http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/16043-oshonos-magyar-halfajok-tenyeszteset-tokeletesitettek#sigProId0d70cd2ffb
Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium - közölte Horváth Ákos projektvezető szerdán az MTI-vel.
A 2017-2021 közötti időszakban végzett fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásából jutott támogatáshoz. A 987,44 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósult projekt eredményeként a hazai haltermelés és fogyasztás jelentős minőségi javulása érhető el - hangsúlyozták a közleményben.
Hozzátették: a tenyésztés technológiájának fejlesztése során az ökológiai és a fogyasztói szempontok érvényesítését egyaránt célul tűzték ki.
A legfontosabb Magyarországon tenyésztett halfaj, a ponty esetében az eddigi hároméves termelési szerkezet helyett rövidebb, kétéves tenyésztési technológiát fejlesztettek ki. Ehhez kiválasztották a genetikailag legmegfelelőbb pontyfajtát, és kidolgoztak egy, a takarmányozáshoz szükséges új receptúrát is.
A süllő és harcsa esetében létrehoztak egy mélyhűtött génbankot, ami az adott állományok genetikai tartalékainak megóvására, megőrzésére szolgál. Mindkét halfajtánál fontos szempont volt, hogy alkalmasak legyenek az intenzív rendszerű nevelésre.
A projektet induláskor a Szent István Egyetem vezette, majd több partner egyesülése után jogutódja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Tagja volt a Debreceni Egyetem is.
Forrás: MTI