Korábban azt ígérték, hogy 2018-ban már élesben is tesztelhetik a prototípust, amivel a jövő katonái szuper képességekre is szert tehetnek a harcmezőn.

Innovációkban jártas tudósokat keres az amerikai hadsereg, hogy megalkossák a jövő katonai viseletét. A védelmi minisztérium részeként működő Különleges Műveleti Parancsnokság decemberben közzétett felhívásában több szektor képviselőit is megszólították a felszerelések fejlesztésére,  hogy azok amellett, hogy megvédik viselőjüket a súlyos agyi sérülésektől, még szuper képességekkel is felruházzák a katonákat. Ezekbe tartozik egy irányítható külső páncélzat (exoskeleton) létrehozása, amely nem akadályozza az emberi mozgást és különleges funkcióival sokkal ütőképesebbé teszi a harc közben is a katonákat.


2013-ban már elindult a több helyen csak Vasember-páncélzatként említett TALOS fejlesztése, amely a mesterséges intelligenciát alkalmazva extra erő kifejtésére képes.

„A cél az, hogy 2018-ban már élesben is teszteljék a prototípust az amerikai haditengerészet és a hadsereg különleges erőinek alakulatainál” – mondta Matt Alen, a SOCOM szóvivője a projektről 2016-ban. Arról azonban nincs információ, hogy ez valóban megtörténik-e az idén. A jelenlegi exoskeletonoknak ugyanis van egy szépséghibájuk: túl nehezek. Ezért egy könnyebb verzió létrehozásán dolgoznak, amihez most keresnek munkaerőt – áll a Daily Mail beszámolójában.

Forrás: globoport.hu / dailymail.co.uk / fbo.gov