http://komlomedia.hu/komloi-naplo/13-iq100/6825-usa-a-teherszallitas-utan-privat-hajtomuvek#sigProId5d5a586317
Újabb magáncég szállíthat az ISS-re, de a hajtóművek fejlesztését is amerikai vállalatokra bízzák. A NASA egy fontos bejelentéssel szolgált a napokban, nem sokkal azt követően, hogy a Plútóról és a Ceresről is újabb felvételeket tettek közzé. Ebből megtudhattuk, hogy egy harmadik céggel bővül ki a Nemzetközi Űrállomás utánpótlását biztosító társaságok köre, miközben a légierő az új hajtóművek fejlesztését is ezen vállalkozásokra bízza.
A NASA közleménye szerint a kereskedelmi szerződések második fázisában a SpaceX és az Orbital ATK mellett a Sierra Nevada nevű cég is bekapcsolódik a szállításokba, mégpedig a hajdani űrsilókra hasonlító saját fejlesztésével, amely a Dream Chaser nevet kapta. Ennek első repülésére ugyan csak 2019-ben kerül majd sor, ám fontos előnyként említik, hogy a ki-berakodás a SpaceX megoldásához hasonlóan könnyű feladatnak bizonyul majd, a visszatérésnél pedig 3-6 óra alatt megoldható lesz a rakomány felszedése, jelentős mértékben felgyorsítva a megszokott menetrendet.
Az amerikai légierő a maga részéről szeretné biztosítani a hajtóművek hazai utánpótlását, hogy a jövőben ne kelljen orosz platformra támaszkodniuk a műholdak fellövésénél. Ennek érdekében az Orbital ATK (amely a 2024-ig szóló szerződés értelmében továbbra is fontos szerepet kap a NASA-küldetésekben) 47 millió dollárt kap három különböző rendszer kifejlesztésére, ebből kettő saját megoldás lenne, a harmadik pedig a Blue Origin által kidolgozott BE-3U hajtóművet egészítené ki.
A SpaceX eközben 33,6 millió dolláros támogatást kap a Raptor rakétahajtómű prototípusának kidolgozására, ez az összeg azonban 61 millióra bővülhet a különböző opciók révén. A légierő egyéb cégekkel is tárgyal, hogy az orosz eredetű RD-180 típusra a jövőben minél ritkábban legyen szükség.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...