Kilenc atomból álló összetett rendszer kémiai reakcióját leíró cikket közölt Czakó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi docense, valamint két doktorandusza a legrangosabb kémiai folyóiratban, a Nature Chemistry-ben - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

Czakó Gábor elméleti kémikus kifejtette, hogy hat atomból álló rendszerekben az egyes komponensek mozgása nagy pontossággal csak a 2010-es évek óta szimulálható. Ilyeneket a kutató munkatársaival 2016-ban és 2017-ben már közölt a Nature Chemistry folyóiratban. Az elméleti kémikusok immár kilenc atomból álló összetett rendszerbe is "belelátnak" nagy pontosságú számításaikkal.   

A fluoridion és az etil-klorid reakciója alapvető szerves kémiai folyamat. Ez a reakció akár még ennél is nagyobb rendszerek modelljének tekinthető - hívta fel a figyelmet Czakó Gábor. A szakember szerint előrelépést jelent az analóg, hat atomból álló rendszerhez képest, hogy itt két, egymással versengő reakcióút, reakciócsatorna figyelhető meg. Az egyik a szubsztitúciós, azaz a helyettesítéses reakcióút, ahol a fluoridion helyettesíti a kloridiont. A másik az eliminációs reakcióút, amikor a fluorid helyettesíti a kloridiont, de egy hidrogén-fluorid molekula is kihasad a termékből, vagyis három termék keletkezik. A tudomány régi kérdése, hogy az egymással versengő két csatorna közül melyik lesz a nyertes, illetve mindez atomi szinten miként játszódik le.   

A kísérleti méréseket végző Innsbrucki Egyetem Roland Wester vezette kutatócsoportja vizsgálati eredményeiből nem tudta megmondani, hogy melyik folyamat dominál, vagyis melyik csatornán keresztül játszódik le a kilenc atomot érintő kémiai reakció. Ezzel szemben a Czakó Gábor és két doktorandusza - Tajti Viktor és Győri Tibor - által fölépített szimuláció képes a reakcióutak részleteit is megmutatni, mert számolással egyértelműen igazolható, mi történik az atomok ütközésekor.   

Az egyetemi docens kifejtette, jelenleg ez a legkomplexebb rendszer, amire pontos dinamikai szimulációt és mérést lehet elvégezni. A számítás és a kísérlet menetét leíró cikk nyomán mások is alkalmazhatják a módszert hasonló reakciókra. Ez talán segíti a hasonló reakcióutakat megértését még komplexebb rendszerekben.    

A Nature Chemistry a legrangosabb kémiai folyóirat, a tudományág teljes spektrumát lefedi. Olyan eredeti kutatási eredményeket közöl, amelyek a kémián belül általános érdeklődésre tartanak számot - áll a közleményben.

Forrás: MTI / u-szeged.hu / nature.com