http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/14220-osregi-virusokra-bukkantak-tibetben#sigProId52cbea36cd
A kutatók csaknem 30 olyan vírust találtak a jégben, amelyet korábban nem azonosítottak.
A klímaváltozás, a globális átlaghőmérséklet fokozatos emelkedése kapcsán számos szakértő figyelmeztetett már arra, hogy a gleccserek, illetve a vastag jégtakaró alatt megbúvó rétegekben számos ősi ellenségünk lapulhat, ezek pedig az olvadással ismét a légkörbe kerülhetnek. Most kutatók egy csoportja csaknem 30 ilyen példányra bukkant, ezek pedig extrém körülmények között is veszélyesek voltak.
A napokban közzétett tanulmányban arról írnak, hogy a Tibeti-fennsíkon, nagyjából 6,7 kilométeres magasságban, a Guliya-jégsapka mintáiban azonosítottak be összesen 33 különböző vírust, amelyek közül 28-at korábban soha nem láttak. Arról ugyan nagyon keveset tudunk, hogy ezen vírusok pontosan hogyan kerültek a helyszínre, illetve miként maradtak meg az extrém körülmények között, a jelek szerint a most regisztrált példányok kitűnően alkalmazkodtak a hideghez, a sejtek megfertőzése ugyanis számukra még így sem jelentett gondot. Jó eséllyel alacsonyabban fekvő tájakról erednek ezek a bajkeverők, az egykori gazdatestek (így a táptalaj, valamint egyes növények) számára pedig a tápanyagszerzésben lehettek nagyon hasznosak.
A mellékelt közleményben megjegyzik, hogy a napjainkban olvadozó gleccserek annak idején lassan, fokozatosan alakultak ki, vagyis bőven volt idő a por, a különböző gázok, valamint a számos eltérő vírus elraktározására. A Kína nyugati területein elhelyezkedő példányokat eddig nem túl gyakran tanulmányoztuk, ezért is számítanak most kiemelt célpontnak, bár a munka komoly időt vesz igénybe, amire jó példa, hogy ezúttal 2015-ös jégmintákat vizsgáltak meg. Hagyományos és új technikák együttes alkalmazásával állapították meg, hogy a kérdéses réteg 15 ezer éves, ebben bukkantak a 33 eltérő vírus genetikai kódjára, a 28, korábban nem látott változat nagyjából fele pedig éppen a hideg miatt maradhatott meg, ami mindenképpen furcsa részlet.
A legnagyobb példányszámban előforduló vírusok kivétel nélkül bakteriofágok, emellett azonban azt is elmondják, hogy a nagy veszélyt nem ezen vírusok jelentik számunkra, hanem az olvadás során felszabaduló metán és szén.
Forrás: sg.hu / microbiomejournal.biomedcentral.com / news.osu.edu