Az önállóan közlekedő járművek alapvetően változtatják majd meg a városokat.

A Bécsi Műszaki Egyetem kutatói azt vizsgálják, hogyan formálhatja és fejlesztheti az autonóm közlekedés a jövő településeit, s fordítva, a városi struktúrák miként hathatnak az önálló közúti közlekedés fejlődésére. Az AVENUE21 (Autonóm Közlekedés: fejlesztések a városi Európában) nevű projekt két éven át tart majd és azt a Daimler és Benz Alapítvány évente 440 000 euróval támogatja.

Dr. Mathias Mitteregger, a Bécsi Műszaki Egyetem Építészeti és Területtervezési Karának munkatársa kijelentette, hogy a tézisük szerint az autonóm közlekedés alapvetően meg fogja változtatni a városok morfológiáját, a települési társadalmak természetét és a városok vezetését. Az önálló közúti közlekedés és a települések okozati összefüggéseit nem egy fehér lap előtt ülve vagy leegyszerűsítve akarják tanulmányozni, hanem a konkrét helyi feltételek figyelembevételével. A szakemberek három európai metropoliszrégióira összpontosítanak és ezek településszerkezetét vizsgálják majd intenzíven. A három régió: London, Bécs és a Ranstad nevű terület Hollandia nyugati részén. Az utóbbi az ország területének 20 százalékát fedi le.

A szakértők elsősorban arra kíváncsiak, hogy milyen konkrét forgatókönyvek várhatók a jövőben. Ezért külön tanulmányozni fogják az olyan régiókat, mint San Francisco, Szingapúr vagy Tokió, amelyekben az autonóm közlekedést intenzíven támogatják. Mitteregger hozzátette, hogy elemzik majd, hogyan hat a digitális közlekedési technológiák széles körű alkalmazása a városi életre, illetve a város és annak környezetének viszonyára. Az építészet struktúrák mellett az esetleges társadalmi hatásokat is vizsgálni fogják.

Forrás: sg.hu / tuwien.ac.at