http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/6178-nem-sikerult-az-amerikai-terv-sziriaban#sigProId9280ebf226
Mára mindössze négy-öt olyan mérsékelt szíriai ellenzéki harcol a közel-keleti országban, akit az Egyesült Államok kiképzői készítettek fel az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelemre – közölte egy szerdai washingtoni kongresszusi meghallgatáson a közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője.
Lloyd Austin tábornok a szenátus fegyveres erők bizottságában tartott meghallgatáson azt mondta, a kiképzési program eredeti céljai a jelenlegi állapotok alapján tarthatatlanok. Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, csak nagyon kis számú, amerikaiak által kiképzett ellenzéki van Szíriában, és legfeljebb négyen-öten vesznek részt közülük a harcokban.
A Pentagon eredetileg évi 5400 szíriai ellenzéki fegyveres kiképzését tervezte a négy és fél éve polgárháborúban őrlődő Szíriával szomszédos Törökország és Jordánia területén. A tervek szerint a kiképzési programmal jelentősen növelték volna a konfliktusban a radikális csoportokkal szemben az utóbbi időben teret vesztett mérsékelt ellenzéki csoportok erejét és befolyását.
Ugyanakkor a tervet már a kezdetektől fogva nehézségek övezték. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter júliusban ugyanezen szenátusi bizottság előtt elismerte, hogy mindössze 60 ellenzéki fegyveres felkészítése kezdődött meg, és ez a szám a most szerdai meghallgatáson elhangzottak szerint mára is csak 100-120 főre nőtt.
Az első 60 kiképzett bevetésük után azonnal az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnya, az an-Nuszra Front támadása alá került, sokukat megölték vagy elfogták, mások közülük elmenekültek.
Christine Wormuth, az amerikai védelmi minisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára a szerdai meghallgatáson azt mondta, az új tervek szerint állítanak fel külön egységeket az amerikaiak által kiképzett harcosokból, ehelyett kis számú kiképzettet akarnak már működő felkelői csoportokba integrálni.
Forrás: globoport.hu