2019-ben újabb 7 környezettudatosságot elősegítő kedvezményezés valósul meg a DDC Zöld Megoldás-pályázatának köszönhetően. 2018-ban a baranyai régió egyik kulturális központja, a Siklósi Vár is indult és nyert a pályázaton.

A Duna-Dráva Cement Kft. augusztus 9-én ünnepélyes keretek között adta át a projektet, melynek köszönhetően tovább bővült a Vár Rózsakertje.

2018-ban a várkapitány és munkatársai álmodták meg a Rózsakert fejlesztésére irányuló projektet, amely magába foglal egy madárbarát- és gyógynövénykertet, valamint egy kisállat simogatót, mindezt a szabadban történő tanulás és pihenés érdekében. A projekt célja, hogy tovább fejlesszék és kiegészítsék a Rózsakertet, amely így teret biztosít az iskolások és az óvodások környezeti neveléséhez. A pályázat hosszú távú megvalósulásának sikere a helyi közösségekben rejlik, illetve az évről évre növekvő látogatói létszámban.

A továbbfejlesztett Rózsakert ünnepélyes átadóját augusztus 9-én tartották, amelyen a vár vezetése és a DDC képviselői is tiszteletüket tették. A résztvevőket Szentgyörgyváry Péter várkapitány, a DDC részéről pedig Müller Ádám, a Beremendi Cementgyár gyárigazgatója köszöntötte. A projekt megvalósulásához több mint 1.000.000 forint támogatással járult hozzá a Társaság.

A Duna-Dráva Cement Kft. nyolc évvel ezelőtt hozta létre a Zöld Megoldás-pályázatot abból a célból, hogy forrást biztosítson olyan fejlesztések, programok finanszírozására, amelyek a Váci és a Beremendi Cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek kiépítésére, megszépítésére irányulnak. A program indulása óta mintegy 59 millió forint támogatást nyújtott a DDC.

A DDC Zöld Megoldás-pályázatáról és további aktuális projektekről bővebben a vállalat honlapján olvashat: duna-drava.hu/hu/zold-megoldas

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.