A héten rendezték meg a XV. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósportversenyt Székesfehérváron. A háromnapos megméretésen tizenkilenc megye és a főváros tűzoltói versengenek a bajnoki címért, amelyet végül Baranya megye csapata szerzett meg.

A rendezvényt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő nyitotta meg hétfőn. Köszöntőjében gratulált a résztvevő csapatoknak, amelyek a megyei fordulók győzteseként már bizonyítottak, és most az országos bajnoki címért is versenybe szállnak.  A tábornok kiemelte, hogy a tűzoltósportversenyek évenkénti megrendezése lehetőséget ad a visszatérő indulóknak a baráti kötelékek megerősítésére, a fiataloknak a taktikai fogások elsajátítására, és az országos válogatott összekovácsolására. Bérczi László arra kérte az idősebb, nagyobb rutinnal rendelkezőket, tanítsák meg, mutassák meg az ifjabb generációnak, hogyan lehet a horoglétrával minél jobb eredményeket elérni. A tizenötödik országos torna megnyitóján a főfelügyelő tolmácsolta a verseny fővédnökének, dr. Pintér Sándor belügyminiszternek az üdvözletét. Az ünnepség a versenybírók és a csapatok fogadalomtételével zárult.

A legtöbb taktikai fogást és összehangolt mozgást igénylő horoglétramászással vette kezdetét kedden reggel a verseny a székesfehérvári tűzoltólaktanyában. A versenyzők a több mint harmincméteres rajt után a horoglétrát a mászóház ablakaiba akasztották be, majd egészen a harmadik emeletig másztak fel, az időmérő óra akkor állt meg, amikor a versenyző a párkányon átlendülve földet ért. A feladat igen sokrétű kéz- és lábfogást, valamint koncentrációt igényel, és nem utolsó sorban a félelem leküzdését, hiszen tizenegy méter magasságba kell felkapaszkodni.

A délutáni százméteres akadálypályán már leginkább a sebesség számított, a gyorsaság határozta meg az egyéni eredményeket. A Regionális Atlétikai Központban a versenyzők egy két méter magas palánkon átugorva két tömlőt ragadtak meg, azzal átfutottak a nyolc méter hosszú gerendán, majd a tömlőket kigurítva és osztóra kapcsolva, egy szerelt sugárral értek célba. 

A versenyszabályzat alapján a tízfős csapatokból legalább hat, legfeljebb nyolc versenyző mind a horoglétramászásnál, mind pedig az akadálypályán kétszer állhatott rajthoz. Az összesített végeredménybe a legjobb hat egyéni idő számított.

A következő napon négyszer százméteres váltófutással és a kismotorfecskendő-szereléssel folytatódott a sportverseny.

Az összetett csapatversenyek közül a négyszer százméteres váltóban a legfontosabb, hogy a tűzoltók az akadályokat leküzdve a sugárcsövet a célba juttassák. Az első versenyző az övbe csúsztatott sugárcsővel egy rövid nekifutás után létrát támasztott egy kisházhoz, átmászott a tetején, majd leugrott, és a váltózónán belül átadta a sugárcsövet. A második versenyző a két méter magas palánkon küzdötte át magát, majd egy újabb váltás után a harmadik tűzoltó a földről két tömlőt felkapott, átfutott a gerendán, majd a tömlőket egymással, majd az osztóval összekapcsolta, végül a sugárcsövet is a tömlőhöz csatlakoztatta. Az így megszerelt sugarat öt méteren belül a magasban tartva futottak a versenyzők, majd a váltás után újra lekapcsolták és átadták a sugárcsövet a negyedik futónak, aki a védőkabátjába csúsztatta, végül egy porral oltót megragadva eloltotta a tálcatüzet és a célba sprintelt. A gyors váltások a jobb időeredmény elérésében segítették a csapatokat, ugyanakkor különösen figyelni kellett arra, hogy a tüzet úgy oltsák el, hogy az ne gyulladhasson vissza, máskülönben érvénytelenné vált a futam.

A kismotorfecskendő versenyszámában a vízé volt a főszerep. A csapatok lényegében a táplálás és egy osztott sugár szerelésével hajtották végre a feladatot. Az egyköbméteres kádból a vizet egy nyolcászliter/perc teljesítményű kismotorfecskendővel szívták fel és juttatták az összekapcsolt tömlőkön, sugárcsöveken keresztül a tízliteres céltáblákba, amelyek teljes feltöltését lámpa jelezte. A futam egyik nehézsége a koncentrációban, a helyes kapcsolásokban rejlett, mert ha a szerelés bármelyik eleme nem megfelelő, a víz nem jut el a sugárcsőig.

A méltón kivívott serlegeket és okleveleket Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese adta át. A tizenötödik Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósportversenyen a vándorserleget is megszerezve Baranya megye csapata (Beck György, Berényi Imre, Burány Gábor, Deáki László, Fischer Károly, Jankó Gábor, Ludwig Mátyás, Rupp Dávid, Schrempf Patrik, Trábert Olivér) diadalmaskodott, második helyezést ért el a házigazda Fejér megye, a dobogó harmadik fokára pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat állhatott fel.

Záróbeszédében Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok felidézte az első tűzoltó egyesületek megalakulásának időszakát, amikor a települések legsportosabb lakóiból váltak önkéntesek. Mindazokból, akik erősek, bátrak, felkészültek voltak, csapatban tudtak gondolkodni és dolgozni. A tábornok úgy fogalmazott: 2019-ben sincs ez másként. Kiemelte, hogy minden versenyző, aki az elmúlt két napban rajthoz állt, győzött. A tábornok elismerően szólt a megyei fordulókon egyszer már bizonyított tűzoltók teljesítményéről. Hozzátette, hogy az országos versenyen újabb barátságok köttettek, régi barátságok frissültek fel. Ezt a becses hagyományt ápolni kell a jövőben is – tette hozzá a főigazgató-helyettes. A csapatösszetartás, a jó fizikum és az erőnlét nemcsak a sportban, hanem a tűzoltói hivatásban is fontos. Beszédének zárásaként Erdélyi Krisztián átadta dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató üdvözletét és gratulációját a versenyen helytállt tűzoltóknak.

A megyei versenycsapat eredményei:

    horoglétra versenyszám - III. hely,
    100 méteres akadálypálya versenyszám - I. hely,
    4x100 méteres váltó versenyszám - III. hely,
    kismotorfecskendő versenyszám - I. hely

Egyéni eredmények:

    100 méteres akadálypálya versenyszám - Rupp Dávid tűzoltó őrmester II. hely,
    egyéni összetett - Berényi Imre tűzoltó főhadnagy III. hely

Forrás: BM-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotók: Szőke Péter BM OKF