Az első körben a forgalom kizárásával tesztelték a fejlesztést. Néhány héttel ezelőtt járta be a sajtót a kínai szuperbuszról szóló érdekes hír, amely szerint augusztusban próbálnák ki a monstrumot. Ez valóban így is történt, bár a limitált tesztnek nem mindenki szerint volt értelme.

A Transit Explore Bus által fejlesztett megoldás tulajdonképpen egy hatalmas jármű, amely az út két szélén futó síneken közlekedik, mégpedig emelt kivitelben, nem zavarva az alatt zajló forgalmat. Az előnyök között említik meg, hogy ötször olcsóbb a metrónál, ezzel egy időben pedig jóval nagyobb kapacitást biztosít, mint a villamosok, hiszen a legfeljebb 60 km/h-s sebességgel közlekedő óriás egyszerre akár 1200 utast is szállíthat – igaz, a most elkészült prototípus mindössze 300 embernek biztosít helyet. Egy-egy szakasz megépítése nagyjából egy évet venne igénybe, itt azonban nyilván nagyobb méretekben kell mindezt megvalósítani, hogy a teherforgalomnak is helyet adjanak, illetve elérjék a koncepcióban szereplő számokat.

A szakemberek egyelőre egy korlátozott tesztet hajtottak végre Csinghuantao városban, hiszen a prototípust a forgalom kizárása mellett, egy erre kijelölt, alig 300 méteres szakaszon próbálták ki. Itt rögtön többen felvetették, hogy ilyen körülmények között nem sok értelme volt a lépésnek, hiszen pont a legtöbbször emlegetett tényezőket és követelményeket volt lehetetlen éles körülmények között szemügyre venni, de annyit mindenesetre megtudtunk, hogy a busz valóban működik, itt nem pusztán egy ködös álomról van szó.

Néhány hónapon belül kiderül, hogy a fejlesztésből valóban lesz-e végleges verzió, illetve hogy ez hol és mikor kerülhet majd először éles bevetésbe.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...