó törpebolygó, amelynek az átmérője mintegy 2400 kilométer. Az aszteroida körül fagypont alatti a hőmérséklet, így a tudósok feltételezik, hogy megőrizte eredeti állapotát.    Alan Stern korábban kifejtette, hogy a Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok.    A szonda az Ultima Thule felett elhaladva 900 felvételt készít, amelyek révén várhatóan először sikerül majd megismerni a kisbolygó formáját és összetételét.    A 2006-ban indított New Horizons elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról 2015-ben, amelyek közül több korábban soha nem látott, szív alakú képződményt ábrázolt.    Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum.    Alan Stern még az aszteroida megközelítése előtt reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a New Horizons utolsó küldetése, újabb objektumokat is felfedezhet a Kuiper-övben és 2020-ra még távolabbra jut el.    A találkozás alkalmából az Ultima Thule külön himnuszt is kapott, amelyet a Queen együttes asztrofizikai doktorátussal is rendelkező gitárosa, Brian May komponált. Forrás: MTI / solarsystem.nasa.gov

Nem létezik egyetlen optimális emberi étrend

Létrehozás dátuma: 2018-12-27|457 olvasó

Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás

Létrehozás dátuma: 2018-12-23|571 olvasó

Elérte az űrt a Virgin Galactic

Létrehozás dátuma: 2018-12-15|837 olvasó

A 16 és 29 év közötti fiatalok kétharmada a szüleivel él az Európai Unióban

Létrehozás dátuma: 2018-12-14|323 olvasó

Elkezdte küldeni az adatokat a Parker amerikai napszonda

Létrehozás dátuma: 2018-12-14|784 olvasó

Az ausztráloknak elegük van a Google-ból és a Facebookból

Létrehozás dátuma: 2018-12-13|325 olvasó

Így garázdálkodott az adatainkkal a Facebook

Létrehozás dátuma: 2018-12-12|387 olvasó

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3271812

Jelenleg az oldalon

1
Online