Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 13 és fél millió forintot nyert a város önkormányzata a Kossuth Lajos utca alatti vízvezetékek cseréjére. A támogatás a már részben elkészült beruházás költségeinek 70%-át fedezi.

A 2020-as év egyik legnagyobb beruházása a várost kelet-nyugati irányban átszelő többsávos főútvonal, a Kossuth Lajos utca felújítása lesz. A rekonstrukció az útburkolat mellett az elöregedett közművezetékek cseréjét is magába foglalja. A munka már el is kezdődött: ősszel az egykori Carbon gyártól Gesztenyés felé vezető szakaszon lecserélték az ivóvíz- gerincvezetéket és a hozzá kapcsolódó bekötéseket egyaránt. Az úgynevezett befűzéses technológiának köszönhetően még komolyabb útfelbontásra és lezárásokra sem volt szükség.

A beruházást eredetileg saját erőből finanszírozta a város, de még a munkakezdést megelőzően pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a költségek fedezésére. Ennek a napokban zárult le az elbírálása, méghozzá pozitívan: a Vízközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából 13,5 millió forintnyi céltámogatást nyert Komló.

„Az utófinanszírozás a vezetékcsere teljes költségének 70%-át fedezi, úgyhogy az erre szánt összeget más fejlesztéseinkre tudjuk átcsoportosítani. Ezekből pedig van bőven, hiszen jövőre a Kossuth utca mellett többek között a Berek utca és a buszvégállomás felújítása is elindul” – foglalta össze Polics József polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzat