Erre jutottak Texasban, ahol a gazdasági előnyök mellett a hátrányokat is felsorolják.

Május folyamán olvashattunk arról, hogy Oklahoma államban a repesztéses technológia számlájára írják a kisebb földrengések elszaporodását. Most a szomszédos Texasban jelent meg egy hasonló tanulmány, amelyben az előnyök mellett szintén végigfutnak a jól észlelhető hátrányokon is.

Az Academy of Medicine, Engineering and Science (TAMEST) szakemberei által elkészített anyagban kiemelik, hogy a hidraulikus repesztés elterjedése ugyan valóban komoly gazdasági felfutást eredményezett az állam területén (köszönhetően elsősorban a Permian néven emlegetett régió hatalmas tartalékainak), a munkahelyteremtés és az általános fellendülés mellett legalább ilyen fontos a negatív következmények jelentősége. A kapott eredményekből kiderül, hogy míg 1975 és 2008 között évente átlagosan 1-2, legalább 3-as erejű földrengést regisztráltak Texas területén, ez a technológia elterjedése óta évi 12-15 körülre emelkedett, ami teljesen egyértelműen összefügg a technológiai előrelépéssel.

A csoport nem elsősorban magukat a kutakat kárhoztatja, hanem az általuk felhasznált szennyvizet, amelyet a repesztéses eljárást követően mélyen a felszín alá pumpálnak be, végleg megszabadulva attól (a remények szerint nem befolyásolva a helyi ivóvíz minőségét, ez azonban nem mindig valósul meg). Hozzáteszik, hogy a folyamat eredményeként megugrott az üvegházhatású gázok kibocsátása, emellett azonban elszaporodtak a balesetek is, hiszen a korábban jóval kevésbé aktív területeken is számos új szervizutat építettek ki és fellendült a forgalom. Egyetlen kút felépítése és üzembe helyezése 997 teherautót igényel, bár ez más régiókban még nagyobb, ennek akár a duplája is lehet.

Előnyként említik meg, hogy a horizontális fúrásokat többnyire egyetlen központi helyről kezdeményezik, vagyis a felszínt jóval kevésbé terheli ez meg, mint a hagyományos függőleges kutak sokasága. Tekintettel arra, hogy az ágazatban félmillió embert foglalkoztatnak, maga a tevékenység pedig több 10 milliárd dolláros bevételt jelent az államnak, a pozitívumok jelen pillanatban meghaladják a negatívumokat.

Forrás: sg.hu / tamest.org