http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/6106-europaban-is-indulhat-a-robotautok-tesztelese#sigProId6894bf2781
A Delphi és a Daimler is éles körülmények között fogja tesztelni a megoldásait. Jelenleg Kalifornia a robotautó-tesztelés központja, a Google mellett az Audi, a Mercedes, a Tesla és a Bosch is az amerikai államban próbálja ki automata vezérlést lehetővé tévő technikáit.
A Delphi a Wuppertal városában található 418-as számú út 17 kilométeres szakaszán teszteli majd az autóit. Az út sajátossága, hogy számos egymástól teljesen eltérő szakasza van, így például van rajta gyorsforgalmi út, körforgalom, lámpák, alagutak és gyalogosátjárók. Jelenleg ez az egyetlen olyan gyorsforgalmi út Németországban, amelyen engedélyezték a robotautók közlekedését. A legnagyobb amerikai autóalkatrész-gyártónak számító a Delphi 2008-ban szállt be a fejlesztésekbe.
A tesztüzem jövőre kezdődik és a Delphi tájékoztatása alapján a volánnál egy képzett mérnök fog ülni. Gyakorlatilag ő felügyeli majd a jármű viselkedését és csak akkor fog beavatkozni, ha a gépkocsi nem úgy működik, ahogy kellene. A helyi döntéshozók támogatják a projektet. A Delphi eddig kénytelen volt az Amerikai Egyesült Államokban tesztelni a megoldásait, Németországban azonban némileg mások a körülmények: az utak például nem olyan szélesek, mások a kereszteződések is, a forgalom sűrűbb és néha agresszívebben vezetnek az emberek.
A Daimler is bejelentette, hogy a robotkamionjait tesztelheti Baden-Württemberg útjain. Az első jármű egy Mercedes-Benz Actros lehet, amelyet aerodinamikailag optimalizáltak és elláttak egy robotpilótával. A környezetet folyamatosan radarszenzorok és egy sztereókamera tapogatják le, ezek azonosítják az egyes közlekedési sávokat, a gyalogosokat és a közlekedési táblákat. A teherautót ellátták 3D-térképpel is, felismeri az építési területeket és képes pontos követési távolságot tartani az előtte haladó gépkocsihoz képest.
Mindezek ellenére a vezetőnek bármikor be kell tudnia avatkoznia. Amennyiben a robotpilóta ismeretlen helyzettel szembesül, akkor hangjelzéssel riaszthatja a sofőrt. A tartományi közlekedési minisztérium hangsúlyozta, hogy az engedély csak részben önálló közlekedésre vonatkozik, vagyis mindenképpen szükség van emberi vezetőre. Winfried Hermann, a miniszter szóvivője azzal indokolta az engedélyt, hogy a jobb vezetést segítő és biztonsági rendszereknek köszönhetően csökkenhet a baleseti kockázat, és az ilyen kutatások fontosak, ezeket pedig támogatják. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozta, hogy nem több teherautót szeretnének az utakon látni, hanem a meglévő járműveket tennék biztonságosabbá.
A Volvo is aktív a területen, a társaság már 2013 decemberében jelezte, hogy robotautókat is tesztelni fog és olyan technológiát fejlesztett ki francia partnerével, a Valeóval közösen, amelynek a segítségével a gépkocsik maguk választhatják ki és foglalhatják el a parkolóhelyeiket. Virtuális asszisztensük szenzorok, kamerák és radarok segítségével figyeli a teherautó környezetét és vészhelyzetben lefékezi vagy másfelé irányítja a járművet. A megoldás elsődleges célja a balesetek elkerülése.
A svéd cég vezetője lehetséges vetélytársakként tekint az ágazat felé kacsingató két nagy amerikai cégre, szerinte konkurens lehet az Apple és a Google. Hakan Samuelsson tart tőlük, úgy vélte, hogy nem kellene őket lebecsülni. A járműipari cégek egyelőre nem tudják eldönteni, hogy az Apple és a Google saját gépkocsikat akarnak kifejleszteni vagy csupán az adatokra tartanának igényt. A menedzser kiemelte, hogy nem folytatnak konkrét párbeszédet az Apple képviselőivel és inkább saját robotautót akarnak kifejleszteni. Emellett a Here térképszolgáltatás kiváló alternatívát jelenthet a számukra, de mindenképpen megőriznék a függetlenségüket és a rugalmasságukat.
"Természetesen, ha az Apple és a Google nagyobb érdeklődést mutat a személygépkocsik piaca iránt, akkor készen kell állnunk arra, hogy konkurenseknek tekintsük őket. Sok pénz van mögöttük, de nem igazán félünk tőlük, ugyanis nem olyan egyszerű közúti járművet építeni" - hangsúlyozta Samuelsson. A Volvo első embere kitért arra is, hogy napjainkban már egy kicsit nyitottabban állnak a teljesen elektromos meghajtású autókhoz, de azok kifejlesztése erősen függ az akkumulátortechnológiától. Szerinte legalább 400 vagy 500 kilométeres hatótávolságot kell kínálni ahhoz, hogy egy ilyen gépkocsi valódi alternatívát jelentsen. Emellett le kell csökkenteni a töltési időket és nagyobb teljesítményű akkumulátorok kellenek.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...