http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/6407-uj-lapot-nyitnanak-a-balkanon-a-menekultvalsag-kezeleseben#sigProId4998b6213f
Százezer férőhelyes befogadó-kapacitást hoznak létre Görögországban és a nyugat-balkáni útvonal mentén az év végéig, emberségesebb feltételeket teremtve a menekültek számára – többek között erről állapodtak meg az érintett országok vezetőinek részvételével vasárnap este Brüsszelben tartott válságtanácskozáson.
Százezer férőhelyre növelik év végéig Görögországban és a nyugat-balkáni útvonal mentén a menekültek biztonságos elhelyezését biztosító kapacitásaikat, kapcsolattartókon keresztül megosztják egymással a rendelkezésekre álló információkat, és tartózkodni fognak attól, hogy a szomszédok hozzájárulása nélkül azok nyakába zúdítsák a menekültek tömegeit – többek között erről állapodtak meg vasárnapi brüsszeli válságtanácskozásukon a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országok, továbbá Ausztria és Németország vezetői.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a találkozóra érkezve közölte, hogy Magyarország már nem része a nyugat-balkáni menekültútvonalnak, ezért megfigyelőként vesz részt a tanácskozáson. Orbán később ehhez tartva magát a vitához sem szólt hozzá, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke neki akarta adni a szót.
Angela Merkel német kancellár a vezetők találkozóját követő sajtótájékoztatón figyelemreméltó előrelépésnek nevezte azt, hogy Athén elfogadta az első regisztrációs pontok (úgynevezett hotspotok) létesítését, és azt, hogy év végéig 30 ezerre növeljék az országban a menekülteket befogadó férőhelyek számát. A szövegtervezetben még 50 ezer férőhely szerepelt. Végül úgy érik majd el ezt a számot, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) fog további 20 ezer férőhelyet létrehozni alapvetően pénzügyi intézmények által nyújtott kölcsönökből.
Az Angela Merkel kezdeményezésére összehívott találkozón arról is megállapodás született, hogy a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országokban további 50 ezer férőhelyet hoznak létre, az UNHCR támogatásával, így biztosítva azt, hogy a menekültek a mostoha téli időjárási viszonyok között emberhez méltó elhelyezésben részesüljenek. Miként arra több résztvevő is rámutatott, a nyugat-balkáni útvonalon tényleges humanitárius katasztrófa veszélye fenyeget.
A rögtönzött összejövetelen elfogadott rövid-és középtávú intézkedések célja a kaotikus nyugat-balkáni menekülthelyzet rendezett mederbe terelése volt a térség országai között a beszélőviszony és az együttműködés helyreállításával. Ahogy arra a csúcs előtt a szlovén miniszterelnök is rámutatott, Horvátország az elmúlt napokban egyáltalán nem kommunikált a szomszédos országgal, ahová valósággal áthajtották a menekülteket, néhány nap leforgása alatt körülbelül 60 ezer főt.
A térség országaival szemben mostantól elvárás, hogy regisztrálják a hozzájuk érkező menekülteket, és a jövőben tartózkodjanak attól, hogy anélkül zsuppolják a migránsokat egy szomszédos ország határára, hogy előzőleg tájékoztatták volna erről. „Ez az útvonalon fekvő valamennyi országra érvényes” – áll a vezetők közleményében, ami jelentős mértékben lerövidült a korábbi szövegtervezetekhez képest.
„Az egyoldalú akció láncreakcióhoz vezethet. Az érintett országoknak ezért beszélniük kell egymással. A szomszédoknak együtt kell működniük végig az útvonal mentén, akárcsak másokkal is, mint Törökország, amely a legtöbb menekültet fogadta be” – fogalmaznak közleményükben a tíz ország vezetői.
A megállapodás része, hogy az országok vezetői 24 órán belül közvetlenül alájuk rendelt kapcsolattartókat neveznek ki az információcserére és a szomszédos országokkal való együttműködésre.
Az intézkedések mögött meghúzódó szándék a menekültek hullámának lassítása lesz, megkímélve ezzel egyes országokat, jelen esetben Szlovéniát a menekültek egyszerre történő tömeges beáramlásától. Megfigyelők szerint mindez azt is feltételezi, hogy Németország alapvetően továbbra is nyitva marad a nemzetközi védelemre rászorulók előtt.
A vezetők 400 rendőrtiszt Szlovéniába küldéséről is döntöttek, amire egy héten belül kell sort keríteni.
A most elfogadott intézkedések végrehajtását folyamatosan, hetente ellenőrzik majd, ebben a Bizottság játszik majd koordináló szerepet.
Forrás: bruxinfo.eu