Az év végére a világ lakosságának 46 százaléka fog rendelkezni interneteléréssel. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) elkészítette a legújabb Internet Society Report című jelentését, amelyből kiderült, hogy a világon 3,2 milliárd ember van online. Ez azt jelenti, hogy a Föld lakosságának 43,4 százaléka rendelkezik internethozzáféréssel. Ez az arány az év végére eléri majd a 46 százalékot - tavaly 44, öt esztendővel ezelőtt pedig csupán 30 százalék volt. A szervezet előrejelzése szerint 2020-ra már az emberiség 53 százaléka lesz online, ugyanakkor a fejlődő országok és a legkevésbé fejlett államok esetében továbbra is jelentős marad a lemaradás, utóbbiaknál öt év múlva is csak a lakosság 16 százaléka fog szörfölni a világhálón.

Ismertté vált az is, hogy világszerte 7,1 milliárd mobil hozzáférés van. A Föld lakosságának 95 százaléka kapcsolódik legalább 2G-hálózathoz, 350 millió ember közelében ugyanakkor semmilyen mobilhálózat sincs. A városban élők 89 százalékának közelében van 3G-hozzáférés, míg a 3,4 milliárd vidéken élő felhasználó esetében ez az arány 29 százalék.

Az idei ICT Development Indexben (IDI) összesen 167 ország szerepel. A dokumentum figyelembe veszi nem csupán a vezetékes és a mobilhálózatok elérhetőségét, hanem a felhasználási intenzitást és a felhasználók képességeit is. A listát továbbra is Dél-Korea vezeti Dánia, Izland, Nagy-Britannia és Svédország előtt. A Top10-ben van még Luxemburg, Svájc, Hollandia, Hongkong és Norvégia. A listán Japán a 11., Finnország a 12., Németország a 14., az Amerikai Egyesült Államok a 15., míg Magyarország a 48.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...