http://komlomedia.hu/komloi-naplo/14-iq-light/7412-megjott-az-uber-igazi-kihivoja-a-google-epp-most-vegzi-ki-a-taxizast#sigProId2518780214
Teljes pályás offenzívát hirdet a Google: jön a saját megosztáson alapuló fuvarszolgáltatásuk. Persze ez csak az első fázis, hiszen ahogy az Uber is, úgy a Google is ezzel készíti elő a terepet a saját önvezető autóinak. Az innovációt nem kedvelő taxisok viszont megint aggódhatnak az új, még nagyobb és befolyásosabb ellenfél miatt.
Kezdhetnek hőbörögni a taxisok: olyan piacra teszi be a lábát a Google, amire az elmúlt időszakban fogadtak volna páran: fuvarmegosztó szolgáltatást indít az Uber és a Lyft mintájára az techóriás - értesült a Wall Street Journal forrásai alapján. A cég már májusban elkezdte tesztelni San Francisco egyes területein a ride sharing modellt, amihez a Magyarországon is igen népszerű, évek óta Google tulajdonban lévő Waze - eddig közlekedés és forgalom feltérképezésére használt - alkalmazást fogják átalakítani.
Szinte ingyen van
Az értesülések szerint ősszel már élesedik is a program, ami nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy alámegy a taxis áraknak, de még ha csak ennyi lenne: így is sokkal olcsóbb Uber árainak. A Google egyenesen azt mondja, hogy inkább telekocsi szolgáltatásra kell felkészülni, mint itthon a Wundercar és az Oszkár. A nem titkolt cél az, hogy olyan alacsony fuvardíjat kínáljanak, ami elveszi az utasok kedvét a taxizástól, ami egészen pontosan mérföldenként 54 centet jelent, ami hajszálnyival több, mint az ingyen-fuvar.
Mi az extra mézesmadzag? A riválisokkal ellentétben a Google nem vesz le egy centet sem.
Oké, ez túl szép. Hol a trükk?
Talán felesleges is mindenkit arra emlékeztetni, hogy nem az emberi sofőröké a jövő, ha személyszállításról van szó. Tudja ezt az Uber is, a Google is, így mindenki a maga önjáró autóját teszteli - még a Tesla is. A verseny a későbbi potenciális fogyasztókért azonban már most megkezdődik, hiszen aki most nagy felhasználóbázist épít ki, az számíthat rá, hogy később is dominálni fog. Jelenleg a Google sehol sincs ezen a jól jövedelmező piacon, míg az Uber mindent letarolt.
Jól látszik a Google törekvése azon is, hogy míg most nyíltan elkezd rivalizálni az Uberrel, addig 2013-ban még támogatta az akkor még messze problémás céget, nem is kevés pénzzel, 258 millió dollárral. A lap által idézett David Drummond, a Google-anyacég Alphabet egyik vezetője még az Uber igazgatósági tanácsából is felállt, lépését pedig azzal magyarázta, hogy mára túl sok helyen keresztezi egymás útját a két cég.
A felhasználókon túl fontos tényező lesz az is, ki rukkol elő az első biztonságos önvezető járgánnyal, és hát lássuk be, ebben testhosszal vezet a Google, amely már 2009-ben megkezdte a tesztelést és 1,8 millió mérföld van az autói mögött (Elon Musk nemrég elmondta, 10 milliárd kilométer után válhat egy rendszer megbízhatóvá). Az Uber azonban igen meghökkentő lépésre szánta el magát nemrég, megvásárolták ugyanis a Google-veteránok által alapított Ottomotto-t, amely még mindössze hat hónapja létezik és önjáró kamionokkal foglalkozik, ezek után pedig a hazánkból kiebrudalt vállalat bejelentette, hogy a következő hetekben megkezdi Pittsburgh városában az első nyilvános teszteket a robotautóival.
De miért pont a Waze?
Az ügyhöz közelálló források azt is elmondták a WSJ-nak, hogy a Waze lesz az az alkalmazás, amivel a Google fel akarja majd rázni a városi közlekedés állóvizét és azt fontolgatják, hogy az önvezető autókat is ezen keresztül vezetik majd elő a fogyasztóknak, mivel erős üzleti modellt tudnak rá építeni. A Waze első legyőzendő kihívását kifejezetten jól vette Izraelben, az app anyaországában, ahol a Google elindította rajta keresztül teszt jelleggel a telekocsi szolgáltatását. A felhasználók gyorsan rákaptak és hamar beindult a növekedés.
A legközelebbi san francisco-i teszten hasonlóra számítanak a Google-nél, bár első körben lesz néhány megkötés, mint például a napi maximum két fuvar, illetve csak bizonyos cégek vehetnek részt a tesztben, mint a Google, a Wal-Mart és az Adobe munkatársai, akiket csak elvinni, vagy elhozni lehet a munkahelyről.
Mikor vonulnak ezért is utcára a taxisok?
A taxisok balhézása és az Uber kiűzetése kapcsán joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mennyi esélye van a Google-nek Magyarországon, de van egy jó hír: a szabályok máshogy alakulnak, mint az Uber esetében, hiszen látjuk, él és virul itthon a telekocsizás és fuvarmegosztás, működik az Oszkár és még a Wunder (korábban Wundercar) is elérhető, a Google pedig nem definiálja taxiszolgáltatásként az új szerepet, aki pedig adót akar szedni a féldolláros üzemanyagpénzből, az bolond.
Az viszont biztos, hogy a felhasználók körében úgy terjedne a dolog mint a tűz: A Waze ugyanis a hazai autósoknál is nagy kedvenc, csak a magyar változatot több mint 5,2 millióan töltötték le az androidos Google Play-ről, ami akkor is jó előjel a cégnek, ha az aktív felhasználók száma ennek mindössze csak a töredéke.
Forrás: privatbankar.hu Kattintson ide...