Mostanában egyre többször hallunk az emberi munka kiváltására alkalmas robotokkal kapcsolatos híreket. Míg a korábbiakban elsősorban azzal foglalkoztak a cikkek, hogy mely munkakörök fognak megszűnni, az Adidas bejelentése azonban egy másik kérdésre hívja fel a figyelmet: a világ mely régióit veszélyezteti leginkább a robotizáció?

Ilyen lesz a jövő gyára

Az Engadget cikke az Adidas egy nem olyan régi bejelentésével foglalkozik, miszerint jövőre olyan gyárat nyit Atlantában, ahol a cipőket teljes egészében robotok fogják készíteni. A cég közléséből az is kiderült, hogy a gyárat, amit Speedfactorynak fognak hívni, lehetővé teszi számukra, hogy a cipők elkészítési idejét lerövidítsék és a gyártást közelebb hozzák az amerikai fogyasztókhoz.

A Speedfactoryt úgy tervezték, hogy a cipőket egy teljes mértékben automatizált gyártósoron tudják gyártani. Azt ígérik, hogy a 7000 négyzetméteres létesítmény a következő év végére teljes mértékben elkészül és 50.000 pár cipőt készítenek majd itt, a termelést pedig folyamatosan növelni fogják.

Pofon az ázsiaiaknak

Ez a lépés előmozdítja, hogy az Adidas kevésbé függjön az ázsiai gyártási kapacitásoktól, ahol a fizetések folyamatosan emelkedtek, valamint hogy a sokat kritizált munkáltatói gyakorlatot háttérbe tudják szorítani. Júniusban a Wall Street Journal jegyezte meg, hogy a nyugati gyártók elkezdték elvinni Ázsiából a gyártást hogy növelni tudják a munkáltatók fizetését, például azzal, hogy idén az Adidas az elmúlt 30 év óta először automata gyárat nyit a cég hazájában, Németországban. Amint a gyártás automatábbá válik, úgy csökken a munkaerő ára, és a gyártók a gyárakat közelebb fogják vinni az eladási helyükhöz, így csökkentve a logisztikai költségeket.

Ahogy telik az idő, arra számítunk, hogy sok gyártó a Dolgok Internetével (IoT) való integrációval fogják automatizálni néhány munkamenetüket. Úgy tűnik, a cégek a gyártást áthelyezik a fejlődő országokból az elsődleges értékesítési piacok felé, ezzel csökkentve a környezeti terhelést, és minimalizálják a szállítási költségeket.

A vállalkozások világszerte egyre inkább a robotokat fognak használni, hogy automatizálják a munkafolyamatok egy részét.

Már külön figyelik a nagyokat

A robotokat hagyományosan az elsődleges gyártásban alkalmazták korábban. De manapság már olyan, a szolgáltatónak minősíthető szektorokban is elkezdték alkalmazni, mint az egészségügy, szállítmányozás és logisztika, vendéglátás, kiskereskedelem és a szálláshely-szolgáltatás. A kórházak a sebészeti beavatkozások során alkalmazhatják a robotokat, a kiskereskedelemben pedig a leltározás során vetnék be őket. A raktárak a szortírozás során vetik be a robotok segítségét.

John Greenwood, a BI Intelligence veterán kutatási elemzője részletes jelentést hozott nyilvánosságra a vállalati robotikáról, melyben azt vizsgálta meg, hogy növekszik a robotok száma az iparban. Azokat a főbb eseteket vizsgálja, amikor piacvezetők, a növekedés motorjának számító cégek tesztelik a munkaerő-automatizálásban lévő potenciált, a felső korlátokat valamint magában foglalja a piaci előrejelzéséket a robotokkal kapcsolatos szállítási és beruházási várakozásokat 2015 és 2021 között.

A jelentés főbb megállapításai

- Arra számítunk, hogy a vállalati robotikai szállítások háromszorosára nőnek 2015 és 2021 között.

- A gyártás továbbra is a robotok legfőbb hasznosítója lesz. Nemrég, a Boston Consulting Group (BCG) felmérés szerint az amerikai gyártók 44 százaléka, a német gyártóknak pedig a 66 százaléka tervezi hogy a következő öt évben automata robotokat telepítenek, a hozzá tartozó kiszolgáló rendszerrel együtt.

- A világszerte növekvő fizetések csak az egyik legfőbb oka annak, hogy a vállatok a robotikába pumpálják a tőkéjüket.

- A robotok kiszoríthatják az embereket a munkaerőpiacról, azzal a pontosítással, hogy pár jelentősebb fizikai erőt igénylő munkánál valóban kiválthatják a munkavállalókat, nagy esély van arra, hogy tömegesen jelennek meg olyan új munkakörök, melyek a robotok működtetésével lesznek kapcsolatosak.

Érdemes lesz figyelni a jövőre

Hogy ez a folyamat pontosan hová vezet majd, és milyen hosszú távú hatásai lesznek a most ismert társadalmakra egyelőre kérdéses, azonban már most felkészülhetünk arra, hogy a fejlődés nem fog megtorpanni és egyre inkább rá leszünk kényszerítve, hogy az innovációs nyomásnak megfelelve alkalmazkodjunk a változásokhoz.

Forrás: tozsdeforum.hu Kattintson ide...