http://komlomedia.hu/komloi-naplo/14-iq-light/7270-magyar-kozossegi-futarszolgalat-adhat-munkat-az-uber-soforoknek#sigProIddbf6a54ce9
Az idén májusban indult EZ Expressz nevű magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát annak a mintegy 1200 személyszállításból élő kisvállalkozónak, aki az Uber magyarországi tevékenységének felfüggesztése miatt elveszítené a munkáját - közölte a startup cég.
A Drukka Startup Stúdió keretében indult startup már havi több száz céges és magán megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az Uber Rush vagy a Roadie, Magyarországon az EZ Expressz szolgáltatása hiánypótló - írták. Horváth Gábor, az EZ Expressz vezetője a közlemény szerint elmondta: a kritériumaiknak az Uber volt sofőrjei mindenben megfelelnek, és várják a jelentkezésüket. A szolgáltatásuk egyre népszerűbb, szállítottak már többek között laptopot, MRI-felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés ajándékot, de otthon felejtett kulcsot is. Jövőre a nemzetközi terjeszkedést is szeretnék megkezdeni - tette hozzá.
A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában. A közösségi üzleti modell Magyarországon is terjed: a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás és vasalás közvetítő Neatly, illetve a takarítás közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő - írták.
Forrás: sg.hu / MTI