http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/14840-utkozopalyan-levo-fekete-lyukakat-talaltak-a-kozelben#sigProIdedad6c6172
A két égitest közelebb van a Földhöz és egymáshoz, mint bármely más ismert szupernehéz fekete lyuk páros.
Az NGC 7727 nevű galaxisban két méretes fekete lyuk járja táncát, amelynek végén összeolvadnak majd. Az objektumok egyike 6,3 millió, a másik 154 millió naptömegű. A duó 89 millió fényévre van a Vízöntő csillagképben, ami kozmikus léptékben szinte a szomszédot jelenti. A fekete lyukak tömegét a hozzájuk közeli csillagokra kifejtett gravitációjuk alapján határozták meg.
A szupernehéz fekete lyukak általában galaxisok közepén találhatók, a Tejútrendszerben ez a Sagittarius A* nevű objektum, amely 4 millió naptömeget nyom, és 26 ezer fényévre van a Földtől. Amikor két galaxis összeolvad, központi fekete lyukaik is közel kerülhetnek egymáshoz, és idővel egyesülhetnek is. Ezek a feketelyuk-ütközések a világegyetem legnagyobb energiájú kozmikus eseményei közé tartoznak, és olyan gravitációs hullámokat keltenek a téridő szövetében, amelyek létezését még Einstein jósolta meg, és amelyeket 2015 óta mérni is tudunk.
Az NGC 7727 közelsége azt jelenti, hogy az egymás felé közelítő fekete lyukak a legközelebbi ilyen páros, amelyet ismerünk. Az eddigi rekorder 470 millió fényévre volt tőlünk, az új duó ennél jóval közelebb van. A dolog azért különösen izgalmas, mert fekete lyukak összeolvadását még nem sikerült az elektromágneses tartományban megfigyelni, de most lehetséges, hogy erre is mód nyílik majd, legalábbis ami a folyamat kezdeti fázisát illeti.
Az ESO VLT nevű távcsövével ugyanis láthatók azok az anyagkorongok, amelyek a fekete lyukak körül keringő anyagból alakulnak ki, felhevült plazmát alkotva. A fekete lyukak közelsége a kutatók szerint elkerülhetetlenné teszi az ütközést, amelyre a becslések szerint valamikor a következő 250 millió évben fog sor kerülni.
A fekete lyukak kutatása rövidesen új korszakába érhet, amikor a VLT helyét átveszi a nála is nagyobb ELT távcső, amely az évtized végére készülhet el. Az Atacama-sivatagban épülő rendszerrel jóval távolabbra lehet majd látni, ami a kutatók szerint kulcsfontosságú lesz ezen események detektálásában és megértésében.
Forrás: ipon.hu / gizmodo.com / aanda.org