Az Európai Bizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben október 1-jéig. Jean-Claude Juncker erről vasárnap, az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon beszélt.

"Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy Törökország a terrorellenes törvényeket ne arra használja, hogy ártatlan tudósokat és újságírókat dug rács mögé, és az összes uniós elvárásnak teljesülnie kell" - mondta a luxemburgi politikus. Jean-Claude Juncker arról is beszélt, hogy erőt próbáló és kimerítő megbeszélései voltak mostanában a török elnökkel, és ha Törökország nem kapja meg a vízummentességet, akkor Erdogannak kell megmagyaráznia a török embereknek, hogy miért nem utazhatnak szabadon Európába.

Török politikusok korábban azzal vádolták az Európai Unió vezetőit, hogy megszegték a szavukat. Azt állították, hogy már nyáron vízummentességet ígért a törököknek Brüsszel.

A márciusban kötött migrációs megállapodásban viszont az szerepel, hogy mindkét fél felgyorsítja azokat a lépések, amelyek a vízummentességhez szükségesek. Éppen Törökország volt az, amely kijelentette, szó sem lehet a terrorellenes törvények elvárt módosításáról.

Juncker Alpbachban Törökország uniós csatlakozási tárgyalásaira is kitért. Úgy vélte, a megbeszéléseket folytatni kell, de nem azért, mert Törökország öt vagy akár tíz éven belül csatlakozhat, hanem azért, mert fent kell tartani a folyamatos párbeszédet.

Korábban a törökországi tisztogatások, valamint a halálbüntetés visszaállításának felvetése miatt több uniós ország vezetője a csatlakozási tárgyalások leállítását szorgalmazta.

A politikus a migrációs válság és a terrorizmus kapcsolatára is kitért. Azt ugyan elismerte, hogy a menedékkérők között terroristák is érkeztek Európába, de szerinte sok terrorista már régebb óta itt volt, Belgiumban, Brüsszelben, Párizsban, Cannes-ban születtek, és a saját társadalmunk nevelte fel őket.

Az unió további integrációjáról szólva Jean-Claude Juncker valódi közös kül- és védelempolitika, és végső soron uniós hadsereg, de nem "klasszikus támadó hadsereg" felállítását is idővel szükségesnek nevezte. Az Egyesült Királyság kilépéséről a politikus ismét elmondta, a britek csak akkor kaphatnak hozzáférést az unió egységes piacához, ha biztosítják a munkaerő áramlásának szabadságát.

Forrás: origo.hu / MTI