Az eddig megvizsgált 100 ezer galaxisban sincs jele nagy területre kiterjedő szuper-civilizációnak. Nem is olyan rég olvashattunk arról, hogy a NASA egyes illetékesei szerint akár 20 éven belül rábukkanhatunk az idegen élet nyomaira. Ez persze nem jelenti földönkívüli civilizációk felfedezését, már csak azért sem, mert egy részletes, még 2010-ben elkezdődött kutatás most közzétett eredményei szerint ezek jelenlétét egyelőre semmi nem mutatja.

A Glimpsing Heat from Alien Technologies Survey (G-HAT) névre keresztelt projekt azt célozta meg, hogy a galaxisok által kibocsátott hő alapján mérjék fel a földönkívüli szuper-civilizációk esetleges jelenlétét, ezek eloszlását. Maga a munka arra a feltevésre épült, hogy az egy-egy galaxis erőforrásait a saját céljaira felhasználni képes, a Kardasev-skálán 3-as típusúként említett civilizációk olyan nagy mennyiségű hőkibocsátást eredményeznek, amely az infravörös tartományban viszonylag gyorsan és könnyen kimutatható, ezáltal pedig következtetni lehet az intelligens életformák jelenlétére.

A kutatók a 2009-ben fellőtt WISE űrteleszkópra támaszkodva figyelték meg mintegy 100 ezer galaxis adatait, és bár bőven akadnak lehetséges jelöltek, egyértelmű bizonyítékot egyik esetben sem találtak. Nem teljesen reménytelen munkáról van itt szó, hiszen félszáz galaxis mutat a szokásosnál nagyobb infravörös sugárzást, ezek jó része azonban teljesen egyértelmű módon természetes úton, többnyire a tömeges csillagképződés miatt mutat a megszokottnál nagyobb sugárzási szintet, igaz, háromnál korábban nem került sor hasonló megfigyelésre, így egyelőre nem ismerik a hő pontos forrását. Éppen ezért a következő lépés ezen három galaxis részletes megfigyelése lesz, bár egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy itt valóban a teljes galaxisra kiterjedő szuper-civilizációról van szó.

Mások, így például a SETI Intézet igazgatója, Seth Sostak, azt emeli ki, hogy ettől még bőven akadhatnak földönkívüli civilizációk, hiszen ezek jó része (hozzánk hasonlóan) valószínűleg nem ural hatalmas területeket, nincs módjában kiaknázni a galaxis erőforrásait, nem beszélve arról, hogy a fejlettebbeknek talán nincs is szükségük a hőt kibocsátó eszközök tömeges használatára.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...