http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/14623-ritka-romai-kori-amfiteatrumot-tarnak-fel-angliaban#sigProId6c8e6c6d70
Ritka római kori anfiteátrum feltárásán dolgoznak régészek a kelet-angliai Richboroughnál, a szakemberek szerint az egész római birodalom területén mintegy húsz ilyen építmény lehetett - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.
Az amfiteátrumban mintegy kétezer éve akár ötezer ember is szórakozhatott olyan rendezvényeken, mint gladiátorvidalok, vadállatvadászatok vagy nyilvános kivégzések. Ebben a térségben volt ugyanis az egyik legfontosabb római kori település a brit-szigeteken.
Richboroughban, amelyet akkor Rutupiae néven ismertek a rómaiak, szállt partra Claudius császár negyvenezer fős megszálló erőinek egy része i.sz. 43-ban. A kikötő körül egy forgalmas város épült fel, és egészen a római uralom végéig, i.sz. 410-ig virágzott.
A koronavírus-járvány miatt tavaly el kellett halasztani a feltárások megkezdését, idén ősszel láttak hozzá a régészek a hatalmas feladathoz. "Tudtuk, hogy van itt egy amfiteátrum, mert 1849-ben végeztek részleges feltárást. Szóval volt elképzelésünk róla, de többet akartunk megtudni" - mondta Paul Pattison történész.
Az amfiteátrum maradványai egy alacsony, de kiemelkedő hegyen vannak, közel az egykori római kori településhez.
Az elmúlt hetekben sikerült feltárni azt, miként épült. Külső falai legalább hat méter vastagok voltak, tőzegtéglából készültek, az aréna belső falai helyileg bányászott mészkőtéglákból készültek. "Felfedeztük, hogy a fal belső részét vakolták, majd bepucolták. És az aréna falain festékmaradványokat is találtunk" - mondta a történész.
A Nagy-Britanniában feltárt 15 vagy 16 amfiteátrum egyikét sem készítették ilyen gondosan. Ez egy ritka lelet. Az egész római birodalom területén 19 vagy 20 ilyen építmény lehetett - tette hozzá Pattison.
A régészek feltártak egy kicsiny helyiséget, ajtónyílással, ahol a vadállatokat tarthatták, mielőtt kiengedték őket az arénába. Találtak egy különösen ép macskacsontvázat, lemészárolt állatok csontjait, továbbá érméket, ékszereket, edénytöredékeket, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy a várost polgárok lakták a római kor idején.
Forrás: MTI / theguardian.com