http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/13516-szenelnyelobol-szenkibocsatova-valnak-a-brazil-erdok#sigProId82d8ca4df7
Szénelnyelőből szénkibocsátóvá kezdett válni a brazil erdők egy része - állapították meg helyi kutatók lombhullató, félig lombhullató és örökzöld erdőségek 33 éven át tartó tanulmányozása nyomán Minas Gerais szövetségi államban.
Klímakutatók már évek óta jelezték, hogy Brazília erdőségeinek, köztük a trópusi erdőknek egy része hamarosan szénelnyelőből szénkibocsátóvá válik, mivel a térségben emelkedik a hőmérséklet és folytatódik az erdők felégetése.
Brazil kutatók ezért a délkelet-brazíliai Minas Gerais 32 erdőségében 1987 óta elkezdték mérni a szén-dioxid-elnyelést és a szén-dioxid-kibocsátást, a méréseket egészen 2020-ig folytatták - olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.
Adataikból kiderült, hogy a tanulmányozott térségekben 2020-ban 2,6 százalékkal kevesebb szenet nyeltek el az erdők 2020-ban, mint 1987-ben. Ugyanezen időszakban a térségben mintegy 3,4 százalékkal több szén-dioxidot bocsátottak ki.
Az elnyelés és a kibocsátás teljes mennyiségét tekintve megállapították, hogy ma már a térség több szén-dioxidot bocsát ki a légkörbe, mint amennyit elnyel. Azt is kimutatták, hogy e tekintetben a fordulópontot 2013 jelenti.
A kutatók szerint a problémára van megoldás: még a globális felmelegedés ellenére is lehetséges visszafordítani a folyamatot, ha megváltoztatják a földdel, erdőkkel való gazdálkodás módját. Kezdeményezik, hogy a brazil kormány tiltsa be az erdők felégetését és támogassa az erdőtelepítést.
Megjegyezték azt is, hogy a globális felmelegedés visszafordítását célzó erőfeszítések is segíthetnek e téren.
Felhívták a figyelmet arra, hogy ha ezek a változások nem valósulnak meg, még több erdő válik szén-dioxid-kibocsátóvá, köztük az Amazonas-medence esőerdői.
Forrás: MTI / phys.org