http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/6180-a-horvat-belugyminiszter-hatarzarat-helyezett-kilatasba#sigProIdb6ad988aa1
Határzárat helyezett kilátásba Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtök este arra az esetre, ha továbbra is annyi migráns érkezik Horvátországba, mint csütörtökön.
A politikus a horvát-szerb határ közelében fekvő Stari Kunjevci településen tartott sajtóértekezletén, illetve egy külföldi újságírónak nyilatkozva azt üzente a migránsoknak, hogy ne menjenek Horvátországba.
"Ne gyertek többet ide, maradjatok Szerbiában, Macedóniában és Görögországban. Innen nem tudtok Európába menni. Az autóbuszok nem tudnak oda vinni benneteket" - mondta Ostojic az index.hr hírportál szerint.
Megerősítette, hogy a szomszédos Szlovénia lezárta határait, és nem létezik olyan tranzitfolyosó, amelyen a migránsok Horvátországon keresztül eljuthatnának Nyugat-Európába.
"Nekünk úgy kell eljárnunk a migránsokkal szemben, mint olyan országnak, amely tagja az Európai Uniónak" - hangsúlyozta.
A miniszter utalt arra, hogy ha volna személyi okmányuk, útlevelük és vízumuk a bevándorlóknak, probléma nélkül átutazhatnának az országon. "Addig azonban nem mehetnek tovább, amíg a menekültügyi eljárást le nem folytatjuk, és az is biztos, hogy egy ország sem fog beengedni ekkora embertömeget" - tette hozzá.
A horvát belügyminisztérium adatai szerint csütörtökön 19 óráig 9200 illegális bevándorló lépett Horvátország területére.
A menedékkérők azután indultak meg Szerbiából az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe.
Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.
A horvát államfő kérte a hadsereget, álljon készenlétben a migrációs válság miatt
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő arra kérte a hadsereget, hogy a kialakult migrációs válság miatt álljon készenlétbe - jelentette a Jutarnji List című lap csütörtökön.
Az államfő csütörtökön megbeszélést folytatott Drago Lovric vezérkari főnökkel, akitől a hadsereg főparancsnokaként azt kérte, hogy a hadsereg álljon készenlétben, és reagáljon, amennyiben meg kell védeni a határokat az illegális bevándorlókkal szemben.
A vezérkari főnök már megtette a szükséges lépéseket - írta a lap.
Az államfő a nap folyamán többször is elégedetlenségének adott hangot. Nem jó, hogy ennyi migráns érkezik Horvátországba, és az sem jó, hogy a kukoricáson keresztül próbálnak meg illegálisan bejutni - mondta. Hozzátette: nem elégedett azzal, amit tapasztalt, sokkal jobban kell védeni a határokat, és arra hívja fel a bevándorlókat, hogy a legális határátkelőhelyeket használják.
Forrás: MTI