http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/14337-eloszor-rendeznek-magyarorszagon-online-szinhazi-seregszemlet#sigProId75654153ba
Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét, a szeptember 17. és 26. között tartandó eSzínház Fesztivál ideje alatt 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A seregszemlén 21 intézmény és társulat 25 alkotással mutatkozik be. A rendezvény alatt többek között olyan teátrumok és társulatok előadását láthatják az érdeklődők, mint a Baltazár Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, valamint a Vörösmarty Színház.
A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, amelynek tagjai Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező, valamint Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője. A zsűri értékelése mellett a nézők szavazatai is döntenek, hiszen voksaik alapján ítélik oda az eSzínház Fesztivál közönségdíját.
A szervezők emlékeztettek arra, hogy az Alapítvány a Magyar Színházakért, mint az eSzínház működtetője a nyár folyamán tett közzé felhívást magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok számára, hogy három különböző kategóriában nevezhetnek azon jogtiszta előadásaikkal, amelyeket 2019 szeptembere óta mutattak be.
A fesztivál egyik célja bemutatni, hogy az online vetítésre adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, esetenként a színház és a film határán, másrészről megmutatni a pandémia által sújtott évadok ellenére a színházak értékes alkotásait.
Az eseményen átadják a legjobb digitális adaptációért, a legjobb látványtervezésért, valamint a legjobb női főszereplőnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó szakmai díjakat. A fesztivál időtartama alatt öt alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, vezető színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével.
A rendezvény az eSzinhaz platformján, az internet virtuális terében zajlik majd. Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI